Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Az mit jelent, hogy egy...

Az mit jelent, hogy egy Marvel karakter megerőszakolt?

Figyelt kérdés

Na, hát ez elég h.lyén veszi ki magát. Nem sűrűn álmodok ilyesmit főleg nem filmről. Szóval múlthéten megnéztük a Bosszúállók új részét, igen tök király volt, csak a befejezéssel nem tudtam megbékélni, vagy is... mondhatjuk úgy hogy végig Ultronnak szurkoltam.


Na most, ma volt egy olyan beteges álmom, hogy még a film valamelyik jeleneténél a nagyobb harc előtt találkoztam vele én és a barátnőm... (többé kevésbé hasonló elveket vallottunk, és lány vagyok, a félreértések elkerülése végett), mondhatjuk úgy hogy utána mi is segíteni akartunk a terve megvalósításában, de szerettünk volna háttérben maradni, ezért sehol nem tűntünk fel, többnyire együtt voltunk, egy eldugott helyen, ahova néha ő is visszajárt.


Aztán... (de, nehéz ekkora baromságot leírni), mikor a barátnőm lement egy kicsit egy bárba, én egyedül maradtam. Ultron később megjelent a sötétből, és azt mondta, ha igazán segíteni akarok, egy módot ismer még. Nem igen értettem, hogy ezért nem aggódtam még túlzottan. Váratlanul a falhoz szorított, letépte a ruháim és elkezdte. Nem mondanám túl kellemesnek, arra emlékszem, hogy nagyon fájt és hogy többek között igyekeztem kiszabadulni/leállítani. Próbáltam rávenni, hogy hagyja abba, vagy hogy óvatosabban, de nem igen törődött vele. Azt mondta, azért kell ez, mert a bosszúállók számítani fognak arra, hogy robotok formájában lesz jelen mindenhol, és tisztában van azzal, ha balul sülnek el a dolgok, akkor akár az összeset elpusztíthatják, így túl sok esélye neki sincs a fennmaradásra, ezért kell egy "B" terv, egy teljesen új... "rejtekhely", amit csak képletesen sikerült felfognom, s ezt is ilyen formában csak azért, mert senki nem gondolna hasonló "B" tervre.


Mindegy is... nem tudom, mi a franc ez, de ha más nem is, remélem annak a jele, hogy lesz vele még más rész is vagy vele foglalkozó film, még ha nem is pontosan így... (get rekt).


No, és most lehet savazni és orvosi beutalókat küldeni.



2015. máj. 12. 20:00
 1/10 anonim ***** válasza:
40%

Ez már tényleg elszomorító..

Nem elég hogy tegbap, az eggyik kedves kérdező olyat írt ki hogy megharapta egy mókus álmában, vajon ez mit jelenthet...

De mostmár Marvel karakterek is erőszakolnak.

Szerintem ne nyomd sokat az XBox-ot és talán nem fognak megerőszakolni.

2015. máj. 12. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim válasza:
Hát a befejezéssel én sem tudtam megbékélni, de nem Ultronnak szurkoltam :D Őszintén szólva nem igazán tudom, mit jelenthet :) Valószínűleg nagy hatással volt rád a karakter, emiatt jelent meg álmodban. De hogy miért pont így, arra nem tudok mit mondani. Lehet, csak élénk a fantáziád :D
2015. máj. 12. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Igazából a karaktere miatt néztem meg a filmet (nem szeretem a szuperhősöket, a jókat meg eleve nem), mivel az elképzelései és elvei nagyon magával ragadtak, nem mondott hülyeségeket. Tehát nem egészen ilyesmi célból ugrottam neki, mint ami az álomban van, hanem hogy jobban megértsem, mit is takar maga a név. :) De, hogy ez így jöjjön ki rajtam, azt nem értem... bár elképzelhető, igazad lehet.
2015. máj. 12. 20:26
 4/10 anonim válasza:

Valóban nem mondott hülyeségeket, de azért ennél "finomabb" módszert is választhatott volna a tervei megvalósításához :D Szóval szerintem megérdemelte a sorsát :) :)

Lehet épp emiatt volt ilyen durva az álmodban is, mert nem jellemző szegénykémre a finomkodás :D

