Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Az eddig homoszexuálisnak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az eddig homoszexuálisnak mondott barátom szerelmet vallott nekem (lány vagyok). Mit tennétek ebben a helyzetben? Én hibáztam?

Figyelt kérdés

Ez a srác a csoporttársam, nagyon jó fej, egyébként vonzó is, hiszen nagyon figyel a külsejére. Vele éltem eddig, nem nagyon volt állandó barátom, inkább alkalmi kapcsolataim. A baráti társaságom is elfogadta őt így, ahogy van, a fiúk is minden rizikóval együtt (hogy a barátságnál esetleg belül többre is vágyik). Nem gondoltam, hogy éppen nekem kellene ettől félnem, hiszen már 2 éve élünk együtt, és nem adott jelet arról, hogy tetszenék neki, stb., és hangsúlyozom tisztáztuk már az elején a szexuális beállítottságát.

Tegnap pizsiben kijöttem a fürdőből, vizes hajjal, papucs nélkül, és, mint mindig, odaültem mellé a kanapéra. Valami filmet néztünk. Erre egyszer csak átkarolt, és magához húzott. Nem találtam furcsának, gondoltam rátört a magány, vagy ilyesmi, és bevallom, nekem is jólesett egy izmos férfivállra hajtani a fejem. :)

Aztán már kicsit túl szorosan vont magához, és azt mondta, hogy még férfi iránt sem érzett ilyen erősen, nem hogy nő iránt (persze nem szó szerint idézek, ennél kicsit bőbeszédűbb volt), és hogy teljesen megváltoztattam az életét és az erről alkotott képét, és már pár hónapja gyűri ezt magában, és most merte csak elmondani.

Időt kértem, a dolog tegnap történt, és nemsokára hazajön.


Ti mit tennétek a helyemben?


Köszönöm, hogy elolvastátok. :)


20/L


2010. júl. 14. 22:00
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Ha neked szimpatikus, és vonzódsz hozzá, akkor én belemennék.
2010. júl. 14. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
90%

ha neked is tetszik és ismered is, akkor mi a gond?

én elhiszem, hogy képes megváltozni. és abban biztos lehetsz (szerintem), hogy ez most nem átverés, mert 2 éve ismeritek egymást, biztosan tudod, hogy mire számíthatsz.

2010. júl. 14. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm, azt hiszem én is ezt akarom, bár örülnék a megerősítésnek, csak azt furcsállom, hogy ezt eddig tartogatta, nem vagyok egy házisárkány fajta hogy leharapom a fejét. :)
2010. júl. 14. 22:05
 4/15 anonim ***** válasza:
100%
Azért nem olyan egyszerű szerelmet vallani. ;-)
2010. júl. 14. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
96%
ez nagyon édes, ez az egész, szerintem mindenképp jöjjetek össze :):)
2010. júl. 14. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:
Nem vagyok kezdeményező típus, szóval ezt nem tudom :D
2010. júl. 14. 22:09
 7/15 A kérdező kommentje:
Neked is köszönöm :)
2010. júl. 14. 22:09
 8/15 A kérdező kommentje:
Juj megjött :)
2010. júl. 14. 22:10
 9/15 nielindi ***** válasza:
akkor nem vagy terhes :)
2010. júl. 14. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

utolsó :D


kérdező: hajrá, hajrá, majd tájékoztass az eredményről! :)

2010. júl. 14. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!