Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Mit gondoltok a személyes...

Csatrad kérdése:

Mit gondoltok a személyes elméletemre a realitás mibenlétével kapcsolatban?

Figyelt kérdés

Hasonlít az eddigi leginkább elfogadottra, hogy az anyag egyfajta energizált állapota egy mezőnek, annyi különbséggel, hogy nem több különböző mezőről és azt összekötő dolgokról beszélnénk, hanem EGYről.

Illetve az "energizálás" valójában ezen mező 2 irányú elmozdulása egyszerre.

Az első irány egy egyenes vonal hullámvonal amplitúdójának képzeljük el.

Ám a második irány (ami a lényege az elméletnek) az ennek a vonalnak elképzelt realitás nyúllása volna (ahogy a tér nyullását képzelnék el gravitációs hatásra).

Az amplitúdó magassága így egy az egyben jelképezné az adott téregységbe (fix nem nyulló táv) több tér kerül hisz egynél több dimeznióba nyúllik. (a vonal alapállapotát tekintjük itt az 1db dimenziónak "jobbra"-"balra", míg az amplitúdót a másodiknak "fel"-"le")


Az anyag így nem más mint a tér összesűrűsödött pontja a "valóság" dimenziójába.

2 anyag között pedig a tér kinyúllik, amit úgy kéne elképzelni, hogy a vonalnak gyakorlatilag van egyfajta vastagsága, ereje, constans szintje nyugalmi állapotban, ami átcsoportosulhat ilyen sűrűsödés esetén. (úgy ahogy pl a gravitációs vonzás egy adott (általunk mérés gyanánt létrehozott területen belül) területen belül átcsoportosúl más irányba "görbítve" a realitást.


A többi valóságban tapasztalt fizikai kölcsönhatás meg mind ebből indul ki.

Pl a teremtés egyszerű jellege. Ha a rendszernek nincs olyan pontja ahol egy bevitt energiaállapot kiszökhetne újra nyugalomra ítélve a rendszert, akkor a legapróbb energiaszint is végtelen, tökéletesen egyenletes, amplitúdót generálna. Vízbe dobott kő ami nem hagyja abba a húllámzást. Itt könnyen összevonható a big bang elmélettel.

Illetve a 2 anyag közti kinyújtott rész okozhatja a fény kinyúllását 2 galaxis között.


Mivel mozgást és kölcsönhatást érzékelünk ezért ez az amplitudó valahogy mozognia és kölcsönhatást kell, hogy tegyen. Ezért hiszem úgy, hogy tekinthetjük, hogy ez az anyagot jelképező amplitudó (itt igazából csak egyszerű felfogás szempotjából választjuk a leírást), az egyenes nyugalmi állapot felső és alsó részé közt oszcillálva.

Természetesen ez azt jelentené, hogy az anyag technikailag megszünik majd újra felbukkan anti-anyag formájában. Számunkra akik ebből vagyunk teljesen irreleváns, hogy két plank időintervallum között megszününk-e létezni vagy sem. Mintha csak átaludnál egy éjszakát.

Illetve nincs okunk kizárni, hogy a hullámzásnak van-e egyáltalán átmenete és nem csak fix pozitívből megy fix negatívba gyakorlatilag azonnal, mielőtt bármilyen fizikai kölcsönhatás történhetne a két állapot között.


Ennek a hullámzásnak a sebessége természetesen az információ közvetülés max sebessége a fénysebesség.


A fény egy kiemelkedő része ennek az elméletnek, szó szerint.

A fény gyakorlatilag egy plusz hullámjelenség az amplitúdók tetején, mint egy pici púp a púpon, ami tárol magában egy fix változatlan mértékű plusz sűrűsödését (és nyúlását) a vonalnak a helyen ahol épp van.


Maga az anyag mozgása és kölcsönhatások anyagok (púpok közt) a hullámzásból ered. Mikor a hullám kilapul az adott helyen a vonal újra homogén lesz, bár a hullám alaktartó és újra sűrűsödést okoz a vonal túloldalán, viszont a másik anyag a közelségével megváltoztatja a másik hullám újraalakulása közben az adott térbe kerülő anyag mennyiségét.

Maga a hullám amplitudója nem változik, se a másiké sem. Ami változik az a vonal vastagságát jelképező mennyiség, egy változatlan területen mért, eloszlása.

Hasonlóan elképzelhető, ahogy egy hullámjelenség mozgása a hullám tetején arréblök egy testet.


Ilyenfajta mozgása a hullámjelenségnek létrehozhat egy állapotot, ahol a vonal feletti és alatti hullámzás azonos területen történik így kioltva egymást.


