Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Alvásparalízissel álmodni?

Alvásparalízissel álmodni?

Figyelt kérdés

Az éjjel különös dolog történt velem. Tisztában vagyok az alvásparalízis jelenségével, sokat olvastam egy időben az asztrális projekció mivoltáról, és rengeteg más után is kutattam, de ami most történt, összezavarta a valóságot a fejemben.

Nem emlékszem, hogy elaludtam volna, de ugye ez természetes, az ember emlékezetében nem él élénk kép az álomba szenderülés pillanatáról. Amire emlékszem az az, hogy felhúzott lábakkal, a hátamon feküdtem, mikor olyan hangot hallottam, mintha valaki dobolna az ágyam végén. Megijedtem, de amikor rájöttem, hogy az én lábaimat használja hangszernek, teljesen beparáztam. Nem tudtam szabadulni ettől a fogvatartó erőtől. Nem bírtam megmozdulni. És ide most contol c+v az alvásparalízis leírása. Nyomás a mellkasomon, nehezen vettem levegőt, emlèkszem, üvölteni próbáltam, de csak valami keserves, mély torokhang szakadt fel belőlem.

Az egyetlen, ami kétségeket ébreszt bennem azzal szemben, hogy azt éltem át, az az, hogy utána láttam magamat. Mint külső személyt, ahogy ez a valami a levegőbe röpíti a tehetetlen testemet.

Valakinek volt már hasonló élménye?

Csak a kontroll hiányát vetítem ki görcsösen az álmaimra, vagy ebben lehet más is?

Remélem nem hangzik bután a kérdésem, de jelenleg nem akarok soha többé aludni, mert a szívem még most is dübörög.



#alvás #álom #alvàs paralízis
2018. febr. 23. 08:16
 1/7 anonim ***** válasza:
Nekem volt mar ehhez hasonlo alvasparalizisem. Tovabba en nem fekve, hanem az agyon ulve ebredtem! Iszonyuan meg voltam ijedve. Az en jelensegem annyibol allt, hogy egy mosogep volt az agyam mellett, ami egyszer beindult, aztan pedig leallt. Vilagosan emlekszem arra, hogy felalltam, es ki akartam kapcsolni, de utana mar nem pontosan emlekszem arra mi tortent, csak felebredtem. Megmagyarazhatatlan dolgok ezek. Nekem azon az egy nap fordult elo, amikor az iskolabol hianyoztam egy hetig betegseg miatt, utana a dolgozatokbol, amiket aznap irtunk semmit sem tudtam. Raadasul mikor hazaertem meghalt az egyik halam, osszekaptunk a legjobb baratnommel valamin, estere pedig elment itthon az aram. Kedvezotlen egy nap volt, az biztos.
2018. febr. 23. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
48%

"Nem emlékszem, hogy elaludtam volna, de ugye ez természetes"

Ez nagy általánosítás ám.


"ember emlékezetében nem él élénk kép az álomba szenderülés pillanatáról"

Ez általánosítás is és ismeret hiány is. Ez nem egy pillanat, és nagyon könnyen követhető folyamat. Merültem már álomba tudatosan is, gyakorlat közben. Nem hogy végig követtem e folyamat, de tudatosan tettem ezt s.. bár ez egyértelmű, de emlékeztem/emlékszem rá.


Nos... Nem aludtál el. Elég közel kerültél hozzá, de nem aludtál el.

Volt ilyenem, ott is éppen gyakoroltam.., bár mást. A teljesen álmodás állapotba megérkezés és teljesen éber állapot között, olyan 30+%nál lehettem az ébren oldal felé, amikor ez az.. entitás jött, és igazából mondhatni félig besegített a gyakorlatomba, de utána rájöttem, hogy ez nem csak az én kivetítésem, hanem egy rajtam kívül álló entitás. Megnéztem, hogy van-e rajtam kívül itt valaki, és láttam az ő identitását. Ő ezt nem élvezte, de nem is sajnált engem, csupán.. a munkáját végezte érzést éreztem belőle, ahogy próbált hatni rám. Nos ekkor én már eléggé legyőztem a félelmet, így hiába húzott felé, nem ért igazán sokat. Elég rövid, alig 3-4 percig tartott. Az elején csak az ágyam mellett állt, de elég hamar befeküdt mellém. A végén rám dőlt a fél testével és a fülembe suttogta, hogy "szenvedni úgy is lehet ha...." ez után nem értettem, mit mondott, átalakult zajjá. Bár ez az én hibám volt, de nem fejtem ki, miért. Lényeg, hogy visszakérdeztem, de nem éreztem már őt. Egyből megnéztem, hogy ott van-e még, de láttam, hogy nincs.

