Szerintetet isten létezik?

Hát, a sajátom biztos, de a többi számomra nem.

Hogy néz ki? Nem láttam még, de remélem egy vén hapi, akinek van egy sétabotja és hosszú ősz haja és szakálla van. Csípem az öregeket.

Hol van? Nem itt az biztos.

Isten nem létezik. De hogy hogy néz és hol van?

Erről Ian watson Űrgárdista című regénye jut eszembe:

- Biff Tundrish - mondta a sárga-kékbe öltözött böhöm. De továbbra is jampi-szavakat használt, amit Biff egyáltalán nem értett. Megrázta a fejét, hogy a gyöngyei csak úgy

csörögtek, és lassan, dögdumával válaszolt, hogy nem nyesi. Az óriás bólintott. Hamarosan egy rohamosztagos tűnt fel mellette, és úgy-ahogy fordított, ellenséges pillantással méregetve Biffet.

- Böhöm aszondja, agyaskodd ki az óberhé nevét.

Biff a fejét törte. Gyorsan agyaskodott. Az óberhé az óberhé, és passz. A technók az óberhét imádják. Még a dögevészek is az óberhét emlegetik, ha káromkodnak. Persze

nem mindig; van, amikor csak simán káromkodnak. Az óberhé volt a megafőnök. De ki az óberhé? És hol van?

Mindenhol. Sehol.

Valahol.

Nem itt.

Nem Traziorban.

Akkor talán még csak nem is a közelében.

Talán az óberhé messzebb van, mint Biff el tudná képzelni. És még inkább mega.

Mi a legmegább dolog, amit Biff ismer?

A böhöm szemébe nézett, és bátran azt mondta:

- Az óberhé neve Nagyobb-Nálad. Az óberhé neve Halál.

Úgy tűnt, a böhöm benyeste, mielőtt a rohamoszi lefordította volna Biff szavait jampidumára. Halványan elmosolyodott.

A szerintem semmire sem elég.

A jelen érdekel. A jelenben vagyok valaki. A jelen a múltam és az hozza a jövőm.

Minden ismeretlen. Minden megváltozhat. Vannak pontok, amikre lehet támaszkodni.

Az élet értelme a szeretet, élvezet. A tudás pedig hobbi is lehet. Bár mind meghalunk. Ha minden életünk képmutató és üres, hogy akarunk élni üresség és képmutatás nélkül?