Teljesen magányos vagyok az egyetemen mit tegyek? Többi lent!

Én kicsit fiatalabb vagyok nálad, de teljesen meg tudlak érteni. Nekem sem ment soha az ismerkedés, barátkozás. Tulajdonképpen eddigi életemben egy igaz barátom sem volt, de ha jóban is voltam valakivel az inkább csak felszínes kapcsolat volt, mert sokszor levegőnek nézett és másokat választott helyettem. Valószínűleg a hozzád hasonló, zárkózottabb emberek szívesen fogadnák a közeledésedet. Ha esetleg látsz valakit az egyetemen, aki szintén olyan magányosnak tűnik, mint te, akkor próbálj meg beszélgetést kezdeményezni.

Sokáig én is ilyen voltam, a gimiben szerencsére megváltozott a helyzet, mert láttam, hogy tényleg szívesen beszélgetnek velem stb. Szerintem az a legfontosabb, hogy ne add fel, egyetemen sok mindenkit találhatsz, akivel jóban lehetsz, hiszen közös az érdeklődésetek, pl. a tanulás is összehozhat titeket, aztán lehet közös programokat szervezni és így tovább. Biztos, hogy nem fogod mindenkivel elsőre megtalálni a közös hangot, de lesz egy pár olyan ember, akivel igen és velük jó lehet a viszonyod, ha mindannyian önmagatokat adjátok. Csak merj nyitni, legyél ott annyi közösségi eseményen, amennyin csak tudsz és meglátod, könnyebb lesz, jönni fognak a barátok, csak engedd el magad. :)

Én gyakorlatilag így küszködtem végig az egyetemi éveimet :/...Bent ültem minden előadáson és szemin, nap végén örültem, ha hazajutottam és tudtam kicsit pihenni, kózben azon csodálkoztam, másnak hogyan fér bele minden az idejébe. Egyébként sem vagyok egy társasági létforma, irigylem mai napig az olyat, aki gyakorlatilag bármilyen emberkével megtalálja a közös hangot...rajtam valahogy érződik, hogy nem vagyok olyan közvetlen és szeretem megtartani a 3 méter távolságot, és hiába vagyok korrekt és segítőkész, az a kutyát nem érdekli, mert nem vagyok jó haver alapanyag :) Egyébként felfigyeltem egy hozzám hasonló lányra az előadásokon (én is lány vagyok), és próbáltam vele szóba elegyedni, hátha meglátja bennem a rokonlelket, de ő olyan szinten volt magába zárkózva, hogy sokszor fel sem nézett, csak mereven bámult maga elé...volt, hogy csak köszöntem neki, akkor is a mellette ülő köszönt vissza, akit rendszerint életemben nem láttam, de ő fel sem nézett... :D De nagy döcögősen kijártam a sulit. 2 év munka után szeptemberben kezdtem el egy második szakot, persze itt sem voltam gólyatáborban, mert viszolygok a részegektől,azoktól akiknek ez a no.1 kikapcsolódási forma...másodjára sokkal rosszabbul viseltem a dolgot, főleg, hogy itt már dolgoztam suli mellett. Semmi értelmesre nem jutott időm, de tényleg, bájvigyorogni meg látszatbarátságokat kötni végképp nem maradt energiám. Nem bánom, hogy kimaradtam a nagy kocsmatúrákból, a kolis életből, ezekből semmi nem hiányzik. Viszont az emlékek igen, mert csak elteltek az évek, szinte tartalom nélkül :(

Vidéken nagyon nehéz, melyik vàrosban vagy?