Mér van az, hogy ha látsz az utcán egy síró gyereket, odamész, segítesz, ha látsz egy síró felnőttet, igyekszel átnézni rajta?

Az hogy ki kihez megy oda empátia kérdése.

Az emberek többsége közönyös.Sajnos.

Síró gyerek: másodlagos fajfenntartási ösztön, gondoskodni a fajtársakról, hogy felnőjenek és szaporodjanak.

A másik esetre: azt hiszem, én még soha nem láttam az utcán síró embert.

Én sem láttam annyira síró embereket utcán, de volt amikor kivételesen alkalmakkor találkoztam velük. És az is inkább egy tinédzser volt. Síró gyerekekkel azért többször találkozik az utcán.

De, ha felnőttet látnék sírni ugyanúgy elgondolkoznék rajta, hogy vajon mi történhetett. Bár én személy szerint sosem mentem oda senkihez, aki sírt volna, főleg ha az a valaki ismeretlen ember. Hiszen honnan tudhatnám hogy reagálna rá, hogy én odamegyek hozzá. Lehet meg sem tudna szólalni, a sírástól, vagy inkább nem is mondana semmit ha kérdezném mi a baja. Hiszen az az ő magán dolga, hogy miért sír, és miért pont utcán tört rá- az még nem jelenti azt, hogy ha utcán sír valaki az feltétlenül azt szeretné, ha ismeretlen emberek odamenjenek hozzá, hogy megvigasztalhassák. Csak pont akkor jött rájuk a sírás. sokszor igaz is, nem tudunk megálljt parancsolni, ha a sírás küszöbén állunk.

De hogy a kérdésre válaszoljak (elméletben): én igen, odamennék egy síró felnőtthez is. :):D

Mert minden amcsi filmben a kiszolgáltatott ember leüti a segítségére sietőt és ettől megijednek az emberek.

A felnőttek csak végső elkeseredésükben sírnak, amikor már nincsen kiút így te sem tudsz segíteni rajtuk, de a gyerek ha beveri a kezét vagy megcsípi a méh akkor is vernyákól !

Mert egy felnött ember bajaihoz, gondjaihoz mi közöm? Amúgy se örűlne, ha egy idegen zargatná?

Míg egy gyerekn lehet nagyob bajban is pl. eltévedt és ebben a világban nem jó, ha egy védtelen kisgyerek egyedül mászkál.

Nem megyek oda gyerekhez sem.

Felnőtthöz meg pl. azért nem, mert én ha sírok, a legutolsó amit akarnák, hogy valami idegen is b*sztasson még plusszba.

Ez egy ösztönszerű dolog. A gyerek még magatehetetlenebb a felnőttnél, és benned van, hogy őt támogatni kell, segíteni neki, mert még kicsi.

A felnőttnek meg már meg kéne tudnia oldani a saját problémáit, hisz azok csak azért vannak, hogy megoldjuk őket!

Előttem szólóhoz csatlakozva, úgy vagyunk kódolva, hogy a gyerekek azonnal kiváltanak ösztönszerűen gondozó viselkedést (nem is csak embergyerekek. Rengeteg cukisággyűjtemény van tele kisállatokkal: ugyanez a mechanizmus).

A felnőtteknél ez nem ösztön, ott már sokkal inkább magasabb szintű folyamatok kellenek, mint például empátia, vagy akár olyan helyzeti tényezők, hogy mennyire sietsz valahova...