Hogyan álljak pozitívan hozzá ehhez az elmélethez? (Agyak a tartályban)

"Ha megtudnátok hogy szimulációk vagytok..."

Amíg a szimulációban vagyok, addig annak tudása, hogy szimuláció vagyok, intellektuális tudás - a szimulált elme szimulált tudása. Vagy...?

Megfejtendő kérdés, hogy csupán az elme által felfogott világ szimuláció, és az elme valóságos, vagy maga az elme is szimuláció. Ezt az elme nem tudja eldönteni önmagáról. Egy továbblépési lehetőség, ahogy azt bizonyos tanítók mondják, hogy meg kell látni, hogy az elme megsemmisülésekor - az úgynevezett halálkor, vagy amikor meghalok, mielőtt meghalnék - én magam megsemmisülök-e. Amennyiben nem, akkor nem voltam azonos az elmével. De ezt csak utólag, az elme halála után tudom, előtte semmiképpen.

Kedves Kérdező!

A legismertebb XX. századi lélek-turkászok (Freud, Adler, Frankl stb.) egy egyszerű kérdéssel szokták eldönteni, hogy valaki lelkileg egészséges-e. T. i. azt, aki rákérdez az élet értelmére, arról azt szokták mondani, hogy lelkileg beteg. Ez a Te kérdésed, bár nem pontosan erről szól, de szerintem hasonló következtetésekre ad alkalmat. És ezek a nagy mágusok mind a tudatalattival, meg a felsőbb Én-nel jöttek. Nos, ezeket ma már szerintem sokkal pontosabban meg lehet határozni.

A tudatalatti az a létfenntartó ösztönök hatása, vagyis a lelkiismereté, mert ez az ösztöneink nyelviformába öntött szava hozzánk. Az ún. felettes Én pedig a tudatunk.

Tehát minden olyan esetben, amikor a legnagyobb kérdésekről van szó, vagyis ilyen kérdéseket teszel föl Magadnak, a lelkiismeret hatására teszed ezt.

Javaslatom nagyon egyszerű: vizsgáld meg a lelkiismeretedet (ami minden embernek van, még az ateistáknak is!, hiszen létfenntartó ösztönei minden embernek vannak, sőt, ezek minden embernél egyformán működnek!). Ha megtalálod azt, ami Téged aggaszt, vagy lelkiismeret-furdalást okoz, akkor már "csak" orvosolnod kell a helyzetet, ha lehetséges, meg kell szűntetni a lelkifurdalás okát, vagy ha ez (már) nem lehetséges, akkor megkísérelni földolgozni a gondot, ha pl. gyűlöletről van szó, akkor meg kell valami módon bocsátanod, mert a gyűlölettel a gyűlölt embert vagy embereket nem tudod bántani, Te Magad viszont rövid úton akár bele is halhatsz, de minimum tönkreteszi az életedet.

A megbocsátáshoz meg kell ismerned az emberi természetet, és ha belátod, hogy minden embert ugyanazok a fantomok, kényszerek ösztönös késztetések kínozzák, csak van, aki jobban, van, aki kevésbé képes ellenállni ezeknek, akkor már nem fogod annyira gyűlölni az illetőt (illetőket), hanem inkább sajnálni, hogy jellemileg nem elég erősek, és engednek, engedtek a rosszra csábító késztetéseiknek.

Kizárólag a Magad belátásn keresztül lehet általában ezeken a lelki dolgokon túljutni, ehhez pedig embertani ismeretekben (és emberségben) gyarapodni kell, és akkor előbb-utóbb már nem ilyeneket fogsz kérdezni (Magadtól), hanem azt, hogy: na gyerekek, mit csináljunk ma, hogy szebbé, jobbá tehessük a világot?...

Sok sikert!

Üdv.

Vagyis...

vedd tudomásul, hogy az Illúzióból való kitörés minden kísérlete nem normális! Az a normális, ha mindent megteszel azért, hogy az illúzióban maradj.

Örvendek hogy behoztad az istenhitet, mert ennek nagyon keresztény racionalitás szaga van, ami visszavezethető Szókratészig is.