2015. máj. 12. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Erről nem tehet szegény, miért bántod? :) Arról volt szó, hogy tartsa fenn a békét. Az emberiség önmagára jelent fenyegetést... csak ezt nem tudják. Ultron viszont igen, arra viszont nem kapott meghatározást, hogy a békét hogy tartsa fent, így ezt ő így látta jónak. Azaz Stark bácsi túl tág fogalmat adott meg neki. :/

Én nagyon sajnálom, a kedvenc "gonosztevőm", akit tényleg elég stílusosnak tartok. Nem értem, hogy az ikrek hogy hagyhatták őt cserben. Én biztos nem tettem volna (igen, valszeg az álmom után sem). :D

2015. máj. 12. 21:05
 6/10 anonim ***** válasza:
61%
Mondhatom elég perverz kis álmaid vannak :D. Gondolom megtetszett neked a karakter, azért álmodtál vele.
2015. máj. 12. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim válasza:

Ez igaz, tényleg nem tehet róla :) Stark az igazi ludas :D Viszont ettől függetlenül - ha jó szándéktól vezérelve is - rossz dolgokat tett. És a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól :D :D Szóval, meg kellett állítani. Azért még én is elnéztem volna egy darabig a gonoszkodását :D Mondjuk a végén nagyon kihúzta nálam a gyufát XD

Az ikreket abszolút meg tudom érteni. A helyükben én is leléptem volna :D

2015. máj. 12. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

A végén kihúzta nálad? Mivel? :D


Amúgy a "törvény" is emberek által felállított dolog, ami alapján él. Ja, persze úgy szegi meg, ahogy tudja, főleg a tehetősebbek. Tehát nehogy azt hidd/higgye más, hogy ezek alapján kell működnie a világegyetemnek, mert ez csak emberi felfogás, emberi, nem több.


Én azért nem örültem a halálának, sőt, bíztam benne, hogy a film végén valahol mégis bevillan valami kis robot vagy hasonló, hogy "jól van". Szívesen helyt adtam volna neki akár a kenyérpirítómban is, ha máshol nem. :D Azért... más gonoszokkal ellentétben engem ő meglepett. Udvariasabbnak tűnt és valamiért olyan érzetet keltett, hogy érdeklik is az emberek (lásd. mikor végig hallgatta az ikrek történetét, hagyta végig mondani, vagy is... végül is kérte). Gonoszabbnak gondoltam, ami lehet furának hangzik, de így van.


| Joker 2.0 | Nos, igen. Valóban nagyon megszerettem a karaktert, senkit nem lepett meg, hogy egyedül én voltam letörve a mozizás után. De, ezt tudtam előre, ezzel a tudattal indultam el. :)

2015. máj. 12. 21:45
 9/10 anonim ***** válasza:

Én is birtam Ultront!!! (Persze a hősöket is..) Az a célja hogy békét szolgáljon.. a világnak!! És ki pusztítja a világot a legjobban? Melyik az a faj amelyik puszta szórakozásból is öl? És még az otthonául szolgáló környezete se k3pes vigyázni? Az ember. Saját magukat pusztítják el. Persze ezt a filmet nem egy ember ellenes megmozdulásnak láttam. Inkább elgondolkoztatott Ultron meglátása aki büntudat nélkűl kívülröl látta az embert és ezért ki is mondta róla a vélemeényét. Nem sok film van ami igy kiis mondja 3s nem csak utal az emberi problémákra(a természet filmeket kivéve)

Tetszett ez a Pinociós szál is. Hogy zsinórok nélkül a társadalom rángatta kötelek nélkül szeretne szabadon élni.

Birtam Ultront és a nézeteit. Nagyon tetszett Visió és Ultron 'megbeszélése' is.

Az álmodrol meg.. tetszett Ultron karaktere és mindenképp élve szeretted volna tudni. E mellett egy robot akinek nincsen bűntudata, lelkiismerete és nem érez valószínűleg fizikailag sem.. szóval nem tud óvatos lenni...

2015. máj. 13. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Igen, lehet hogy ez sok mindent megmagyaráz.


Én is hasonlóan vélekedek róla.

2015. máj. 20. 15:16

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!