Kezdőoldal » Ezotéria » Mágia, okkultizmus » Szerintetek tényleg a mágia...

Szerintetek tényleg a mágia miatt teljesült a kívánságom?

Figyelt kérdés

Az exemmel miután szakítottunk, 3 hónap után sem tudtam elfelejteni, és ő sem engem. Szakítás után nagyon rosszban voltunk, elhordtuk egymást mindennek (igen, gyerekes viselkedés volt mindkettőnk részéről.) Pedig annyira nem lett volna rá okunk, mert mindig hülyeségeken vesztünk össze, nem pedig komoly dolgokon.

3 hónap után csináltam egy kívánságteljesítő mágiát, amiben azt kívántam, hogy “ha az exem is még mindig szeret engem, akkor béküljünk ki, beszéljünk újra, és idővel legyünk együtt.” Múltak a hetek, nem történt semmi, már el is felejtettem, hogy megcsináltam ezt a mágiát. Utána 1 hónap után megtörtént. Az exemmel találkoztunk egy buliban, odajött hozzám, megbeszéltünk mindent, azt mondta hogy még mindig szeret és fontos vagyok neki, MINDEZT józanul. (Pedig előtte még csak rám sem nézett…) Barátilag jóban voltunk ezután, most pedig összejöttünk (2 hete), és (nem akarom elkiabálni), de jobb a kapcsolatunk mint előtte valaha.

Negatív megjegyzéseket nem kérek, szimplán csak az érdekel, hogy ez tényleg a mágia miatt történt? Esetleg mással is történt már ilyen/vagy valami hasonló?



2021. okt. 10. 03:05
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
86%
Ennek szívből örülök sok sikert igen varázslat volt..
2021. okt. 10. 03:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
66%
gondold végig. ha nem mágiázol, akkor ez nem történhetett volna meg?
2021. okt. 10. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
80%
Egyáltalán nem biztos. hogy az a bizonyos szertartás beleszólt az egészbe. Így nem lehet megítélni, mert azt sem írtad le, hogy mit csináltál, mennyire hiszel az egészben, és milyen tapasztalatod van a mágiában. Szerintem ahogy az előttem szóló írta, mágia nélkül is megtörtént volna.
2021. okt. 10. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
42%

Jó hülye vagy, ha tudod a kívánságaidat valamilyen módon "teljesíttetni" és az exbarátodat (aki egyébként mindennek elhordott téged) kívántad vissza pl. örökélet, lottóötös, vagy akár szuperképességek helyett.

Milyen érdekes, hogy ezekkel a mágiákkal mindig csak olyan dolog teljesülhet, amire mágia nélkül is van esély :D

2021. okt. 10. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
83%

A mágia mint azt tudjuk, nem a problémáink könnyebb megoldási módja kedves Astronaut.

Ennyire unatkozol?

Kedves kérdező, lehet hogy szerepet játtszott a dologban (szerény véleményem szerint több mint valószínű) a varázslás tulajdonképp csak annyit tud tenni hogy ad egy enyhe lökést a dolgoknak és ha belegondolsz nektek is csak ez kellett.

De valóban fenn áll a lehetősége annak is hogy ez magától tisztázódott volna köztetek. Akárhogy is, őszintén örülök hogy jól alakulnak a dolgaid :)

2021. okt. 10. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
26%

"A mágia mint azt tudjuk, nem a problémáink könnyebb megoldási módja kedves Astronaut."

A kérdező érdekes módon mégis ezt tette, már ha abból indulunk ki, hogy ez a mágia marhaság létezik. Hiszen ahelyett, hogy az expárjával tisztázta volna a problémáit, átbeszélték volna, hogy kinek, min kell változtatni, elmorzsolt egy varázsigét és bumm, helyreállt a kapcsolata.

Akkor most a problémáink könnyebb megoldási módja a mágia, vagy nem?

2021. okt. 10. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
87%
Honnan tudhatod, hogy beszélő viazonyban voltak-e amikor megcsinálta?
2021. okt. 10. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
14%
Ha nem voltak beszélő viszonyban, akkor még inkább a mágia a könnyebb út, mint újra kontaktba lépni a másik emberrel...
2021. okt. 10. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

Alapjáraton nem foglalkozok mágiával, de egyébként hiszek benne, teljes hittel csináltam, viszont ez volt az egy amit megcsináltam. És direkt úgy kívántam, hogy csak akkor teljesüljön a kívánságom, HA az exem is még mindig szeret engem, és ha ő is úgy érzi, hogy kibékülne velem. Tehát ezzel nem a szabad akaratát befolyásoltam, max adtam egy “löketet” a mágia segítségével. Csak azért furcsállom hogy sikerült, mivel egyrészt az exem előtte még csak rám sem nézett. Aztán egy idő múlva pont találkoztunk, bocsánatot kért. Barátok lettünk. Végül újra összejöttünk. Szóval pont sorrendben történt, amiket kívántam. :)

Köszönöm az értelmes válaszokat!

Az meg hogy miért nem kerestem az exem és beszéltük meg mágia segítsége nélkül? Szimplán női büszkeségből. Ha ő nem keresett, én hogy kereshettem volna? Tudom, hogy 2021 van és a lány is keresheti a fiút, nem a középkorban élünk, de akkor is… :D

2021. okt. 10. 11:35
 10/19 anonim ***** válasza:
37%

Férfiaknál gyakori, hogy nem rögtön a szakítás után kezd el hiányozni az ex. Ha ez természet feletti dolog, akkor minden az.

"Aztán egy idő múlva pont találkoztunk, bocsánatot kért. Barátok lettünk. Végül újra összejöttünk. Szóval pont sorrendben történt, amiket kívántam. :)"

Mért, hogy máshogy történhetett volna? Először összejöttök, utána kezd el veled újra beszélni?

2021. okt. 10. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!