Erről az a véleményem, hogy minden filozófiai gondolatnak vannak érzelmi hátterei,amik filozófiai problémává alakulnak. Ugyanez a szimulált világé is. Ez a hit, valójában felelősségelhárítás az élet megéléséről.

"Il y a toujours une philosophie pour le manque de courage." - Camus

Mit számít ha szimulált világban élünk? Az egész sokkot az okozza, hogy hisszük van valóság, és igazság, és nekünk ide kell eljutni. A valóságod az amit megtapasztalsz,ez van rád konkrét hatással.

Valóban, azon kívül, hogy az én létezik, nem tudok biztosan semmit. Azt sem, hogy valójában milyen formában létezem.

Összesen ennyi biztosra vehető információ birtokában nem lehet megmondani, pontosan mi az élet értelme - annak a szemszögéből, aki létrehozta.

Viszont egyet tehetsz: élvezed a helyzetet, és megpróbálod kihozni belőle a maximumot. Ez lehet az életed értelme. Neked kell magadnak értelmet adnod az életednek. Annyi csodálatos dolog van, élvezd, fejlődj, tanulj.

Ha a szimuláció tökéletes (tehát nincs semmilyen lehetőséged arra, hogy bizonyítottan eldöntsd, valóság-e vagy szimuláció, amiben élsz), akkor számodra semmiféle különbség nincs a két verzió között.

És mitől lenne jobb a "valóság", mint a szimuláció? Sőt, mitől lenne más egyáltalán?

Sőt, bármilyen fizikai kölcsönhatás felfogható számításnak. A természeti törvények algoritmusok, amik az univerzumon futnak. Az egész felfogható egy nagy számítógépként. Nincs semmiféle különbség.

Ha azt vesszük alapul hogy biztosan szimulációban élünk és csak eggyesek meg nullák vagyunk akkor kell lennie egy Valakinek/Valaminek aki irányít bennünket. Egy felsőbbrendű lény (tudom ez nagyon vallásosan hangzik) vagy egy "program" ami szerint működik a szimuláció. Vagyis kell lennie egy tőlünk kívülálló "valóságnak" amiben ezt a szimulációt letre tudták hozni.

De mivel egy nagyon jól működő programban vagyunk így csak exrtán kicsi az esély arra hogy bármiféle módon tudomást szerezzünk a "valóságról". Vagyis felesleges ezzel az energiánkat pazarolnunk.

Személyes bevallásom szerint sokszor érzem azt hogy csak egy stimulált világban vagyunk és "fentről valaki irányít minket" és ez lelombozza a kedvemet. Elképzelem hogy mint egy Sims játékban leül a gép elé és bekapcsolja a "világunkat" hogy folytassa a játekot. Elképzelem azt is ahogyan "kiadja a feladatainkat", de mivel elég sok ember van így vannak olyan időintervallumok amikor úgymond szabadon tevékenykedhetünk.

Nem tudom mi is a "valóság", de míg nincs rá kézzel fogható bizonyíték hogx ez csak egy szimuláció, addig meggyőződésem, hogy elnünk kell az életünket, munkaba kell járnunk és tanulnunk. Nincs kitörés ebből, hisz amikir "szabadok" vagyunk akkor is csak amiatt mert a Ki/Mi éppen nem tud velünk foglalkozni. Pont mint a Sims-ben. Ha nem fogalalkozol valakivel akkor annak rossz kedve lesz.

szerintem pedig nem egyenként foglalkoznak az emberekkel. Ez egy illúzió csak, hogy egyenként nyomon követik a sorsunkat. Ezzel vigasztaljuk magunkat, mert fontos nekünk az életünk.

Egyszerűen szerintem valamilyen matematikai program alapján megy az egész. Nem kell odafigyelni/nem odafigyelni az egyedekre.

Amúgy úgy tudom, van olyan elmélet, vagy azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy sok szimuláció van egymásba ágyazva, tehát a mi világunkat is szimulált lények készítették.