Kezdőoldal » Ezotéria » Reinkarnáció és karma » Lehetséges, hogy az 5 éves...

Lehetséges, hogy az 5 éves gyermekem "előző életéről" mesél?

Figyelt kérdés

2014-ben született meg a legkisebb lányom, neki van két nővére (7 éves és 10 éves), a nagyobb lányoknál nem tapasztaltunk semmi hasonlót, csak a kicsinél.


Az egész azzal kezdődött, hogy a feleségemnek azt mondta 3-4 évesen, hogy "emlékszem milyen volt, mikor te voltál a kicsi". Arról is beszélt, hogy mielőtt hozzánk került, nagy volt és alig várja, hogy újra nagy legyen és a nejemnek meg gyakran mondta azt, hogy korábban, mikor (a nejem) kicsi volt, akkor ő volt az anyukája. Azért érdekes ez, mert a nejem édesanyja 2012-ben hunyt el hosszas betegeskedés után és a kislányom vissza tud idézni olyan dolgokat az elhunyt nagyija életéről, amikről sose meséltünk neki. Sőt mutattunk egy régi fotót, amin a nagyija fiatal lány korában ábrázol, együtt az akkori barátnőivel és nem csak azt ismerte fel a gyerek, hogy melyik a nagyi, hanem még a 3 másik lányt is meg tudta nevezni. Azt is tudja, hogy hívták a nagyi kedvenc cicáját, aki 16 évig volt meg neki, pedig sose meséltünk róla, de a nejem gyerekkorával kapcsolatos dolgokat is visszamondott a gyerek, pedig sose beszéltünk ezekről neki.


Én elég szkeptikus voltam, már csak azért is, mert világ életemben reálos beállítottságú voltam és eleinte itt is szkeptikus voltam, de ezt már nem tudom én se megmagyarázni.


Lehetséges, hogy a gyerekem valóban a nagyszüleje "reinkarnációja"?



2019. aug. 13. 15:06
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
77%
Úgy tűnik, visszatért az anyós. Nem irigyellek, barátom!
2019. aug. 13. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
72%
Lehetséges.
2019. aug. 13. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:

"Úgy tűnik, visszatért az anyós. Nem irigyellek, barátom!"


Jó kapcsolatom volt az anyósommal, míg élt!


Egyébként racionális magyarázatok érdekelnének:


Nem lehetséges esetleg, hogy a nagyszülő emlékei valahogy öröklődtek?

2019. aug. 13. 15:37
 4/20 anonim válasza:
72%
2019. aug. 13. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
88%

Ha ő volt az anyós, akkor hasonlít rá külsőre? De amúgy meg átvett bármit is a személyiségéből?


Ez fura, de én meg arra emlékszem amikor megszülettem. Most 26 vagyok. Tisztán emlékszem amikor először megláttam nagyszüleimet amikor kihoztak a kórházból. Féltem tőlük, de tudtam, hogy nem bántanak és kapcsolatban vagyok velük. Eleinte a saját anyukám se hitt nekem, de elmeséltem neki, hogy mi történt (korábban nekem senki se mesélte) és megerősítette, hogy tényleg úgy volt ahogy én arra emlékszek.


Tehát a kicsit megérzik a rokonaikat, de én egyébként a reinkarnációban nem hiszek.

2019. aug. 13. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
76%
Nem lehet, hogy mégis hallotta ezeket az infókat korábban valakitől (például hogy hívták a nagymamája cicáját, fiatalkori barátnőit, stb.)? Akár tőletek, amikor egymás között beszélgettetek, de akár mondjuk a nővéreitől is.
2019. aug. 13. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim válasza:
85%
Igen lehetséges én olvastam ilyen esetekről
2019. aug. 13. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
2019. aug. 13. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
79%

"Nem lehetséges esetleg, hogy a nagyszülő emlékei valahogy öröklődtek?"

Nem hiszem. Az pl.:lehetséges,hogy valami test/lelki adottságot örökölt,de emléket nem hiszem.

2019. aug. 13. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
90%
Lehetséges, de aztért ne erőltess rá "senkit". Akár a reinkarnációja, akár nem, ez egy másik élet és egy másik ember.
2019. aug. 13. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!