Kezdek rezisztenssé válni minden érzelemmel szemben. Mit tegyek, hogy ne legyek közömbös?

Kiskoromban mindennek örültem, ma már semminek.

Voltak plátói szerelmeim (iskolában) akárhogyan közeledtem feléjük, csúnyán megaláztak.

14 éves koromban már felismertem, hogy tényleg csak magamra számíthatok.

15 éves koromban öngyilkosságot kíséreltem meg. Nem sokkal azután lett az első párkapcsolatom. Egy idegroncs volt a párom, állandóan vitatkozott velem. Megcsalt, én pedig 16 éves korom után 1 hónappal szakítottam vele. 3,5 hónapos kínkapcsolat volt, vagy hogy is nevezzem.

Majd megint egy öngyilkossági kísérletem volt, egy darabig nem kerestem senkinek a társaságát.

Utána még ismerkedtem, de ennél csak annyival voltak jobbak a történtek, hogy 1 hónapnál tovább nem hagytam szenvedni a kapcsolatot, megcsalás után mindig szakítottam.

Kicsit több, mint egy éve nincs senkim, nem is ismerkedem.

Akármi történik velem, semmire nem tudok reagálni érzelmileg.

Legyen az haláleset vagy más veszteség, vagy akár emberi kapcsolatok.

Üres vagyok.

Mit kezdjek ezzel? Szeretnék lelkes lenni.

(Depressziós nem vagyok.)