Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lehet a baja?

Figyelt kérdés
21 éves lány vagyok. 1 évvel ezelőtt a régi munkahelyemen ismertem meg egy férfit. (32 éves). Nagyon tetszett már akkor is. Nem beszélgettünk soha csak néztük egymást. Azóta már nem ott dolgozok. 1 év elteltével vagyis most, mégis csak beszélgetni kezdtünk. Nagyon örültem hogy még is csak össze jött. Jól elbeszélgettünk mindig írt, érdeklődött. Mondta hogy komoly kapcsolatot keres és örül hogy beszélünk. Nagyon örültem neki, egész nap beszéltünk. Meg volt az első randevú is ami jól sikerült szerintem. Meg is történt aminek meg kellett történnie... Viszont azóta nem mutat nagy érdeklődést már felém. Ő ír rám most is de már nem annyiszor meg nem úgy ahogy eddig. Én dobok fel témát és nem nagyon kérdez vissza. Úgy érzem már nem gondolja olyan komolyan velem ahogy írta. Nem értem hogy mi lehet az oka. Ennek ellenére találkoztunk másodjára is. Kérdeztem tőle hogy van e valami baj de azt mondta hogy nincs csak fáradt. Még is azt érzem hogy valami nem oké. Mi lehet a baja?
2019. dec. 10. 22:18
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Megkapott, megunt.
2019. dec. 10. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Meg is történt aminek meg kellett történnie... "


Ezen mit értesz? Lefeküdtél vele első randin? Mert akkor csak arra kellettél, ez az oka.

2019. dec. 10. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Igen azt értettem az alatt..
2019. dec. 10. 22:25
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem a komoly kapcsolatos szöveget csak azért mondta, hogy könnyebben a bugyidhoz férkőzzön.. és ezekszerint be is jött neki.
2019. dec. 10. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Már nem akar meghódítani, megadtad, amit akart, és ezek szerint továbbra is meg fogod. Minek udvaroljon?
2019. dec. 10. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
De naiv vagy..:D Most oszinten szerinted miert nem erdeklodik? Hamar oda adtad neki magad, es ennyire eleg is voltal neki.
2019. dec. 10. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat!!
2019. dec. 10. 22:48
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

A) Csak szexre kellettel neki, igy a jol bevallt regi szoveget dobta be "komoly kapcsolatot keresek". Nem olyan lelkes, hiszen kb. mindent megkapott sec perc..Hol marad igy az izgalom?

B) Tul gyorsan tetted szet a labad, igy lehet azt gondolja, hogy altalaban is ilyen konnyen kaphato vagy.

C) Lehet, hogy meg nem tart eleg erettnek.

D) Rossz volt veled a szex.


En az "A"-ra tippelnek leginkabb. Ha komolyan gondolna veled, vagy barmi hasonlo, akkor mar egy eve kezdemenyezett volna. Gondolom tartotta magat a "hazi nyulra nem lovunk" mondashoz. Igy, hogy mar nem vagytok kollegak, kevesbe kellemetlen, hogy megkapott es ennyi az annyi!


31/n

2019. dec. 10. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszod utolsó!!
2019. dec. 11. 07:15
 10/12 anonim ***** válasza:
Ennyit akart tőled. Komolyat majd mástól. De dugni még elő fog venni.
2019. dec. 11. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!