Hallgassak a megérzéseimre?

Mindig mikor tesómmal beszélek (ő 20, én 17) valamiért mindig úgy érzem, hogy csak megjátsza a kedvességet, és csak ,,jópofizik,,. Tehát abszolút egy negatív kisugárzása van, valahogy nem tűnik őszintének amikor kedves. Meg akármit csinálok, mintha elítélne miatta, és olyan érzés mintha mindenben fölém akarna kerekedni, és magát jobbnak beállítani. Minden jófej megnyilvánulása ellenére bennem van ez a negatív érzés, nem irigység/féltékenység és nem is az idegesség, hanem a ,,valami nem okés,, érzés.

Tudom, ezt nehéz elmagyarázni, mert a megérzések eléggé megfoghatatlan, behatárolhatatlan dolgok.

És csak vele kapcsolatban van így.

Mással ilyen érzésem nincs, csak vele.

Általában hallgatok a megérzéseimre, legtöbbször jók is.

Ilyen pozitív-negatív hullámok dologban nem hiszek, de tény, hogy az embereknek van egyfajta kisugárzásuk. Egy őszinte, boldog embernek nyilván pozitív kisugárzása van, mások is jól érzik magukat a közelében.

Negatív kisugárzása van a pesszimista, mindent kritizáló embereknek. És nyilván ez látszik a testtartásból, viselkedésből, hogy nagyjából ki milyen. (Persze, lehet valakine csak simán rossz napja, azért ne ítéljünk előre, itt most inkább a már ismert emberekről beszélek)

A tesómmal a gond, hogy nyíltan semmi olyat nem tesz, ami okot adhatna egy negatív kisugárzásra, de valahogy olyan hamisnak tűnik, és rosszul érzem magam a közelében. A fent említett ,,valami nem okés,, érzés.

Nektek volt hasonló tapasztalatotok?

Ha volt, akkor mit tettetek?