Kiabalok apám lelke után,üzenjen,jelezzen nekem! És mégse történik semmi. A nagy büdös semmi van odaát ugye?

Próbálj meg előtte átjutni a gyász fázisain. Lehet, hogy nem akarja megragadj a gyász egyik állomásán és ne juss el az elfogadásig.

A halált nehéz feldolgozni és ha egy halott beleavatkozna ennek a mentális útnak a folyamataiba, akkor soha nem tudnánk elengedni senkit és ez őrölné fel az életünket.

Apukád biztos nem akarja ezt neked.

"A nagy büdös semmi van odaát ugye?"

Igen.

Én veszekedtem tavaly anyámmal, h miért nem írt végrendelet, amikor tudta, h beteg lesz ő is idős korára, h miért nem volt jobb anya gyerekkoromban stb. Minden mérgemet kikiabáltam és aznap este megjelent álmomban és ő is kiabált velem, h mit képzelek magamról, ő mindent megadott nekem. Majd tönkre akarta tenni a számítógépem és mondtam neki, h azt a saját pénzemen vettem, ne nyúljon hozzá.😂😂

De ez csak egy álom volt, nem jelent semmit.

Olyan nincs, hogy semmi. Úgy gondolom inkább az "Odaát"-ról alkotott képünk hibás. Voltam halálközelben, élesztettek már újra. Őszinte leszek. Az, hogy közel meghaltam nem volt kellemetlen érzés, pedig elvéreztem majdnem. Az volt a kellemetlen érzés, hogy újraélesztettek. Nem tudnám felidézni, hogy pontosan milyen volt, de az, hogy visszahoztak pontosan olyan érzés volt, mikor a legszebb álmodból ébresztenek fel. Arra is emlékszem, hogy tudtam, hallottam, hogy mi történik körülöttem. A feleségem elájult, sokkot kapott és ezt egy ismerősöm kiabálta oda valakinek és láttam is ezután magam előtt, ahogy kísérik hozzám és mikor meglát, szinte éreztem, hogy összetörik és elájul.

Én nem mondanám Odaátnak. Inkább Odaátot valójában Ideát kiterjesztett, kibővített verziójaként éltem meg. És volt ott valamiféle képződmény, amolyan érzés formályában, mint ha egy fa lett volna, de olyan hatalmas, amekkorát még soha nem tapasztaltam. És tudtam, ha ebbe az érzésbe kapaszkodok, akkor már nem lesz többé előttem titok, félelem, szomorúság, hanem olyan leszek, aki mindent tud és mindennel kapcsolatban van. A mindenség pedig olyan tökéletesnek tűnt, hogy azon változtatni még annyit sem akarnék, hogy egy porszemet arébb rakjak.

Csak hát, mielőtt odaértem volna, "felébresztettek". Ezután, amíg a korházban lábadoztam, napokig élesen bennem volt ez a megmagyarázhatatlan nyugodtság. Nincs mitől félni. A legrosszabb, ami megtörténhet az emberrel, az végeredményként egyáltalán nem tűnt szörnyűnek.

Sok időt töltöttem ennek az egésznek a megértésével. Úgy gondolom, nincs az a tipikus szellemvilág elképzelés, nincs menyország, nincs pokol, úgy, ahogyan azt elképzeljük. De az is bizonyossá vált előttem, hogy olyan sincs, hogy semmi. Ami van, inkább csak valami más, valami olyan, amivel az egész egy apró darabjából részévé válsz az egésznek. Nincsenek halott lelkek. Hanem vannak lelkek, akik emberként éltek, meghaltak, sőt még meg sem születtek. Az életeket az idő az, ami elválaszthatja egymástól, és ez az illúzió, hogy idő, ez megszűnik. Aki élt, az él is. Aki meghalt, az is él, csak a múltban. Aki meg sem született még, meg sem fogant, ő is él, csak a jövőben.

Kicsit olyan ez az élet, mint az anyaméh. Élünk, fogalmunk sincs arról, hogy mekkora a világ. Ha pedig valaki megszületik, az nem akar már visszatekinteni az anyaméhre.

Azt pedig bizonyosan el tudom mondani neked, hogy édesapád lát téged. Érzékel és nem akar beavatkozni, mert minden tökéletes számára. De nem csak azt látja, ami vagy és amit eddig tettél, ő az egész életedet látja az elkerülhetetlen halálodig. Ő már most úgy érzékel téged, mint aki már meghalt, mint aki ott van vele, mert az idő az nem valódi.

Ettől függetlenül úgy gondolom saját életünket érdemes azért kitolni, amennyire lehetséges és megtölteni a lehető legtöbb jóval, szeretettel, kedvességgel, célokkal. Vigasztaljon a tudat, hogy sosem vagy egyedül, ha pedig ennek a mélységeibe bele mennék, ki kellene mondanom, hogy végeredményben mindenki tud rólunk mindent gyakorlatilag, sőt még olyanokat is, amiket jelenleg nem is sejtünk magunkról. Ez van, úgyhogy legyetek jók, ha tudtok és a többi nem számít.