Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Sas, sólyom, halott ember,...

Sas, sólyom, halott ember, gengszterfőnök, mit jelentenek?

Figyelt kérdés
Sziasztok, kezdeném elsőnek azzal, hogy apám aki 75 éves és jól tartja magát fizikailag, nem iszik, nem dohányzik, károsszenvedélyektől mentes életet él. Egyik nap azt mondta nekem hogy olyan álmot látott, amiben fiatalabb korában éppen egy lépcsőn sétált fel amikor szembetalálkozott egy gengszterfőnökkel, és azt mondta apu előtt hogy ,,ő nem az én fiam". Azt valami dulakodás volt de apu vetett ennek véget. Ennyire emlékszik nagyjából, először azt gondoltam biztos a tv volt ami kiváltotta belőle ezt az álmot. Nemrég pedig megint álmodott egy furcsa álmot, amiben két sólymot látott repülni az égen, közben a nagypapával voltak aki már régen meghalt, és azt mondta apámnak váltsa ki neki a horgászengedélyt, mert mennek majd pecázni. Aznap szakadt az eső, meg vihar is volt, erre tudtam fogni a dolgot hogy ha valaki halottal álmodik akkor eső lesz. De most jönnek a furcsaságok. Apám a barátja feleségének akart adni egy fából készült sasszobrot ajándékba, de ő hallani sem akart róla, mondta negatív dolgokat vonz a sas jel. Mikor mondta apám nekem ezt kicsit elmosolyogtam, mert van nekünk egy fémből készült kétfejű fehérfejű réti sas szobrunk és az hogy porfogónak van más gond nem volt vele. De mostanában furcsa dolgok kezdődtek el, a tojás ami volt megromlott -igaz jó ideje volt bent szóval ezt lehetne ezzel is magyarázni -, nem sikerült emiatt tojásrántottát csinálni, a házi pálinkát amit akartunk csinálni szintén nem lett jó, szilvából lett volna, minden meg volt vele, tisztízás, kimagozás, lédús szilvák melyekbe nagyon kicsi barack is volt, és volt vagy 6 kg cukor, nem szabadott volna rossznak lennie, de az íze olyan rossz volt, hogy nem mertem elhinni. Persze lehet mindennek racionális magyarázatot adni, de nekem mégis furcsa ez az egész dolog. A kérdéseim pedig a következők lennének: tényleg lehet negatív jel a sas? Mit jelent a sólyom álom? Mit jelent a gengszteres álom? Előre is köszönöm a válaszokat!

2018. szept. 3. 13:51
 1/1 anonim ***** válasza:

figyelj alapvetően aztmondanám nem, és hoznám az indián totemeket példának.

de az egészet elolvasva azt mondanám tegyétek el valahova tőletek messzebb milesz? vagy csak szabaduljatok meg tőle, ez a sok kettősség tényleg fura

igazából egyiknek sincs negatív jelentése

sámán bölcsesség, rákattintasz a kártyára azt bedobja a többit

és az

álm fejtést kulcs szó és kész kb. nekem mondjuk keveset mond vagy kifejezést ismer pl.smaragd zöld barlang

ajánom

bocsi már nem fogok ctrl c, crtl v -ni

2018. szept. 4. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!