Normális ha félek az emberektől?

Szóval, engem 1.osztályos koromtól kezdve bántanak. Többször is iskolát váltottam, de mindegyik iskolába egyre jobban bántottak. Az iskola kezdéseim idejében durva családi gondok is tartottak (és tartanak is) Abból a nevetős, magabiztos, barátságos kisgyerekből váltam zárkózottá. A családomnak és az iskolámnak köszönhetően. Már az óvoda utolsó hónapjában is zárkózott voltam, a barátaim is észrevették és lassan eltávolodtak tőlem. Elsőben bántottak. Elkerültem onnan. A második iskolámban szóban, és volt amikor már tettekig is fajultak a bántalmazások. 5.osztályban az egyik osztálytársam,csak hogy fényezze magát a fiatalabbak előtt, elkezdett fojtogatni a sálamnál fogja. (télen) A tanár szeme láttára. Segítségért könyörögtem a tanárnak aki mintha meg se hallotta volna. Ha ki tudtam szabadulni a gyerek fogságából és oda rohantam a tanárhoz. Ő semmit sem tett, és a gyerek ismét a földre taszítva kezdett el fojtogatni. Akkor jöttem csak rá,hogy akár meg is fojthat ha nem teszek én valamit. Ezért amennyi erőm és terem volt, megütöttem. És letaszítottam magamról. Egyre durvábbá vált és nem tudtam mit tenni ellene. Ennek az egésznek az vetett véget hogy pár osztálytársam megelégelte hogy az ájulás széléig fojtogat, ezért bementek az igazgatóiba és jelentették. Az igazgatói be is hívatott minket, ahol leginkább én voltam elhordva a sárga földig amiért visszaütöttem azt a fiút. A fiú pedig csak egy "Máskor ne csinálj ilyen" mondattal hallgatta végig ahogy engem ócsárolnak.Ekkor már nagyjából 3x kerültem kórházba, ahonnan megállapították hogy lelki okok miatt vannak a tüneteim amikért bekerültem a kórházba. Pszichológushoz kerültem, aki nagyjából 6-7 beszélgetés után kijelentette,hogy csak manipulálok. Ez az eset rengetegszer juttatta eszembe azt,amikor szintén egy pszichológussal beszélgettem. 9 éves voltam,amikor a 3.beszélgetésünkkor a szemembe mondta,hogy 5 éves felfogásom van. Ezek után átkerültem egy másik iskolába. Ahol ennél is durvább dolgok történtek, minden egyes nap zaklattak, és olyanokat írtak hogy jobban tenném ha megölném magam. És ezek még csak a gyengébb dolgok amiket ott tettek. A többit nem említem. Eközben egy gyermekelhelyezési perben is részt kellett vennem. (4 éves koromban elváltak a szüleim, de én apámhoz akartam kerülni, mert anyámnak többet jelentett/jelent a pasija mint én.Le lehet gyerekesezni, de tényleg mindenben Őt helyezi előtérbe) Akkor mindenhonnan azt kaptam,hogy rossz ember vagyok,meg kéne változtatnom magam és a személyiségemet is. És amiket tettek velem az iskolában, az mind miattam van,mint a többi rossz dolog ami történt. Végül úgy zárult le a per,hogy én már nem bírtam tovább ezt lelkileg ezért inkább anyámnál maradtam. És miután megtörtént a lehető legrosszabb dolog is amit tettek velem az osztályban,anyám is észbe kapott és 1 hónap múlva már magántanulóként csináltam végig azt az évet. (Amíg az a dolog be nem teljesült, anyám észre se vett semmit. Akkor se amikor megmutattam hogy zaklatnak,és miket írogatnak) Jelenleg egy gimiben tanulok, és egy nagyszerű osztályba járok. Azonban a múltam nem sikerült elhagynom, és továbbra is zárkózott vagyok. Többször is volt ebben az évben hiperventillációs rosszullétem, amik miatt ismét pszichológushoz kell járnom. A rosszulléteket csak tovább gyarapította,hogy az egyik osztálytársam (fiú) kezet emelt rám, mert oda mentem hozzá hogy hagyja békén az osztálytársnőmet. Felpofozott, és azt a pofont 5 perc elteltével 2 "roham" követte. Nagyjából január óta nem volt rosszul létem. De továbbra is járok pszichológushoz, akivel szerintem nem igazán értjük meg egymást. Mindig ha elmesélem neki hogy milyen negatív dolgok történtek velem, miért bántottak mondjuk itthon. Akkor mindig szóvá teszi,hogy mennyire rosszul kezeltem a helyzetet. És hogy vannak nálam rosszabb rosszabb múlttal rendelkező gyerekek is, DE AZÉRT MÉG segít nekem elfelejteni ezeket a kis történeteket.

Egyébként mostanában azt vettem észre, ha valaki hozzám ér. Vagy valami hirtelen mozdulatot tesz felém (magyarul hirtelen érint meg) akkor összerezzenek és olyan érzés fut át rajtam,amit az emberek szoktak érzeni ha egy ijesztő film közben beugrik valami a képbe. Még akkor is ezeket tapasztalom ha egy családtag ér hozzám. Ez normálisnak számít,ha a múltam nézzük? (Ja igen, az belém lett nevelve,hogy ne beszéljek a gondjaimról,mert azok minden esetben hülyeségek,és nem nagy dolgok,így kicsit feszengve teszem fel ezt a kérdést.) Bocsánat ha esetenként helytelenül fogalmaztam meg, de nem szoktam ezekről beszélni pont azért amit az előbb a zárójeles részben kifejtettem.