Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Ha ti nem adtok az utcai...

Ha ti nem adtok az utcai kéregetőknek, miért teszitek?

Figyelt kérdés

Lehet elsőre provokatívnak fog hatni a kérdésem, de nem ez a célom. Természetesen az olyan válasz, hogy "az én pénzem, én kerestem" is elfogadott. Inkább csak okokra és tapasztalatokra vagyok kíváncsi.


Kezdem én:

Mikor kamasz voltam a diákmunka béremből is mindig adtam az utcán kéregetőnknek. Egyszer épp a villamosra vártam, amikor egy teltebb roma hölgy egy leharcolt babakocsit tologatva kért tőlem pénzt. Azt mondta tápszerre kell a kicsinek (és mutatott a babakocsi felé is). Én adtam neki, és a reakciója az volt, hogy "esetleg még egy kicsit kaphatnék?". Majd elment a nemleges válaszom után. Mikor visszafelé sétált (a villamos megálló vonalán fel-le ment folyamatosan) belelestem a babakocsiba és üres volt - még pléd se.


Tesóm esete: a legelső munkahelyén dolgozott, minimálből nehezen megélve, amikor egy hajléktalan odament hozzá, hogy tudna-e neki adni LEGALÁBB 1000 ft-ot. Természetesen ezt úgy, hogy a cigi lógott ki a szájából.


Apám esete: ritkán jár a fővárosba, de nemrég meglátogatott. Az utcán sétáltunk, amikor egy bácsi leszólította, és apám azt hitte, hogy biztos útbaigazítást kér. Nos, nyilván pénzt kért az úr (amúgy nem tűnt rossz módúnak), majd mikor apám nemleges választ adott (ház felújítás előtt állnak anyuval) az öreg megkérdezte, hogy hova valósi. Majd lelki zsarolásként odavetette, hogy "dehát magyarok, testvérek vagyunk". Valami elképesztően agresszív hangsúllyal.


Barátnőm esete: egy hölgy kért tőle a buszmegállóba, mellette egy kutyával. A kutyának kell táp, és ezért kéreget. A barátnőm adott, majd következő momentum: a nő fellépett a buszra egyedül. A kutya ott maradt.


Ezen kívül természetesen mindig megkapom ha elutasítok valakit, hogy a q-va anyám, és ha adtam régebb mindig még többet kértek.


Nektek milyen tapasztalataitok vannak?


2020. júl. 10. 18:04
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
98%

Miskolcon ez uzletszeruen működik.

Minden este kocsival hozzák és este viszik a kéregetőket, gondolom a pénzt meg lenyúlják

2020. júl. 10. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
100%
Mert nem támogatom a koldusmaffiát. Úgyse a kéregető kapja meg a pénzt. Minden hónapban adakozom konkrét összeggel, de leinformálható alapítványoknak utalok inkább minden hónapban másnak, vagy konkrét személyeknek.
2020. júl. 10. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
100%
Nálam ez eset függő. Ha a kéregetés módja zavaró valamiért, akkor elevenem adok, teljesen mindegy, hogy rászorulna-e az illető. Tehát ha mondjuk a kereszteződésben az autósoknak árul Fedél nélkült, akkor semmiképpen nem veszek tőle, mert veszélyes az úttesten ezt csinalni, ha pedig pénzt adok neki, azzal azt támogatom, hogy ott kéregessen. Ha agresszíven, tolakodóan kér, szintén ez a helyzet. Ha ezek nem állnak fenn, általában akkor sem adok, mert ritka, hogy valaki ténylegbecsületes kéregető, de van hogy mégis, ha úgy ítélem meg.
2020. júl. 10. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
100%
Rossz tapasztalataim vannak. Mostanában ritkán adok, általában azoknak, akik FN-t árulnak (nem veszem meg tőlük amúgy), valamiért jobban megbízom bennük, mert ők legalább annyit megtesznek, hogy az újságot megveszik és azt árulják. Meg van 1-2, akiket már régebbről ismerek és nekik szoktam néha így-úgy segíteni.
2020. júl. 10. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 anonim ***** válasza:
94%
tőlem is akartak kérni, hallottam hogy félig megszólít, befejezni nem tudta, mert már beültem a kocsiba és becsuktam az ajtót... ment tovább ennyi. :D
2020. júl. 10. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
100%
Budapesti vagyok, forgalmasabb helyeken egy métert nem tudok néha menni, hogy ne állítson meg egy kéregető. Én alapvetően nem nézem le őket, és nem is sajnálok senkitől 20 forintot, viszont mindenkinek nem adhatok. Akik FN-t árulnak, azokban én is jobban bízom, őket szoktam néha segíteni.
2020. júl. 10. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
95%
Ha valaki odajön hozzám, pláne ha fülhallgató van a fülemben, (és mindig az van ha egyedül vagyok) annak biztosan nem adok. Engem ne szólítgassanak le random ismeretlenek.
2020. júl. 10. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
69%
Mi az FN?
2020. júl. 10. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
100%

Nem stabil az anyagi helyzetem, a lakhatásom sem, én úgy vagyok vele, hogy adakozzon az, akinek sok pénze, biztonságos élethelyzete van.

Azért arra volt már példa, hogy valaki olyan jó zenét játszott egy aluljáróban, hogy bedobtam neki az apróimat, amik a zsebemben voltak. Vagy mikor megittam otthon 2 sört, mert rossz kedvem volt, és lementem a boltba egy 3.-ért, és pont azzal a szöveggel állított meg egy hajléktalan pasi, h sörre kéne neki, úgy megsajnáltam, h adtam neki egy 200-ast :D

2020. júl. 10. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
100%
#8 Fedél Nélkül. Hajléktalanok által írt-szerkesztett újság, amit adományért cserébe osztogatnak.
2020. júl. 10. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!