Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Mit szóltok az alábbi túlvilág...

Mit szóltok az alábbi túlvilági eszmefuttatáshoz?

Figyelt kérdés

Abból indultam ki, hogy a túlvilágon találkozni fogunk szeretteinkkel. A menny és pokol leírások, szerintem nagyon is álomszerű, programvilágként látszanak.


Szóval életünk során összeszedett jó és rossz emlékek és tartalmak, a képi világ, s talán még fantáziánk és álmaink is(hisz ezekre is emlékszünk), teremtik meg a következő életünk helyszínét és alaptaratalmát. Halálunkkor beléphetünk ebbe a világba és újra találkozhatunk minden szerettünkkel(ellentétben a leírásokkal, azokkal is akik még nem haltak meg, de az emlékeinkben már szerepeltek). Itt lesz fontos a szeretet, amit a legtöbb vallás szajkóz. Ha szeretetben gazdag életet éltem, ez a világ is szeretettel átfűtött lehet. Ha félelemben, stresszben telt az előző, ugyanilyen világot teremtettem. A kérdésem az eddigiekre vonatkozott. Az alábbit már inkább scifiként írnám hozzá:


Talán pár ember, az általa teremtett világ, helyett, beléphet más(időtől független) emberek által teremtett világba. Pl: Ádám világa az édeni emlékekből áll, Jézusé még a mennyet is tartalmazza, akár oda is el lehetne jutni. (világok közti választás hasonló a minecraft világokhoz)



2018. okt. 24. 08:27
 1/7 anonim ***** válasza:
túl sok Supernatural-t néztél?
2018. okt. 24. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Orvos látott már téged?
2018. okt. 24. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Ez nem eszmefuttatás, hanem elmefutás.
2018. okt. 24. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
86%
Nagyon igazságos világot találtál ki egyébként. Szóval egy 6 évesen rákban meghalt kisgyerek akinek az egész élete szenvedés volt, ebben lesz örökké?
2018. okt. 24. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
80%
Regény még lehet belőle, mert a valósághoz nincs túl sok köze.
2018. okt. 24. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Írd le a valóságot lévgyszi?
2018. okt. 24. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Hali!


Egész jól megközelítetted a védikus megközelítést. Ott ugyan ez a koncepció a reinkarnációval fonódik össze, de a lényeg megvan. Bár újjászületéskor nem sok minden marad abból amit most magunkkal azonosítunk (tehát a testünk, rokonaik testre és jellemre stb).

A lényeg viszont marad, és alkalom adódik arra, hogy tovább közeledjünk felé. Ahhoz a felismeréshez, hogy a szeretet vezet vissza oda ahova vágyunk.

2018. okt. 25. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!