Két púp közelségénél találhatunk egy összekötő hidat, ahol a vonal relatív nyugalmi pozíciójában van hanem a két amplitúdó által kreált "magasságban". Mivel a púp magassága határozza meg az anyagot illetve a csökkenő oldalai az azt körülvevő anyagot, az átkötő híd jelékpezi a két hullám amplitúdó ereje közti átközvetítő anyagot, ami befojásolni fogja mindkettő következő hullámzásának mértékét. (itt a CERN ütköztetésekre kell gondolni)


A két anyagot jelképező amplitudó távolságtartását gyakorlatilag tekinthetjük abból kifolyólag, hogy a púp létrejöttekor a két anyag között kinyúlt valóság kevesebb vonal vastagságot tartalmaz a megosztottság miatt, mint a két anyag távolabbi oldalain, ezért onnan több "vastagságot" nyújt magába, mikor kialakul az amplitúdója magasságába.


Egy szuszra egyenlőre csak ennyit tudok írni. Sajnos nem írtam le részletesebben a fény kicsipúp hatását, de gyakorlatilag az jelképezné, hogy változik az energiaszintje az anyagoknak ahogy magubka olvasztják illetve kiadják magukból ezeket a plusz púpmagasságokat.



2018. dec. 26. 19:30
 1/9 anonim ***** válasza:
58%
Ha még egyszer leírod, hogy "kinyúllik"... összetöröm a számítódat.
2018. dec. 26. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
72%

Vagy erre gondolsz?

Nyúl-lik

[link]


Nyúl-ló


[link]

2018. dec. 26. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
93%
Nagyapám azt mondta, hogy a "nyúl lássa", amikor jön a róka.
2018. dec. 26. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
80%

Ez egy ezoterikus kérdés, a tudományhoz az égvilágon semmiféle köze nincs.


Kérdező!

A középkorban képzeltek el ilyesféle dolgokat az emberek, mert akkor még nem volt semmiféle tudomány a kezükben.

Te, ha valamilyen HASZNÁLHATÓ eredményt szeretnél elérni, akkor ELŐSZÖR tanuld meg azt, amit a tudomány mond az adott kérdésről.

Már ez sem könnyű. Legalább 1000-szer annyit kell dolgozni vele, mint amit te most elkövettél.

Utána még 100-szor nehezebb valami MŰKÖDŐ újat kitalálni. Nem is véletlen, hogy csak pár ember képes rá jelenleg a Földön.

2018. dec. 26. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
70%
Te érted ezt a zagyvaságot amit ide leírtál? Egy értelmes mondatot nem találtam benne.
2018. dec. 27. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Elnézést a helyesírásért a magyar nem az anyanyelvem, sose tanultam meg iskolában.

Bocsánat ha nem volt elég tudomány íze az elméletnek, annyira nem vagyok informált ezekszerint.

Ha megengedítek egy témába vágó kérdést akkor elmondanátok, hogy az ismert tudomány mien elmélettel rendelkezik arra, hogy miért van sebesség határa az információ terjedésének?

2018. dec. 27. 02:54
 7/9 anonim ***** válasza:
37%

"mien elmélettel rendelkezik arra, hogy miért van sebesség határa az információ terjedésének?"

Mien?

Tegyél fel egy magyar helyesírás ellenőrzőt.

A Maxwell egyenletek írják le ezt a határsebességet.


Amúgy csak mondom, hogy szerintem elnyerted az 1. díjat az ezotériában. Ilyen, viszonylag rövid írásban ekkora és ilyen szintű zagyvaságot még senki se írt le előtted. Gratulálok!


Az meg már csak hab a tortán, hogy szokás szerint te ezt tudománynak hitted, és ezért oda is tetted eredetileg.

2018. dec. 27. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Koszonom az utmutatot, sajnos a Maxwell egyenletek csak ugymond a lassulasokkal szamol.

Viszont melyebb kutatasbol kiderult, hogy a sebesseg korlat gyakorlatilag csak feltetelezett, mert az ami megtehetne (a feny) nem megy gyorsabban, de az okara semmi magyarazat nincs. Vicc, hogy ezoterikaval vadolsz mikor ez az elfogadott mennyisegrol csak UGY HISZIK hogy korlat ami nem kevesbe ezoterikus.


Nyelvel kapcsolatban pedig tekintsetek fejleaztesi kiserletnek :P

2018. dec. 28. 15:32
 9/9 anonim ***** válasza:
Hollandiából való az anyag amit szívtál?
2018. dec. 28. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!