X0 kérdése:
Tűzhelyen felejtett füstölt barna csiperke mérgező-e?
Figyelt kérdés
Tegnap este párolni tettem fel barna csiperkét, és asztal összerakás közben elfelejtkeztem róla, kb, 1,5 óráig volt a gáztűzhelyen, fedő alatt, elfőtte az összes vizét, füstölt, de nem füstszaga volt hanem gombaszaga. Az edény alján volt feketeség, a legalul levő gombák is csak megpirultak egy kicsit, ezt levágtam róluk. Amikor édesanyám takarította a tűzhelyet, eltömődött a lyuk ahol jön a földgáz, fogóval megfogtam egy tűt és azzal javítottam, így a legnagyobbra véve jóval nagyobb mint korábban volt, víz forraláshoz szoktam használni mert gyorsan felforr. Amíg a vize elfőtt, ugyanúgy 100 °C-on volt, utána viszont számít hogy a legnagyobb égő legnagyobb fokozatán volt, ami jóval nagyobb mint eredetileg. Ma reggel megmostam, felszeleteltem, meg merjem enni? Gondoltam vízben felforralom, 1 perc után leöntöm róla a vizet, összekeverem a gombapörkölt többi összetevőjével: sós olajban párolt szeletelt vöröshagyma és fűszerek, teszek rá tejfölt, vizet, és 1 percig a legkisebb lángon összeérlelem. Köszi.márc. 6. 11:24
1/8 anonim 



válasza:





Túlbonyolítod. A lényeg az, hogy odakapott egy kicsit a gomba alja. Attól az még nem mérgező. Viszont lehet kellemetlen mellékíze.
Én nem keverném bele a többi gombába.
Vágd le az égett részeket, csinálj belőle külön valamit (akármit/bármit), amihez nem kell túl sok összetevő (ami esetleg pocsékba megy); ha kész. kóstold meg, és döntsd el, hogy ízre jó-e. De nem, mérgező nem lesz arról, mert odakapott.
2/8 A kérdező kommentje:
1-es: köszi, hasznos, arra gondoltam hogy a füst átjárta és azért, illetve hogy a túlfőtt gomba mérgező-e. Nem ragadt le, csak kicsit megpirult, a gombaléből párolgott el a víz, és abból a vízen kívül a többi ragadt le az edény aljára egy kicsit: barna festék szerű.
márc. 6. 11:54
3/8 anonim 



válasza:





Nem lesz tőle semmi bajod,főleg nem mérgező.
4/8 anonim 



válasza:





A leégett csiperke nem mérgezö, de undorító ízü, dobd ki
5/8 A kérdező kommentje:
4-es: épp azt írtam hogy nem égett le!
márc. 6. 19:40
7/8 A kérdező kommentje:
6-os: nem füstszaga volt, hanem gombaszaga! Kicsit megpirult néhány, levágtam róla a megpirult részt. A leve párolgott el, utána a bennelevő festékanyag égett!
márc. 6. 20:21
8/8 anonim 



válasza:





A gombában nincs külön festékanyag, az a gomba leve, amire gondolsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!