Kezdőoldal » Ezotéria » Mágia, okkultizmus » Pila Bába, a magyar vámpírnő...

Pila Bába, a magyar vámpírnő valódi lehetett?

Figyelt kérdés

Megsárgult iratok őrizték meg a leghíresebb magyar vámpírper emlékét is, amely a 18. század derekán zajlott le a Szolnok megyei Deés községben. A nem mindennapi ügy részleteit a deési városi tanács 1742. augusztus 2-án hozott határozata ismerteti, amelyben kérvényt nyújtanak be a vármegyéhez egy falubéli asszony holttestének exhumálására. Éjszakánként ugyanis szörnyű jajgatás verte fel a temető csendjét, amelyért egyértelműen a tavasszal elhunyt Pila Bába szellemét tették felelőssé. A vámpírrá változott „asszonyi állat” ráadásul áldozatokat is követelt. A helybéliek közül hárman, akik már hónapok óta súlyos betegségben szenvedtek, eskü alatt vallották, hogy az elhunyt szelleme éjszakánként rendszeresen visszajár hozzájuk, hogy vérükből táplálkozzon, s ez okozza majd vesztüket.


Ezt a vélekedést osztották a tekintetes tanács tagjai is, akik – a vármegye válaszának megérkezése után – augusztus 18-án a következő feltételekkel adtak engedélyt a gyanús holttest kihantolására: „Mivel arculatában pirosságot vagy valami elevenséget s a karónak beléverettetése után valamely vérnek kiütését bizonyosan tapasztalják, elrendeltetik, hogy sírjából kivétessék, a törvényfához vitessék s ott hóhér által megégettessék.” Pila Bába meglehetősen gyanús nőszemély lehetett, mert a tanács megelőlegezte neki a vámpírságot, bizonyosra véve, hogy ezeket a tüneteket látni fogják rajta. Hogy a kiküldött atyafiak mit tapasztaltak az exhumálás alkalmával, arról nem szól a fáma. Annyi azonban bizonyos, hogy a század közepén már Európa közvéleménye sem kételkedett a vámpírok létezésében.



Amikor az általános izgalom a tetőfokára hágott, maga a császár is beleavatkozott a dologba, aki megállapította, hogy az egész vámpírhit babonás parasztok képzelődésének a szüleménye, s rendelettel utasította az egyházi és világi hatóságokat, hogy az embereket akár a legszigorúbb megtorló eszközökkel is térítsék el az ilyen babonás tévelygésektől. Bár ezzel a magyar vámpírláz is gyorsan alábbhagyott, a Sajó és a Tisza közötti vidék lakossága a nora nevű démon alakjában a mai napig megőrizte az évszázados legendát.


[link]


[link]


[link]


[link]


2014. nov. 17. 21:04
 1/5 anonim ***** válasza:
72%

Természetesen!

Ugyanolyan valódi, mint a szegedi boszorkányok.

Magyarságához sem fér kétség, hiszen ősei szitén a Sziriuszról jöttek, potyautasként.

2014. nov. 18. 06:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Mit gondoltok?
2015. jan. 27. 16:52
 3/5 anonim ***** válasza:
88%

Femina.hu Ezotéria és műköröm rovata mit ír róla? Mert nagyon hiányzik még egy hiteles link a Nőiportál mögül.


Hogy létezett, az elég valószínű. Hogy vámpír volt-e, azt ezekből a cikkekből nem fogod megállapítani, max. ha utánajársz az eredeti dokumentumoknak. Latin jól megy?

2015. jan. 27. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Vámpírok. Nem. Léteznek.
2021. jún. 3. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
A szép neve alapján biztosan magyar.
2022. máj. 8. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!