Kezdőoldal » Ezotéria » Asztrológia, horoszkóp » Skorpió férfival távkapcsolat,...

Zsolna001 kérdése:

Skorpió férfival távkapcsolat, szakítás, se veled-se nélküled?

Figyelt kérdés

Magában a melyik csillagjegy kihez illik nem hiszek, de a jellemrajzokban igen.

Adott egy férfi, akivel interneten ismerkedtem meg 7 hónapja. Ő külföldön csinálja a doktori iskoláját, én itthon élek. 1 hónap intenzív online ismerkedés után úgy döntöttünk, hogy ahhoz, hogy személyesen is megismerkedjünk, valamelyikünk utazik. Végül ő jött hozzám. Jól éreztük magunkat, a 2 hétből 3 hét lett, mert nem szeretett volna visszamenni. Miután visszautazott, az utána következő 1 hónapban minden rendben volt, jól alakultak a dolgok. A második hónaptól kezdett kicsit változni a helyzet, legalábbis az ő hozzáállása. Eleinte úgy voltam vele, hogy mindketten tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, főleg nem ilyen távolságban. Viszont egyre inkább azt éreztem, hogy a lelkesedése is csökken és az érdeklődése is. Az elején partner volt abba, hogy az efféle érzéseimet megbeszéljük, de egy idő után már nem. Jöttek az érzelmi hullámvasútjai, hol kedves volt és odaadó, hol pedig szó szerint bunkó (elnézést kérek). Én ezt bírtam egy ideig, de márciusban jeleztem neki, hogy úgy érzem, ő nem fektet bele annyi energiát ebbe a dologba, én pedig az az ember vagyok, hogy egy kapcsolat akkor működik, alakul ki, ha mindkét félnek ugyan azok a céljai, és tesznek is érte. Így lehet jobb, ha különválnak útjaink. Ez neki nagyon rosszul esett, és hát lett is belőle egy órákig tartó beszélgetés. Sikerült megbeszélnünk - legalábbis én azt hittem. De attól a ponttól teljesen megváltozott. Bezárkózott, egyre kevesebbet kommunikáltunk, ő nagyon nem keresett, ha én kerestem ugyan válaszolt, de magától ár nem nagyon.

Nem magamat védem (megértem az ő álláspontját is, hogy nehéz így bízni újra valakiben, aki ilyen hamar fel akarta ezt adni), de én tényleg a legnagyobb türelemmel, kedvességgel viseltem a dolgokat, a kirohanásait, azt, hogy néha elküldött a fenébe, vagy épp "kidobott" - ami tartott 3 napig, majd újra jött. Nagyon sokszor küldtem neki itthonról dolgokat, ha tudtam, hogy nehéz időszaka van, mindig küldtem valami kis apró meglepetést neki. Másfél hónappal ezelőtt - egy óriási vita után, ahol igen, én voltam aki dobálózott a "minden jót neked" dologgal (nem szép, tudom), küldtem neki egy nagyon személyes ajándékot, ami elmondása szerint nagyon kedves érzéseket váltott ki belőle, viszont abszolút bizonytalan volt abban, hogy részemről aktuális-e még az, amit az ajándék jelent. Egy hónappal ezelőtt felvetette - a nehézségek és a sok sok konfliktus, hogy augusztus második felében tudna hazajönni, és ha jönne, akkor hosszabb időre. Én örültem ennek a lehetőségnek, és meg is beszéltük, hogy pontosítunk majd.

Azóta ismét ugyan az a szitu, de talán rosszabb is. Ha nem keresem, neki eszébe nem jut. Eltűnik napokra, vagy egy hétre, ha jelentkezem, akkor visszaír, de ugyan azt a választ kapom, hogy frusztrált a suli miatt, és kemény hetei vannak és bezárkózás van nála az én ominózus "szakitásom" miatt. Én pedig végleg besokkaltam, és megirtam neki, hogy megértem ezeket a dolgokat, tényleg, azt is, hogy nem tudja magát túltenni ezen, mindazonáltal folyamatosan próbálom bizonyítani, hogy tényleg szeretném, ha ez pozitív irányba forduljon. De akkor jelentkezzen, ha úgy gondolja/érzi, hogy érdemi mondanivalója is van számomra, de ez sem kötelező vagy elvárás.

És itt nem jelentkezett. Hetekig. 3 hét után végül írta neki, hogy örülnék, ha segítene megérteni ezt a helyzetet, mert én nem tudom hova tenni. Elmondta, hogy ez a történet párkapcsolat szempontjából épp nem éli virágkorát, ő úgy gondolja, de megbeszéltük, hogy múlt héten beszélünk telefonon.

És itt jön részemről az utolsó dolog, amire nem számítottam. Anno társkeresőn ismerkedtünk meg, majd úgy döntöttünk, hogy egymást szeretnénk megismerni, így mindketten törültük magunkat. Én pont az után, hogy láttam, hogy ő már törölt felhasználó. Viszont nekem nem sikerült törölni, és erről kaptam a rendszerüzeneteket, de hónapokig nem foglalkoztam vele, míg valamelyik nap, amikor már a harmadik ilyen üzenetet kaptam, úgy voltam vele, hogy megcsinálom a végleges törlést. Beléptem az oldalra, és a legnagyobb meglepetésre az ő aktív profilja jött velem szembe. Nem igazán tudtam ezt mire vélni. Én végül megcsináltam a végleges törlést, de írtam neki ez ügyben.