Ez után pár perccel inni akartam, és addigra.. bár ugye ez egyértelmű, de leírom, probléma nélkül tudtam mozogni.

Amikor elsőre mozogni akartam s nem tudtam, azt gondoltam, hogy "hát... végül is nem akarok mozogni, csak kicsit fura ez a zsibbadtság érzet, de nem zavaró".


Azt tudom neked mondani, hogy amit átéltél, az kérlek szépen, úgy ahogy tapasztaltad, megtörtént veled. Ahogyan látod ez egy nagyon jó inger, hogy az ember olyan fajta félelem ellen dolgozzon magán, ahol e félelem.. végül is alaptalan.

Itt is..., nem bánt, nem okoz fájdalmat, csak szellemileg lehúz, egy félelemre nagy potenciállal rendelkező tudatállapotba, meg.. hát leszámítva, hogy dobol veled és nem hagy aludni, semmit sem tesz.

Az elejétől a végéig, amit éreztél, az kb pont ugyanúgy történt. kilökött a fizikai testedből, hogy láttassa veled ezt. Igazából szerencsésnek mondhatnád magad, ha gyakorlataid lennének asztál utazással, identitás beazonosítással, harmadikszemből való látással, stb. Mert e szakasz naagyon nagy esély a gyakorlásra. De persze ehhez kell egy tiszta elmeállapot.


Nyugodtan aludj el, jóóóóó ideig nem fog betalálni téged ilyen munkát végző entitás, de lehet, soha többé a létezésed során. Ez rajtad múlik.

Dolgozz magadon ahogyan tudsz, ne hagyj minden melót a tudatalattidra.


Ha kérdésed lenne, írj nyugodtan.

2018. febr. 23. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
48%
1#, mi megmagyarázhatatlan ezen? Fogta magát a kis barátunk és ezt halucináltatta veled. Azért IS nem emlékszel ez utánira, mert befolyásolni egy elmét sokkal kevesebb emlékezet veszteség eséllyel jár, mint érzékeket érzékeltetni vele, mint, hogy ott a mosógép, hallod, látod, stb.
2018. febr. 23. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Mikor kilépsz a testedből spontàn vagy akarattal,akkor könnyebben érzékelhetsz bizonyos entitàsokat.
2018. febr. 23. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Igyekeztem a dolgot tudományos úton megmagyarázni magamnak, a NREM meg REM alvás váltakozásának "testi tüneteivel", de a gond az, hogy tisztán érzem, hogy nem csupán a képzeletem szórakozott velem. Ugyanakkor azt sem mondhatnám, hogy teljes mértékben be tudom fogadni ezt a mindenféle entitások létéről szóló elméletet.

Viszont megnyugodtam egy kicsit, azt hiszem. Hallani, hogy ez a maga módján valós, tényleg megnyugvással tölt el.

Köszönöm a válaszokat, és amint feldolgoztam a témát, lehetsèges, hogy lesz mèg kérdésem.

(Azért ma a biztonság illúzióját megteremtem egy felkapcsolt kislámpával.)

2018. febr. 23. 21:54
 6/7 A kérdező kommentje:
Kedves Màsodik! A szívem a torkomból visszacsúszott a helyére, ahogy olvastam a válaszod azon részét, miszerint nyugodtan aludhatok, mivel feltehetően nem talál meg egy ilyen entitás újra.
2018. febr. 23. 21:58
 7/7 Altato5 válasza:
Én kb 10 évig szenvedtem alvásparalizissel. Olyan heti rendszerességgel.Én is képzeltem minden féle dolgot (pl hogy valaki az ágyamnál morog de nem tudom felé fordítani a fejem hogy lássam kiaz vagy miaz.) Eleinte nagyon be voltam parázva ,aztán hozzászoktam. Rájöttem arra hogy ha mozogni nem is tudok, hangossan zilálni ,levegöt venni igen.És ezt hallva felébresztett a feleségem. Aztán egyszer csak elmultak ezek az esetek. Valahol olvastam hogy ha hason alszol akkor nem fordul elő. Csak ugye én háton alszok. De már egy ideje igy sem jön rám.
2018. márc. 17. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!