Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Megálmodtam a jövőt?

Megálmodtam a jövőt?

Figyelt kérdés

Egy 2-3 éve volt egy álmom amiben apám pár haverjával tetőt építünk egy terasz felé egy ismeretlen helyen és miközben dolgoztunk megcsípott egy darázs.

Mikor felkeltem gondoltam elég furcsa álom de nem is foglalkoztam vele,de valamiért nem felejtettem el. Az álom után pár hónappal jött fateromhoz egyik haverja valamit hozott neki de sietett mert ment házatépíteni egy másik közös ismerőshöz. Én meg mondtam neki hogy úgysincs dolgom elmegyek vele segíteni neki. Mikor odaértünk valamit éreztem hogy furcsa de nem foglalkoztam vele. Mikor már nagyjából kész voltunk pakolásztunk össze de még kimaradt egy csavar az egyik gerendából és visszamentem betekerni. Amikor tekertem be a csavart megcsípott egy darázs. Na ekkor egyik pillanatról a másikra rájöttem hogy én ezt megálmodtam,hirtelen úgy megijedtem majd leestem a tetőről. (Azon a helyen még sosem jártam, ez biztos.)

Hogy bírnám tovább fejleszteni magam? Illetve hogy bírnám kinyitni a harmadik szemem?



2015. ápr. 9. 19:10
 1/7 anonim ***** válasza:
35%

Könnyen.

Fordulj természethez.

Sok energianövelő s sokféle energiák észlelését elősegítő növény van.

Legkönnyebben beszerezhető a canabis.

De megkell ezeket tanulni használni s intelligencia előnyt jelent.

2015. ápr. 9. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
79%
Hát szerintem meg véletlen egybeesés.
2015. ápr. 9. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Véletlen? Jó de tisztán megálmodtam a helyet és az ott lévő embereket úgy hogy még sosem jártam ott és még pár embert nem is ismertem. És egy órával előtte nem is tudtam hogy menni fogok.
2015. ápr. 9. 20:50
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Máskor is volt már hogy építkeztetek nem? Darázs is csípett már, gondolom. A kettő most összejött, álomban és valóságban is.

Minden éjszaka álmodsz nagyon sokat. Abból a rengetegből egyszer véletlenül csak megtörténhet valami.

2015. ápr. 9. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
60%
A jövőt sem megjósolni, sem megálmodni nem lehet.
2015. ápr. 9. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim válasza:
100%
Velem is tortent mar jopar ilyen, de mar egyre kevesebbszer.
2015. ápr. 11. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Álmomban eltört a szemüvegem, másnapra, jót nevettem az álmon, majd, reggel eltört, ez is olyan ....
2016. máj. 19. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!