BBQ sertés oldalas szabad-e "pácolni"?
Van egy faszenes BBQ kerti kütyüm. Ebben szoktam néha faszénnel BBQ-zni. És szeretek ezzel kísérletezni is.
Valamikor régebben láttam a youtubeon egy videót amiben bemutatja, hogy hogyan készít BBQ oldalast. Először készített egy "pác"levet: só (jó sok), bors (egész és őrölt is), kockára vágott hagyma, négybe vágott paradicsom. Ezt vízzel összefőzi.
Amikor a hagyma és a paradicsom megfőtt akkor lezárja, és tesz bele fokhagymaport, és 1 liter vízhez 2 ek. mézet. Ezt az egészet kihűti. Amikor ez kihűlt bele teszi az oldalast. Annyi lé készül, hogy ellepje az oldalasokat. Majd 12 órára beteszi az egészet a hűtőszekrénybe.
Eddig 1x próbáltam ki ezt, ízre jó volt, szerettük. Most az egyik haver azt mondta, hogy nem szabad a sertéshúst így pácolni, mert megromlik, ennyi idő alatt.
Mi erről a vélemény? Be merjem pácolni így a húst, vagy inkább ne, és csak sóval és borssal dörzsöljem be, és úgy tegyem be a hűtőbe?




válasza:



válasza:



válasza:Konyhában mindent szabad.
Ez úgynevezett nedves pác általában vadaknál alkalmazzák de itt is jó.




válasza:Van úgy, hogy 2-3 napig pácolom a húsokat. Nem romlik meg. Bár én vizet nem adok a páchoz. A zöldségeket, fűszereket és zöldfűszereket kevés olajjal turmixolom össze (úgy az illóólajok jobban kioldódnak, érvényesülnek), ehhez teszem esetleg a mézet, és ezzel a masszával kenem be a húsokat, amiket sütőzacskóba, vagy valamilyen zacskóba teszek bele. Semmiképpen nem alaktartó edénybe, hogy ne kelljen teletölteni a páccal :-)
A zacskó nyakát elkötve odabent légmentesen áll a pácban a hús. Így teszem egy tálcán a hűtőbe.
Köszönöm a tanácsokat. Elkészül, jó lett, nem romlott meg.
6: Én ezzel a zacskós módszerrel jártam úgy, hogy másnapra olyan büdös lett a hús, hogy az egészet ki kellett dobni.
Kapcsolódó kérdések:
Elromlott a gáztűzhelyem sütő része, csak a tetején a lángok mennek.
Tudom, millió recept van a neten, búvárkodom is rendesen, de annyi ellentmondás van... Szóval a lényeg, kaptunk ajándékba korábban valami különlegesebb bbq szószt, most meg rokontól disznóvágásról egy nagy darab oldalast. Sose sütöttem még oldalast. (Bbq szószt se...
Nem szeletelem fel, hanem egy nagyobb lábosban addig főzöm, amíg a csont ki nem jön belőle. utána az oldalast bedörzsölöm sóval, borssal és más (őrölt kömény, majoránna, kakukkfű, szerecsendió) fűszerekkel. Kicsit beirdalom és a résekbe apróra vágott szalonnát...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




