Hogyan tudunk kapcsolatba lépni párhuzamos univerzumbeli önmagunkkal?

Építs egy átjárót a két Univerzum között és hívd meg a párhuzamos énedet játszani hozzátok.

Hát,hogy önszántadból csináld, szerintem ahhoz eléggé magas tudatszinten kéne lenni; és akkor már tudnád magadtól is. De egyébként tényleg brutál magas tudatszinten kéne lenni hozzá; ami így, földi körülmények között, eléggé nehezen elérhető. Talán pl Buddha tudhatott ilyet; de lehet, hogy ő meg nem foglalkozott ilyesmivel; de valaki mesélt valami történetet; hogy istenekhez fölment , hogy "Mit csináltatok ti az én embertestvéreimmel?" És akkor mondta, hogy elmond nekik mindent, de azt nem akarták, akkor úgy egyeztek meg Buddha és az istenek, hogy elmondhatja, de nem konkrétan, hanem csak burkoltan fogalmazva, utalásokkal.

#2 Aha... Azért ugye vágod, hogy egy másik Univerzumról beszélünk? Elmélkedéstől eggyé válhatsz az Univerzummal meg minden, de a szomszédos Univerzumhoz semmi közöd! Azzal nem tudsz eggyé válni, mert akkor a szomszédban kéne laknod, ott kéne élősködnöd a nyakunkon. Szó nélkül benyúlnod a hűtőbe, mint a mi szomszédaink.

Pár feles után szerintem bármilyen egyéb lépés nélkül is kapcsolatba kerülhetsz vele.

Nevezzük inkább létsíkoknak, van egy anyagi, egy szellemi és egy köztes hely ami szintén szellemi, de még tudatlanságban élő szellemi létsík. A valóság létsíkja a tudatos szellemi létsík, innen vizsgálódva azt tapasztaljuk hogy az anyagi világ egy változó múlandó világ és egy halandó testben időzünk szellemi lényként, az anyagi világban ennek nem vagyunk tudatában, annyira leköt az anyagi világ megtapasztalása, hogy az általa kiváltott érzésekkel és gondolatokkal azonosulva élünk, nem vagyunk tudatában annak hogy aki a jelen pillanatot megtapasztalja pillanatról pillanatra azok vagyunk mi, az a szellemi lényünk, aki pedig a tapasztaltak alapján reagál az az elme, az elme hatékony részünk a tapasztaláshoz és tanuláshoz, de mi ezzel azonosúlva élünk, elragadnak a gondolatok és érzések, énünknek tekintjük az élettörténetünk által megélt gondolatok halamzát, tehát nem az elme a rossz, hanem ahogy használjuk és elveszünk benne. Ha erre nem ébredünk rá az anyagi testben teljes mértékben, vagy a testi halál pillanatában amikor az elme által rögzített film lepereg, akkor a tudatlan szellemi lények létsíkján várjuk az újra leszületést, és így megy ez mindaddig míg fel nem ébredünk teljesen a szellemi lényünkre. A teljes felébredés annyit jelent, hogy tisztában vagyunk vele hogy mindig is teljes szellemi lények voltunk, csak nem voltunk ennek tudatában a két másik létsíkon. Ezt a hazatérést hívják egységnek, ahol mindenki egy szellemi lényként él, a vallások ezt nevezik mennyországnak. De valójában soha nem hagytuk el ezt a helyet, erre fogunk ráébredni mindannyian. Olyan ez mint az álom, amikor álmodunk az a valóságunk, ha kell mentjük az életünket, aztán egy perc múlva az ágy szélén ülve tudjuk hogy csak álom volt, pedig míg álmodtunk milyen valóságos volt. Hasonlóképpen ébredünk a szellemi lényünkre is, csak ekkor már arra ébredünk hogy az anyagi világ úgyan úgy múlandó a testtel együtt mint egy álom. A szellemi lényünk határtalan mert anyagtalan, és örök létező mert időtlenségben él. Az idő illúzóját az anyagi világ keletkezése és az abban való haladás (élet) kelti, születésünk a kezdet és ez halad a vége felé, ez a folyamat kelti az idő illúzióját.

Először is igaz, magas tudásszint szükséges hozzá. A téridő kontinumon keresztül üzenned kell önmagadnak egy olyan emléken keresztül amit mind a ketten megéltetek [pl. Születés, 6. Születésnap (ha vagy annyi) bármilyen formája]. Ezáltal kapcsolatot létesítetek és az univerzumok közti utazás megtervezéséhez mind a két éned kell. Sok sikert😉