Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Miféle jelenség lehetett ez?...

Miféle jelenség lehetett ez? Talán a két mamám próbált üzenni ezzel a jelenséggel?

Figyelt kérdés
Az egyik mamám 2 hete, a másik kicsit több mint 2 hónapja halt meg. 2 hete szombati napon halt meg mamám, ez a történés pedig vasárnapra virradóan történt meg. Hajnal 3körül kintről az égről hatalmas fény szűrődött be, pont az ágyamra. 2 nem szabályosan gömb alakú, nagyon fényes valami tett meg állandóan egy adott utat az égen, az sem volt egyáltalán szabályos, de mindig ugyanúgy tette meg azt az utat. Akaratlanul, hangosan kimondtam azt, hogy ez a két mamám, az ő lelkük, és most búcsúznak. Általában mielőtt beszélek mindig gondolkodok, de most olyan volt, mintha valaki ezt kimondatta volna velem, nagyon furcsa volt az egész. A párom ott volt velem, és mikor mondtam, hogy mit látok, nem hitte el, aztán odasietett az ablakhoz, és teljesen megrémült és hatalmas csodálkozásba esett, mert ő még nem látott ilyet. (Kiskoromban voltak alkalmak mikor láttam ehhez hasonlót, de még akkor magamnak sem hittem, hogy mit látok, és visszagondolva is úgy vagyok vele, hogy rég volt, lehet igaz sem volt.) Lényeg, hogy párom kitalált valamit, hogy ez biztos nem az amire én gondolok, biztos csak az óriáskerék fénye amit nem rég hoztak a főtérre. (kb 10ig üzemel az óriáskerék, és egyáltalán nem abból az irányból jött ez a furcsa mozgó fény, ahol az van.) Csináltam felvételt erről a jelenségről, amit másnap délelőtt néztem meg, és amit én és párom is hatalmasnak láttunk gömb szerű fény, a felvételen nagyon picinek tűnik. Azonban vártam a következő napot, hogy beigazolódjon párom feltételezése, hogy ez bizonyára az óriáskerék lehetett. Hát az biztos nem volt, mert azóta egyszer sem láttam ilyet. Szerintetek mégis mi lehetett? Elég őrült dolog a feltételezésem, de ilyen még nem történt velem sohasem, vagy a mamáim voltak, vagy valami ufo jelenség, mert hajnal 3tól reggel 6ig folyamatosan ez ment, repülő kizárva, drón meg ilyenek kizárva. Ráadásul a dologhoz még tesz, hogy annak a mamámnak aki 2 hónapja hunyt el, a koporsójába tetettem egy hosszú, kézzel írott búcsúüzenetet, melyben kérem, hogy valahogy üzenjen nekem fentről, a másik mamám sem tudott tőlem elköszönni, mert a végén, mikor már nagyon rosszul volt, nem tudott beszélni...Veletek történt már hasonló, hogy úgy éreztétek, hogy akit gyászoltok fentről üzen nektek? Volt már akivel ilyen történt mint velem?
2017. dec. 7. 12:30
 1/5 anonim ***** válasza:
44%
Az ilyen baromságot az ezotéria kategóriába, jó, ott borzonghattok a többi figyelemre vágyó tinivel.
2017. dec. 7. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim válasza:
72%
Gömbvillám?
2017. dec. 7. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Első válaszoló, nagyon cuki vagy, de már rég elmúltam tini, és egyáltalán nem azért írtam ki ezt a történetet, hogy bárki is borzongjon rajta, csak egyszerűen nem értem mi lehetett ez.

Második válaszoló, utánanéztem a gömbvillámoknak, és elég hasonló volt, szóval lehetséges meg is van a megoldás, köszönöm szépen.

2017. dec. 7. 13:48
 4/5 Angel3000 ***** válasza:
Szia! Ha nem is mindkettô egyszerre, de az Egyik Bizonyossan! Ilyen fènyt tôbbszôr is láttam már am hálószobában hajnalban. A plafonon helyezkedett èl. Anyukám halt Meg, 5 hete!
2020. nov. 24. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 Angel3000 ***** válasza:
Ez a megtapasztalás kûlônleges, de fèlelmetes!
2020. nov. 24. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!