Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Honnan származik a loú?

Honnan származik a loú?

Figyelt kérdés

Eme legendás jószágról sokat lehet olvasni, de tudunk valamit a származásáról is?

Például a görög mitológiában szerepel Pégasos, aki egy szárnyas loú, de a görögök nem tudtak különbséget tenni a két állat között, ezért helytelenül a "ló" jelzőt kapta. Pedig Pégasos egy hibride a loúnak, mivel az említett jószág bármelyik más állttal képes ivartalanul szaporodni. (Feltehetőleg a szárnyát egy galamb felmenőtől örökölte :D)

Aztán még ott a Kentaur, aki nem ismerné ezt a hibridet annak halkan megsúgom, hogy ez egy félig ló félig ember, és ez az emberszerű hibrid lény a loú családjából származik. Feltehetőleg ennek a lénynek az ember felmenője egy nőstény egyed volt, míg a loú esetében egy hím paripa állhat a háttér mögött.Gondolom a közösülés részleteit már nem kell ecsetelni, mert akkor ki kéne tennem egy 18-as karikát! És végül van még egy Távol-Keleti mitológia, ami egy másik loúról szól, közismert neve: Egyszarvú, erről a jószágról azt kell tudni, hogy feltehetőleg a másik felmenője egy orrszarvú volt és egy kristálybarlangban hált egy loúval, aki éppen transzmutált, a homlokán azért van olyan kinövés. De sajnos a loú eredete jelenleg nem ismert, és ebből kiindulva minden jel arra utal, hogy a loút utólag hozták a Földre, így viszont a természetes élőhelye ismeretlen.


2015. jún. 2. 10:45
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
63%
Ezt az idegen lényt valami agyament ficsúr fingta ide a gyakorira. Kizárólagos élőhelye is ez.
2015. jún. 2. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
1-es Amatőr vagy a témában az első ilyen bejelentés 2012-ben történt egy fület nyári napon. Minden úgy ment, ahogy egyébként is szokott. Etették a disznót és legeltették a kecskét, amikor is az említett szemtanú találkozott E csodálatos teremtéssel, de gondolom a többit már nem kell részletezni, mert legendák szólnak E csodálatos paripáról, és légyszíves tisztelj meg minket "Loú hívőket" azzal, hogy tiszteletben tartod a vallásunkat. :D
2015. jún. 2. 12:43
 3/14 Ozmium42 ***** válasza:
Dimenziókapukat tudnak nyitni, és azokon jönnek át másik dimenziókból.
2015. jún. 2. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:

Nem hiszem, hogy az unikornisnak bármi közve an hozzá:


Hiszen idézem valaki kommentjét:

"Az unikornis szeretettel, és nyálas, csicsás beszéddel táplálkozik. Szeresd, dicsérd, írj neki verset, és ha szerencséd van, nem döglik meg."


Valószínűleg egy kentahölgyet erőszakolhatott meg kútcsa, aki aztán drogokkal és sötét szeánszokkal próbált elvetélni. Sikertelenül, hisz a gyereke felfalta még mielőtt megszületett.

2015. jún. 2. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
Lucifer, ez még nem zárja ki, hogy az egyszarvú a loúval áll rokonságban. Ozmiumnak talán igaza van és lehet, hogy egy párhuzamos dimenzióból jönnek ide, és márpedig azért, mert be akarják népesíteni a Földet!
2015. jún. 2. 13:57
 6/14 anonim ***** válasza:
Igaz, nekünk is a majommal van közös ősünk.
2015. jún. 2. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Na látod!
2015. jún. 2. 14:09
 8/14 A kérdező kommentje:
Ez sok mindent megmagyaráz.
2015. jún. 2. 14:35
 9/14 A kérdező kommentje:
2015. jún. 2. 14:36
 10/14 A kérdező kommentje:
Hová lettek innen a válaszok? :o
2015. jún. 2. 15:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!