Nem telik el úgy nap, hogy ne találkoznánk ismeretlenekkel, idegenekkel. Emberek ahogyan önmagunk is, de számunkra mégis értéktelenek és előfordul, hogy értelmetlennek tartjuk az életüket ilyen-olyan ok/okokból kifolyólag. Bővebben lent (? )

Biztos vagyok benne, hogy sokan gondolkodtak már ezen. Rengeteg emberrel találkozunk nap mint nap, van akivel csak szemkontaktust létesítünk egy-egy pillanatra, van akivel leállunk beszélgetni vagy akár csak elmegyünk mellettük úgy, hogy rájuk sem nézünk. Minden személynek megvan a maga személyisége, megvannak a saját problémái ill. egyéb dolgai. De mégis valamilyen szinten

"összetartozunk". Ha meghal egy személy - ha családtag, rokon, ismerős - tragédiaként fogjuk fel. Viszont ha meghal egy számunkra ismeretlen személy, nem gondolkodunk rajta, az az magyarul kimondva, cseppet sem érdekel minket. Kivéve a gyenge idegzetűeket akik akár egy-egy filmnél is elsírják magukat ha olyanok a film körülményei, hogy már-már "megkövetelik" a sírást. Meghal egy idegen személy, nem foglalkozunk vele, éljük tovább az életünket.

Persze lehet mondani, hogy ez az élet rendje, része... én ezt nem cáfolom. A mondandóm lényege,

a legtöbb ember csak magával foglalkozik, mint legtöbb esetben ÉN IS. Vannak helyzetek amikor megsajnálok egy-két embert, de igazából úgy vagyok vele, hogy nem tulajdonítok neki túl nagy szerepet... hisz nem is ismerem.

Élünk 7,2 milliárdán (körül-belül) a Földön... de mégis, olyan mintha egyedül lennénk... és akik mellettünk vannak "idegenek" mintha bábuk lennének és semmi több. Az "életünk részei". Ti erről mit gondoltok?