Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Alvási paralízis álmodása...

Alvási paralízis álmodása lehetséges? Tehát álomban alvási paralízis lehetséges? (Úgy értem, hogy több szintű hallucináció van-e? ).

Figyelt kérdés

Azt álmodtam, hogy lefekszem az ágyra és belülről zúgni kezd a fejem, majd a szokásos módon elhagyom a testemet és elindulok. Próbáltam minél jobban elhagyni, minél tudatosabban elérni, hogy kitörjek innen és elérjem a célomat. Közben volt bennem egy olyan érzés, hogy meghaltam vagy meg fogok halni, hogy megállt a szívem (ami kettős érzést váltott ki). Ezek után úgy éreztem, hogy a lelkem a földre zuhan az ágynál és később már nem tudtam eldönteni, hogy ez a valóság-e vagy sem (teljesen éreztem a testemet a lelkem helyén - teljesen a valóságnak éreztem). Néha beugrott, hogy nem lehet az és neki indultam ennek tudatában is, de folyamatosan rámtört az érzés, hogy vajon álmodom-e és jó-e ez így. Halottam, hogy mások beszélnek hozzám, valóságos volt, de egyben furcsa, egyszer próbáltam is segítséget kérni és reménykedtem, hogy feltűnik, hogy valami gond van velem.


Tudom, semmi extra nincs történetben. De az most annyira más volt. Olyan volt, mintha az álmodtam volna, hogy lefekszem, ott alvási paralízisem lesz és valósággá válik, aztán az álom tűnt valóságnak (amkor magamhoz tértem), aztán vége lett és tényleg jött a valóság. Tehát előbb álmomban tértem magamhoz.


Ti álmodtatok esetleg már négy szinten? Álomban álomban, álomban, álmot?



2019. szept. 26. 00:16
 1/3 anonim ***** válasza:
Álmomban azt álmodtam hogy alvási paralízisem van,nekem úgy szokott lezajlani hogy nem tudok megmozdulni,egyre erősödik egy hajókürt szerű hang,hasonló mint ami a világok harcában volt,és olyan érzés tör rám hogy a hang erősödtével közeledik valami és baj lesz ha ideér,és próbálom magam ebből a tehetetlenségből kimozdítani,általában a lábaimmal rúgni egyet.Tehát álmomban álmodtam hogy paralízisem van,nagynehezen kirúgtam belőle magam,és ordítottam egy nagyot,aztán zavartan néztem hogy mi történt,anyámék meghallották hogy ordítottam?Biztos nem,mert nem jönnek megnézni hogy mi történt,aztán vettem észre hogy nappal van,süt a nap,az ágyam sem ott van ahol szokott lenni,ekkor ébredtem fel igazából,percekig nem tudtam hogy most akkor mi is van,felvagyok-e egyáltalán vagy még mindig álmodok..mindenesetre ez volt életem legrosszabb álma-éjszakája..Egy ideje nem volt alvási paralízisem,általában akkor jön elő ha nagyon fáradt és zaklatott vagyok,volt olyan hét hogy 4-5 alkalommal is megtörtént..
2019. szept. 26. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Vannak téves ébredések, mikor azt álmodod, hogy felébredsz és az álomban nincs semmi extra, tehát valóságnak hiszed.

Van olyan is, hogy alvásparalizisből testenkivüli élmény lesz. De lehetnek ezek kombinálva is. Sajnos mindegyik annyira valóságosnak tűnik, hogy nehéz megkülömböztetni. Lehet alvásparalizist álmodni, de szerintem ha már régebben sokszor előfordult veled, akkor észrevennéd, hogy nem az igazi volt, csak álom lehetett.

2019. szept. 26. 07:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

Álom az álomban. Nekem egyszer öt rétegből állt, tehát ennyiszer álmodtam azt, hogy felébredek, csak mindig máshol. Az első kettőnél még tudatában voltam vele hogy álmodok, de a végére már nem tudtam eldönteni hogy ez most a valóság-e vagy sem, mert ennyiszer nem lehet azt álmodni hogy álmodok. Komolyan mondom hogy becsavarodtam közben, és a valódi ébredésemkor órákig csak néztem magam elé, hogy "aztak..."

Szóval igen, lehet álmot álmodni.

2019. szept. 26. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!