Hogy lehet segíteni egy ilyen helyzeten, amikor már más embernek érzed magad mások miatt?

Elég hosszú lesz.

8. osztályos vagyok és kb. egy hónap múlva írom a felvételimet. Tudtam már 7. évvége után hogy nehéz félév lesz, de nem gondoltam hogy ilyen rosszul leszek miatta.

Mindig is egy aggódós, mindent komolyan-vevő típus voltam.

A tanáraim már szeptember eleje óta nagyon bunkók, mindig beszólogatnak, direkt nehezeket íratnak, eszik az önbizalmadat, elhihetik veled, hogy úgyse vesznek fel. Az elmúlt 4 hónapban azt hittem már megbolondulok, hiszen pont ez az aggódós természetem miatt alapból ideges lennék, így meg hogy ekkora lapáttal rátettek.. Hát nem voltak/vannak egyszerű hónapjaim.

Már kezdtem magamban letisztázni, hogy nem tehetnek velem ilyet, akkor is megcsinálom, stb.

De pár hete kezdi velem éreztetni a sors, mennyit is számít az, ha van valaki melletted, barátok, stb.

Soha életemben nem volt olyan ember az életemben, akire azt tudnám mondnai, hogy igazi barátom volt.

Bár magát a barátságot még nem sikerült rendesen megtapasztalnom, azt tudom hogy nem hazudozásból, lenézésből és bunkózásból áll.

A családom szerencsére mellettem van (legalábbis anyukám), de sajnos szükségem lenne egy korombelire is, akivel úgy tudok beszélni, mint egy baráttal.

Szeptember óta úgy érzem, ezek az események által, kezdek más ember lenni.

Alapból sosem szoktam trágár módon beszélni, de mostanában (gondolom a feszültség levezetése miatt) egyre több ilyen gondolat jár a fejemben. Nem akarok más ember lenni ezek a dolgok miatt. Én olyan akarok lenni, mint amilyen alapból vagyok, bárki bármit mondjon.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az, hogy nincsenek barátaim, az én hibám is. Elsősorban azért, mert elég visszahúzódó, csendes típus vagyok.

A kérdésem az, hogy mit tegyek egy ilyen helyzetben, hogy szerezzek barátokat, vagy hogy ,,tűntessem el" ezeket a gondolatokat, amik nem engem tükröznek.

Tudom hogy hosszú, de kérem ha bárkinek bármilyen tanácsa van, azt írja meg.

Köszönöm hogy időt fordított rám!