Az álmom megfejtéséhez van valami tippetek, tanácsotok? Mentális betegséggel kapcsolatos. (Többi lent. )

Sziasztok! Igyekszem olyan részletes lenni, amilyen csak tudok, így ne haragudjatok, ha túl hosszú lesz. Kb. egy éve diagnosztizáltak bipoláris zavarral, szedek rá antidepresszáns, illetve antipszichotikumot. Most fejeztem be a sulit, lett egy szakmám. A nyáron úgy alakult, hogy nem tudtam dolgozni, illetve lett munkám, de csak most szeptemberben fogok elkezdeni dolgozni. Így egész nyáron otthon voltam. A szüleimmel lakom, akik bár tudják, hogy fogok dolgozni, mégis napi szinten piszkálnak azzal, hogy "mostmár el kellene kezdenem dolgozni", "itthon fekszel egész nap, menj már dolgozni", "beszéltél már xy-nal? Mondott valamit? Mikor tudsz kezdeni?"

Mondtam már nekik, hogy akárhányszor kérdezik, a helyzet ugyan az, majd szólok, ha valami változik, de nem fog, mert az időpont fix (filmes díszlettervező munka, szeptemberben kezdenek forgatni).

Nagyon igényes vagyok, a saját szobámban is heti kétszer nagytakarítok, főzök, felmosok, söprök mosok, de még apukám után is szoktam pakolni. Viszont régen (3-4 évvel ezelőtt) nem voltam ennyire tiszta, mindig kupi volt nálam, lusta voltam és nem segítettem semmiben. Ebből kiindulva rengeteget piszkálnak azért is, ha egyszer mondjuk egy órával később (délelőtt 9-10) kelek fel, apukám korán végez mert hajnalban ment dolgozni, mire felkelek már itthon van és nincs kipakolva pl. a mosogatógép és ilyenkor nagyon flegmán és lenézően viselkedik.

Van egy öcsém, aki abszolút nem segít semmit, középiskolás még, 24/7-ben bent van a szobájában. Természetesen én is ilyen voltam ennyi idősen, és emiatt nem zavar, hogy ilyen lusta és pakolok helyette is, viszont mikor én voltam ilyen akkor sokkal kevesebbet piszkáltak és nem is olyan durván, mint most. Most, hogy ki veszem a házimunkából a részemet annyira, amennyire csak tudom (hiszen otthon vagyok) rengeteget és borzasztóan bunkó mód piszkálnak. Szóltam már, illetve sokat beszéltem velük, nagyon sokat olvastam kommunikációs képesség fejlesztéséről, mert tudom, hogy mikor 14-15 éves voltam akkor teljesen elviselhetetlen volt a stílusom, de egyszerűen nem megy, van, hogy kiborulok és én is felemelem a hangom. Akármennyi gyógyszert szedek, akármilyen erősségű, egyszerűen nem tudom magam mindig tartani.

Rátesz az is egy lapáttal, hogy annak ellenére, hogy számukra elitélendő a pszichológus/pszichiáterhez való látogatás, próbáltam velük megbeszélni, hogy szükségem van erre. Mikor diagnosztizáltak, csak legyintettek, anyukám még kuncogott is rajtam. Illetve hozzátették, hogy csak ne szedjek gyógyszereket mert azok sz*rok, az összes drog, minek azt. Így nagykorúságomat kihasználva nyilván szedem őket, mert nem egy öngyilkossági kísérletem volt az évek alatt, összeesek az utcán és elkezdek pánikolva sírni, illetve hallucinálok is.

Az utóbbi időben különösen megviseltek ezek a tényezők, illetve a párkapcsolatomban is vannak komolyabb problémák (ezek lényegtelenek, csak rátesznek az egészre).

Sokszor, mikor megkapom a magamét, illetve ki is töltik rajtam a napi stresszt, akkor eszembe szokott jutni, hogy minél több ilyen van, annál közelebb vagyok egy olyan összeomlástól, amibe gátlástalanul elkezdek ordítani mindenkivel, csapkodok, sikitozok, bömbölök és önkívületi állapotban vagyok. Minden kis dologgal egyre közelebbnek érzem magam ehhez, de aztán mindig rá kell jönnöm, hogy áhh, tuti nem fog ilyesmire sor kerülni, erős vagyok, túl tudom tenni magam ilyesmin, 1-2 év és el költözök, vagy pár hónapon belül majd jobb lesz.

És a lényeg: a múlt éjjel azt álmodtam, hogy anyukám megtalált nálam egy doboz cigit, amit magamnak vettem. Természetesen számon kért és én pedig hazudtam, mert nem dohányzok, de próbáltam már, és csak úgy szerettem volna elszívni egy mentolos cigit. Viszont ő nem hitt nekem és az agresszív számonkérő stílusától bekövetkezett az, amitől feltem: összeomlottam. Hadartam, sikitoztam, ordítottam, ki szaladtam a kertbe, ő jött utánam szintén ordítva, egy faággal kezdett ütni, mert kiszaladtam, pedig azt mondta, hogy ki ne merjek menni. Én végig ordítottam vele, majd ellöktem a lépcsőre (itt kicsit homályos, de úgy megsérült, hogy halál közeli állapotba került), majd mikor elvesztette az eszméletét el akartam venni tőle a cigit, de nem engedte, beleszívott az egyikbe még utoljára, majd meghalt. És ekkor felébredtem.

A kérdésem az, hogy ez utalhat bármire? Kell félnem attól, hogy bekövetkezik az összeomlás, vagy minek tudható be ez az álom?

Pszichiáterhez nem járok mostanában, mert úgy éreztem, hogy nincs szükségem rá, de mostmár fontolóra veszem, hogy újra menjek. Ti javasolnátok, hogy menjek vissza és beszéljek erről? Kerülhetek zárt osztályra? Nem szeretnék másokra veszélyes lenni, bőven elég saját magammal küzdenem.

Előre is köszönöm a válaszokat, hálás leszek, ha leírjátok az őszinte véleményeteket!