Egyáltalán nem kértem számon. Leírtam neki, hogy ez nekem nagyon rosszul esett, és fájdalmas volt ezzel szembesülni. És, hogy ő egyedül hagyott ebben a szélmalomharcban, nem egyszerűsítette meg nekem azzal, hogy így viselkedik velem. Mindazonáltal abba a játszmába már nem megyek bele, hogy más nőkkel versenyezzek, hátha én kerülök ki győztesen, mert nem fogok, hisz ha ő másokkal ismerkedik az azt jelenti, hogy én nem felelek meg neki. De sajnálom, hogy a kettőnk dolgának igazán nem adott esélyt, hogy komolyabb legyen.

Erre már csak annyi választ kaptam, hogy ez érdekes, mert ő tudtával törölte magát, és nem foglalkozik efféle dologgal, de utána fog nézni, ha lesz ideje.


És itt a történet vége? Nem igazán tudom, hogy tegyek-e még bármit? Erre én már nem is reagáltam. Nem igazán tudom, hogy miért nem tudja/tudta lezárni ezt a dolgot, ha ez benne már megfogalmazódott? Vagy egy "minden jót" üzenetet sem küldött. Fogalmam sincs, hogy ő ezzel, így le is zárta? Volt már skorpió párom, lehúzta vele hosszú időt, ő ugyan ennyire nem volt erős jellem. Valakinek esetleg véleménye a dologgal kapcsolatban?


2018. júl. 20. 18:36
1 2
 1/16 anonim válasza:

Skorpio ferfivel vagyok tavkapcsolatban en is!:) 7 honapja pontosan de elotte ismertem meg, en ugy gondolom maga a csillagjegy nem befolyasolja a szerelmet es azt, mennyit kepes megtenni erted, mennyire tud turelmes lenni adott helyzetekben, a szerelemhez valo hozzaallasa.

Nem konnyu tavkapcsolatban erni de sosem szabad elfelejteni, hogyha szeretitek egymast probaljatok akar kisebb vitaban is egymasert ervelni, soha ne egymas ellen. A tavkapcsolat szamomra olyan dolog ami nem ertettem regen de tudom, hogyha nem vagyunk kepesek elengedni valakit aki hasonloan erez mint mi, nem szabad feladni.

Ha vannak mely erzeseid meg es szereteted en mindenkepp azt mondanam egy tartalmas, oszinte beszelgetes tortenjen meg koztetek, hogy mit akartok ettol a kapcsolattol.

2018. júl. 20. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Próbáltam, de teljesen elzárkózik ettől a dologtól, minden másról órákat volt képes beszélni, de ezekről a témákról nem. Én pedig nem akartam már erőltetni. És azt se tudom, hogy számára még aktuális-e a hazajövetel. Jeleztem, hogy jó lenne megbeszélni ezt a dolgot is, ha még aktuális egyáltalán számára, de ahogy szokott lenni, erre nem reagált :)
2018. júl. 20. 18:59
 3/16 D-Mano ***** válasza:

Most állatira nincs kedvem ennyit pötyögni telón, de fontosnak tartom, ezért a lényeget (habár tudnék többet is) leírom:


A távkapcsolat az Merkúr (lehet Uránusz jellegű is, de az majdnem ugyanaz, ha nem még rosszabb EBBŐL A SZEMPONTBÓL) jellegű minőség. És a sterilitás, a semlegesség, az érzelemnélküliség mind Merkúr-jellegű. Sokmindent tudnék erről még írni, ha nem lennék a telefonos pötyögéssel lekorlátozva, de pont emiatt NEM MŰKÖDNEK A TÁVKAPCSOLATOK!!! -legalábbis hosszú távon.


Ő meg Skorpióból van. Ha nincs is tudatában ennek, de hihetetlenül hiányolja a párja fizikai közelségét. A Skorpióhoz tartozik pl. az intimitás is ami testi és lelki KÖZELSÉGET jelent. Mégegyszer az intimitásban a TESTI KÖZELSÉG is benne van.


És ki kell ábrándítsalak, szinte minden ember szükséglete az intimitás. Ezt pedig bizonyos vonatkozásaiban a Skorpió jeleníti meg. Minden egyes emberben megynyilvánul mind a 12 csillagjegy által jelzett minőség. Ez az oka annak, hogy mindenkinek szükséglete így-vagy-úgy az intimitás. De, ha ráadásul valakinek kiemelt helyzetű a Skorpió-ja (vagy a Plútója/ esetleg a Marsa), akkor kiemelten fontos számára az intimitás is...


Mégegyszer: egyáltalán nem biztos, hogy ennek tudatában van a párod, emiatt lehet az, hogy ennyire hullámzóan, ellentmondásosan viselkedik.


