Direkt spirituális beállítottságú emberektől kérdezem, hogy to mit gondoltok a vallásról, az imáról és arról hogy az Isten megsegít? Ha nagyon rossz nekem, az azért is lehet mert nem vagyok hívő?
Nem a vallásban szeretném kérdezni, azért írom ide.
Van itt olyan, aki egyszerre spirituális és vallásos is?
Keresztény valláson belül mindegy, hogy milyen. Lehet evangélikus, katolikus, református.
Tényleg bűnhődik az, aki nem hívő és tényleg segít az ima istenhez?
Aki jár templomba, vagy vannak hívő ismerősei, ők jó emberek?
Mert én nem feltétlenül tudom összekötni a biblia olvasását meg a temploma járást azzal, hogy valaki jó ember az életben
Utoljára gyerekként voltam templomban, mikor vittek
Itt is volt amikor máshol elpanaszoltam a gondom, hogy azzal írtak rám, hogy Jézus a megoldás
Mivel úgy érzem, főleg egy ideje, hogy szeretnék segítséget kérni, elgondolkodtam: talán ha imádkoznék, vagy elmennék templomba, attól jobb lenne?
Isten tényleg segít?
Misékre meg ilyen gyűlésekre kizárt hogy járjak, de ahol lakom van rengeteg templom, segítene ha oda elmennék imádkozni?
Főleg ha sosem csináltam?




válasza:itt az ezo témában szerintem csak hamis és rosszindulatú emberek vannak. a vallás kategóriában is akad, de amúgyse a gyakszin érdeklődj. meghallgathatsz élőben embereket akik vallásosak. spirituálisat élőben úgysem, mert már egyenlő az ezotérikussal. De senkire se halgass. jobb neked a saját utadat járnod. teremts magadban harmóniát.
akinek jó pillanatai és életszakasza van ahhoz közelednek az emberek. de amint rosszra fordul a gondolatai a fáradság miatt vagy rossz dolgok történnek körülötte vagy vele, akkor mindenki elkerül.
hát szerintem magasabb szellemiségben vagy létben ilyen nincsen. de könnyebbé teheted a lelkedet ha harmóniát teremtesz magadban. úgy ahogy az neked a legjobb.
nem látom még a történelemben sem azt h egy közösség valaha is tökéletes lett volna. ha nem érzed komfortosnak a templomba járást és azt h ilyen emberekkel legyél körbe véve, akkor ne tedd. ne erőltesd magadra. kipróbálhatod, de ha mégsem esik jól akkor ne erőltesd magadra és ne éld kudarcként.
a valódi spiritualitás, vallásosság, hit nem az ilyenekben létezik. ezek mértéke is kibillenti az embert az egyensúlyából és a harmóniájából. azt tedd amit igazán szeretsz és tényleg tartósan hosszú távra jól érzed magadat és boldoggá tesz.
az ilyen közösségek csak túl spilázott, túl fanatizált, túl bűvőlt és manipulált dolgok. mintha mindenki csak össze-vissza fészkelődne, hogy annyi féle spiritiszta irányzatok és vallások és vallásokban is több típust csinálnak. egyikből a másikba vándorolgatnak sokan.
pl.: volt aki reformatus volt, aztán katolikus, aztan jehovás, aztán az angyalforrás.hu dolgaiban hitt. van aki budhista és aztán krisnás stb. dolgokat próbálgatott ki. tökéletesnek adják be, de ha nem azt tapasztaljak már menekűonek máshová.
az lesz tökéletes amit te alakítasz ki magadnak.
van aki úgy érzi jól magát h a festményeit úgy csinálja h azt mintha megmutatná istennek.
van aki úgy gondolkozik h a sok nehézségek közepette biztosan tanulása miatt van és angyal akar lenni.
sok ilyen buta dolognak vélt dolgok vannak. ha ettől érzi jól magát az ember akkor csinálja. nem kell senkinek sem tudnia.
az is bolond aki a sokféle meglévő dolgok protokolljait vallja és befanatizálódik. nem mondhatják magukat jó embereknek ha dilisnek tartják azokat akik saját maguk alakítanak ki egyféle hitrendszert. A meglévő dolgok fanatikusai vakok és nem látják magukat annak, de azokat tartják fanatikusnak akik saját dolgokat alakítanak ki. A meglévő hitrendszerekkel élők fanatikusan akarnak bevonzani másokat és nem akarják belátni, hogy nem is boldogak és nem lesznek boldogabbak ha egyre több hívőt csábítanak be. Tehát aki becsábít valamibe arról tudd, hogy csak azért teszi, hogy veled bővítse a közösséget és "jó pontokat" szerezzen istentől vagy akiben és amiben hisz. Ha nem lesz jobb az élete az álltal h sok hívőt szerzett, akkor meg már agresszívóskodik, hisztizik éd depizik. Ezerszet láttam ilyet.




válasza:



válasza:akkor írd már meg azt a csodát.
de írtad h tettél is érte... szóval.
az is fanatikus aki csodákról áradozik de amúgyse közli azt a nagy csodákat.




válasza:Számunkra akik hisznek Istenben a fanatikus jelzô dicséret. Nem érdemes nem fanatikunak lenni, hiszen a hit meggyőződés a nem tapasztalt dologban
Ezt kizárólag csak fanatizmussal lehet elérni, köszönjük a jelzőt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




