Nevezhetőek barátoknak/jóakaróknak a hasonló emberek? Mit tennétek a helyemben? Mit gondoltok minderről?

A társaság, melynek tagja vagyok, nem vesz komolyan. (Legalábbis, a legtöbben, szinte kivétel nélkül.) Amikor hozzájuk szólok, majdhogynem fel sem tűnik számukra a jelenlétem, és egy-két pillantásnál tovább nem is figyelnek rám. Egymással bezzeg foglalkoznak, beszélgetnek, adnak a másik véleményére, fontosnak tartják társaikat, és időnként hülyéskednek is. Én viszont, mintha levegő lennék számukra, vagy egy utolsó, semmirekellő valaki, akit lenéznek, megvetnek. Lényegében (állandóan) akkor sem létezem számukra, ha velük tartózkodom. Mindig is jellemző volt a hasonló bánásmód irányomban, bármilyen közösségben is tartózkodtam. Hiába..., ha tudnák, min megyek keresztül, mennyivel eredetibb gondolataim, ötleteim vannak az általuk szóba hozottaknál, és főleg, mennyivel jobban átlátok a dolgokon,... csak a betegségeim korlátoznak kibontakozásomban,... életemben.