Megjegyzés: ha egy Skorpió érzelmileg terhelt lesz, sokszor zárkózottabbá válik.

2018. júl. 20. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 D-Mano ***** válasza:

Konkrétan, döntsétek el, hogy hol, de együtt vagy egymáshoz közel éljetek.


A mintázatok, azt mutatják, hogy, aki külföldön tanul, az külföldön is marad. Lehet, haza jön 1-2 évre, de aztán megint kimegy, mert megszokta a jobb körülményeket, a több lehetőséget...


Egy ötlet csupán: kiköltözöl hozzá úgy, hogy az itthoni lakásodat nem dobod el közben??...

2018. júl. 20. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:
Erről már beszéltünk az ismerkedésünk elején. Ő hazajönne, ha olyan párt találna. Mindazonáltal a mi történetünk még csak pár hónapos, 7 hónapja ismerjük egymást. Én úgy érzem, hogy ennek az augusztusi találkozónak adnék még egy esélyt, de részéről fogalmam sincs jelen helyzetben, hogy mit is szeretne. Kerüli a válaszadást, és abszolút ignorál. Talán ezért van az, hogy azt érzem (a viselkedéséből), hogy ő ezt már lezárta, csak elfelejtett elköszönni..
2018. júl. 20. 19:39
 6/16 D-Mano ***** válasza:

Egy "TIPIKUS" Skorpió hisz az ideális pár létezésében. És képes idealizálni az aktuális nem ideális párt is. A Skorpió hisz abban, hogy létezik számára az IDEÁLIS pár. És őérte valóban hazajönne, sőt még az életét is áldozná....

De olyan, hogy "ideális" nem létezik, ezért bizonytalan, hogy hazajönne-e bárkiiért is, akit nagyon szeret.


Ha fontos számodra, akkor kimész hozzá, és nagyon sok örömteli, érzelemgazdag szexet adsz neki (minthogy ez az intimitás legmagasabb foka). Nem kell eldobni a mostani lakhatásodat. Nem is kell éveket előre tervezni. Menj ki 1-2 hónapra először. Ott majd kiderül, ki mit akar igazából. De az első minimum 2 hét az őszinte, örömteli és érzelemgazdag szexről szóljon- sok (ilyen minőségű) szexről. Utána személyesen, 1 méternél nem nagyobb távolságban beszéljétek meg a jövőt.

2018. júl. 20. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat neked! Ha nem lennék bizonytalan - de az vagyok, hiszen az utóbbi időben nincs köztünk semmi kommunikáció -, részéről teljes mértékben megszűnt az irantam való érdeklődés. Az augusztusi találkozónak szerettem volna egy esélyt adni, de látszólag ő már nem. És erre még ratett az a dolog, hogy tarskereson is fent van újra. Azt gondolom, ez nem rajtam múlik már.
2018. júl. 20. 20:26
 8/16 D-Mano ***** válasza:

Bárhogy is... azt kérlek jegyezd meg, hogy a társkereső oldalak és a távkapcsolatok Merkúri/ Uránszi minőségek. Kell a fizikai közelség hosszú távon. Meg lehet ismerkedni társkereső oldalon is, de csak akkor lesz belőle valami, ha biztosított a fizikai közelség és az intimitás is.

A Mekúr, Uránusz érzelemmentes és terméketlen.


---------


Azért kíváncsi lennék, mit reagálna ez a férfi, akiről itt írtál, ha ilyesmiket írnál neki: "majd' megveszek a távolságtól"; "minden éjjel azt álmodom, hogy magadévá teszel"; "kívánlak"...

Ezek már itt a végén csak inkább a kutatóhajlamom kérdései. Mert, amiket tanultam a Skorpióról eddig, azok azt mutatják, hogy ezekkel bárki az "elevenükbe találhatna"...


---------


Megosztanád velem a Napjegyedet, Aszcendensedet és a Holdjegyedet?? (Szeretnék minél több asztrológiai tapasztalatot gyűjteni.)

2018. júl. 20. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

szia, ne haragudj, de azt ugye tudod h félrekfél??

skorpiót nem tudod megfogni.. nekem is volt spkorpió pasim, aki szinten nagy simlis volt. folyamatosan lebukott csak nem tettem szóvá neki.amikor megismerkedtem vele, akkor is még az elöző kapcsolatában volt.

én is skorpió vagyok, és az összes pasimat megcsaltam.nekünk egy valahogy nem elég, vagy jön az életünkbe más, és hirtelen nem tudunk dönteni, hogy melyiket válasszuk, így marad mind a kettő.

2018. júl. 20. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:
A távolság miatt más egyebet nem tudtam tenni, mintsem bizalmat adni neki. De igen, még ha tagadja is, ugyan ezt gondolom. Én igazából csak azt nem értem, legalábbis a "legfájóbb", hogy nem volt benne annyi, hogy lezarja, vagy legalább elkoszonjon. Gondolom nála ez volt a "neked is minden jót".
2018. júl. 20. 21:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!