Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Szerelmes vagyok egy lányba,...

Szerelmes vagyok egy lányba, mit tegyek? (többi lent)

Figyelt kérdés
Hát, nem is tudom hol kezdjem, de szerelmes lettem egy lányba. Az egész úgy indult, hogy a barátommal kint voltunk és összetalálkoztunk a "szerelmemmel", pár lány kísérletében. Állítólag a barátom ismerte őket, de én ebben nem vagyok biztos. Beszélgettünk, sétáltunk egy kicsit. Ekkor még eszemben sem volt, hogy szerelmes lennék belé. KB 1hét múlva már megtetszett, de még mindig nem volt az mondható szerelemnek, végül szerelmes lettem. A társaim közül sokan szivattak ezzel, pedig én nem mondtam nekik semmit, de állítólag látni rajtam, hogy teljesen belé vagyok esve. Nem tudok másra gondolni, csak rá. Még nem tudom, hogy hogyan mondjam el neki, bár igaz, a barátaim, akik látták rajtam már rég elmondták neki. Erre a lány azt felelte: "Figyi, ez egyáltalán nem ciki, sokan voltak már belém szerelmesek" Tegnap amikor épp már haza akartam menni, leszólított beszélgetni, mint ahogyan mindig máskor. Sokat szoktunk beszélgetni, de akkor nem jutottak a szavak a számra, azóta se jutnak, ha vele beszélek. Elköszöntünk egymástól. Mióta szerelmes vagyok belé, minden olyan más, ha vele lehetek, még az is, ha rám néz vagy hozzám szól. Ma, amikor szokásosan kint voltunk a barátaimmal, összefutottunk velük. Sétálgattunk, beszélgettünk, aztán a lány egyik barátnője félrehívott, hogy akar velem beszélni. Azt kérdezte, hogy szerelmes-e vagyok a a lányba(nevét nem mondom meg), én megpróbáltam letagadni, de ez nem ment, azt mondta, hogy még a vak is látja, hogy szerelmes vagyok, aztán ugye megint elmondták neki, hogy szerelmes vagyok belé. De sajnos szerintem esélyem sincs nála, nem is nagyon vagyok benne az ő társaságában, nehezen barátkozó típus vagyok. A lány azt mondta, hogy sima barátként tekint rám. Mit tegyek? Esetleg hogyan tudnék bekerülni a közelebbi barátcsoportjába? Tippeket adnátok? Esetleg vallják neki személyesen szerelmet?(ami szerintem nem érne semmit) Bár szerintem úgysincs nála esélyem. :(

2016. szept. 19. 20:11
 1/2 anonim válasza:

Szerintem ne siesd el

próbálj vele társaságban beszélgetni, és ha látod hogy szimpatikus vagy akkor hívd el kettesben valahová amit mindketten szerettek. :D

ez nem kell hogy randi legyen csak sima találka

és ha jól érzitek magatokat el mondod neki hogy tetszik

mi is így jöttünk össze a barátommal

1 éve vagyunk együtt

2016. szept. 19. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:
Szerintem mindenfele keppen beszelgess a barataival ugy ahogy vele(annyit) sot valakivel tobbeg js talan mint vele, lehet elkezd erdeklodni krantad vagy valami
2017. jan. 8. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!