Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Eléggé furcsát álmodtam. Mit...

Eléggé furcsát álmodtam. Mit jelenthet?

Figyelt kérdés

Múlt éjjel volt egy nagyon furcsa álmom, fel is keltem, amint vége lett. Sohasem érdekelt nagyon az álmaim jelentése, de ez most megfogott. Amit most olvashatsz, az teljesen komoly, nem kamu. Igyekeztem mindent leírni, amire emlékszem. Kicsit összecsapott.


Szóval, egy kocsiban ülök azzal a személlyel, akibe szerelmes vagyok (utóbbi pár napban egy nagy titkot tudtam meg róla, amit csak nekem mondott el, én is mondtam neki magamról hasonlót, ezért nagyon bízunk egymásba és lassan születésnapja is lesz) és három, idegen férfival, az egyik kettönk között ült. Osztálykirándulásra mentünk velük (gimisek vagyunk), az osztálytársaim más kocsikban ültek. Ahogyan mentünk kiderült, hogy a férfiak gyilkosok. Nálam egy Revolver volt, pontosan 6 tölténnyel. Az első két lövés eltalált a három férfiből kettőt, majd a harmadik lövés azt, akibe szerelmes vagyok, valahol a gyomra környékén, de ekkor már az ölemben ült. A negyedik lövés az utolsó férfit találta el, szintén a gyomra környékén, de ekkor még mindkettem életben voltak. Ekkor valami miatt nem sült el a fegyver, a férfi pedig csak nevetett rajtam, semmi fájdalma nem volt, majd amikor sikerült lőni, akkor a harmadik férfi meghalt. A kiszemeltem kórházba került, én pedig eljutottam a kirándulásig, ahol egy hegyet kellett megmásznunk, amit teljesen ellepett a hó és az oldalán fenyőerdő volt, a teteje pedig teljesen lapos. Láttam, ahogyan valaki megcsúszott a havon és egy kicsit lejjebb került, de baja nem lett. Este volt már mire felértem a hegy tetejére, majd hirtelen egy három szobás lakásban találtam magam az osztálytársaimmal és két tanárommal, de csak egyikőjükkel beszéltem. Az egyik tanár, az osztályfőnököm, akit nem szeretek, de mégis ő volt az, aki mondott nekem valamit, ami kissé gúnyos volt, pontosan nem emlékszem A másik a német tanárom, akit akkor láttam, amikor egyik szobából átment a másikba, egyiköjük sem jelent meg többször. Ezután végigmentem a szobákon, az első kettőben nem volt senki, csak ágyak, majd a harmadikba is bementem, ahol a barátnőim voltak, ezért úgy döntöttem velük fogok lenni. Lepakoltam, majd hallottam, hogy akibe szerelmes vagyok visszajött a kirándulásra a kórházból. Ekkor annyira örültem, hogy átszaladtam a második szobába, ahol ott ült az egyik ágyon, de nem vett észre. A nevét kiáltottam, odamentem hozzá és megöleltem, de ez fájt neki a lőtt seb miatt, ő mégis átölelt. Azt mondtam neki, hogy mennyire örülök, hogy jól van és nem esett nagyobb baja, szinte sírtam már, annyira jól esett őt látni. Ezután rávettem, hogy vele aludhassak. Kicsit hezitált, végül a karjaimban aludt el. Aztán az álmomban felébredtem és vége lett.


Van valamilyen jelentése vagy csak ennyire vágyom annak a bizonyos személynek a szerelmére?



2019. febr. 10. 13:12
 1/9 anonim válasza:
Szerintem ez azt jelenti, hogy nagyon fontos számodra az a személy és félsz, hogy elveszíted vagy valami baja fog történni. Nem tudom mi lehetett az a titok de lehet annak is köze van hozzá.
2019. febr. 10. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Igen, ez eléggé valószínű. A személy aszexuális, szóval ritkán vagy egyáltalán nem érez szexuális vágyat. Én próbálok vele összejönni, nagyon jól megvagyunk együtt, de félek, hogy elhidegülnénk egymástól és elveszíteném vagy kárt tennék benne, rávenném olyanra amit nem akar. Amit iránta érzek, az nagyon erős, csak ez elkeserít és így kétségeim vannak. Szeretném, ha fizikailag is meg tudnám neki mutatni, hogy mennyire szeretem, nekem ez egy alap dolog. Ezalatt nem ölelésre vagy egy-két csókra gondolok.
2019. febr. 10. 15:05
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Az gimiben a szabad időtökben(osztálykirándulás). Össze akarsz jönni akibe szerelmes vagy(autóban ülök). A te szexuális vágyad(3 idegen férfi) közétek áll(köztetek ül), ezért elítéled(gyilkosok). Próbálod megerőszakolni magadat(pisztoly, lövedék) a szeretett személy érdekében(6 lövedék). Ezt sikerül is önkielégítéssel elérni (lövöldözés). De a szeretett személy ezt nem tudja megemészteni(gyomra környékén sérült), ahogy te sem(a férfi szintúgy sérült), de elfogad téged(ölembe ült) és bánatos(kórházba került). A vágyad nem szűnik meg teljesen(férfiak nem halnak meg). Nagyon kimerít(este) megbirkózni(hegymászás) a magánnyal(havas), örömtelenséggel(fenyő) és az ösztöneiddel(erdő), ami az iskolával jár(osztálykirándulás). Azért van akinek ez nehezebb(valaki megcsúszott). Az életed részévé vált az osztályod(lakásban találtam magam), ami fontos a jövőd szempontjából(3 szoba). De csak az egyik tanár áll közel hozzád(beszéltem vele). A másik gúnyos veled(úgy szólt). Azért a barátnőkkel elvagy jobb híján(szoba választás), ha nem akarsz unatkozni(üres szobák). De ha jó kedve van a szerelmednek(visszajött a kórházból), akkor ő az első(átszaladtam a másik szobába). Aki úgy el van magában(ágyon ül). Próbálod vidítani(nevét kiáltottam), elfogadtatni magad(megölelni), de fáj a bűntudat(lőtt seb) neki. Azért elfogadó(megölelt). Ami számodra megkönnyebbülés(szinte sírtam). Vigasztalod, hogy ne foglalkozzon a kettőtök problémájával(rávettem, hogy vele alhassak). Kicsit hezitált, de belement(elaludt).
2019. febr. 10. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Nagyon valós, amit leírtál, sokat segítettél vele!
2019. febr. 10. 18:11
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
3-as te szoktál komolyabban álomfejtéssel foglalkozni?
2019. febr. 12. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
#3 Csak hobbiból szoktam ide írni. Csak leszavaztak, meg sokak csalódtak. Hogy nem világmegváltó az álmuk. Azt kihagyásokat szoktam csinálni. Tehát nem mindig foglalkozok vele.
2019. febr. 12. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Nem is tanultad vagy olvastál róla?

Nem tudod véletlen az MBTI személyiség típusod?

2019. febr. 13. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
#3 Ápoló a szakmám. Tanultam pszichológiát, pszichiátriai alapokat és sok emberrel találkoztam munkám során. Érdekelt az álomfejtés és utána jártam. Logisztikai(ISTJ-A)
2019. febr. 13. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
68%
Érdekes hogy még is érdekelnek az álmok. Ez inkább egy gyakorlatias tipus.
2019. febr. 13. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!