Miért van az hogy sokan vannak körülöttem de akkor is magányosnak érzem magam?

Titeket.. e oldalon húgyagúként randomozókat jellemez, hogy 1#nek, nem 100%os válasza e kérdés alatt.

1# +1

Mondd el a problémáidat egy olyan embernek, akiben megbízol és tudatosan fókuszálj a szép dolgokra az életben.

Nekem sincsenek barátaim, a családommal sem szeretek már annyira beszélni, de Isten mindig átsegített a nehéz időkön.

Én +1-eztem #1 választ, bár van kifogásom:))

Sok olyan magányos ember van, akik *special snowflake* komplexusban szenvednek, semmi különös nincs bennük és semmi okuk arra, hogy mások ne értenék meg õket, mégis bemesélik maguknak, hogy õk külömbek, bár nem tudni miért:D A hozzáállásuk miatt viszonyulnak így másokhoz.

Nem kell velejéig megértsek egy embert és minden gondolatát szentírásnak vegyem, amikor beszélgetünk, de annak is örülök, ha magyar nyelven beszélünk, találunk legalább 1 közös témát, egy korosztályba vagyunk, hasonlít a stílusunk, vagy épp a szemünk színe, stb.

Az átlagemberek elképesztően kis százalékban értik meg egymást. Elég csak például arra gondolni, hogy mindenki magára figyel. Hogyan szerepel mások előtt, mit mondjon hogy jót gondoljanak róla, mit mondjon hogy ne bántson meg senkit, csak ilyeneken jár az eszük.

Ha csak saját magukon gondolkodik így mindenki megállás nélkül, tudatalatt is, akkor szerinted mennyire figyelnek arra amit a másik mond? És ha ezek az emberek beszélnek, mennyire adják egyáltalán önmagukat? Nem merik azt mondani amit gondolnak, hisz akkor félnek hogy elítélnék őket.

Nem csoda, ha ezek után valaki úgy érzi nem értik meg őket, mert tényleg nem is figyel az emberekre senki.

Hiába kérdezik meg a felszínes emberek is, hogy milyen napod volt, csak illemből teszik és akármit mondhatsz, utána valami neked tetsző dolgot mondanak hogy vidámnak tűnjön a beszélgetés, a kapcsolatotok.