Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit akarhat az exem?

Figyelt kérdés

Szakítottunk még nyár elején (nem volt durva szakítás, én elmondtam a problémáimat és hogy szívem szerint befejezném, ő egyetértett.) Nem beszéltünk egyetlen szót sem, és nem is láttam őt több, mint fél évig. Úgy adódtak a dolgok, hogy heti több alkalommal is összefutunk a munkánk miatt. Több összefutás után elkezdett nyitni. Ràmírt egy hónapja, azóta minden egyes nap keres egyszer vagy többször is egy nap. Mostmár találkozókat hoz fel és lógni is akar. Közben neki lett barátnője. Na most amit en feltételezni tudok:

1. Barátkozni akar, de másik, előttem lévő exével is amikor csak jóban akart lenni írt neki egy két napig aztán feladta, és most többet beszélünk mint akkor, amikor együtt voltunk, és többet beszél velem, mint a legjobb barátaival. Szóval ezt emiatt kizártam, mert akkor nem keresne ilyen feltűnően sokszor.

2. Csak szexet akar. NEM. Sose volt a középpontban a szex és sosem eröltette. Ő az, aki ha sosem lett volna szex, akkor is velem lett volna. Mindig mondta és így is volt, ezt tapasztalat alapján alá tudom támasztani. Tehát ezt is kizártam.

3. Érzelmi feltöltődésre van szüksége. Alapjába véve én egy pozitív és jókedvű lány vagyok. Mindig mondják, hogy jó a kisugárzásom. Az exem elég negatív és rosszabb kedvű. Ezért gondoltam erre is, de ezt azért zárnám ki, mert semmi olyan belsőbb dolog nincs a beszélgetésünkben, ami feltölthetné őt. Teljesen közömbös és távolságtartóbb próbálok lenni és ezt az opciót teljesen kizárnám.

4. Meg akarja mutatni, hogy megváltozott, mert igazából az ő elhanyagoló természete miatt szakítottunk, és ezt ő is tudja. De álladóan szapulja saját magát és teljesen céltalan. Szerintem kicsit depis is, tehàt ezt a lehetőséget is kizárnám.

5. Bosszú mert sérti az egóját hogy én tettem pontot az i-re. Sosem volt ilyen, mindig nagyon a sziven viseli más emberek érzéseit, kedves és közvetlen velem. Tehát ezt is kizárnám.

6. Újra akarja kezdeni. Barátnője van, akivel amúgy 2 hétre utánam jött össze, tehát szerintem gyógykapcsolatnak indult, mert a mi másfél évünket nem hiszem, hogy 2 hét alatt kiheverte volna. Azóta nem tudom, mert még mindig együtt vannak. A csajról semmit nem tudok. Nem követem, nem kérdezek utána... egyik közös haverunk mondta, hogy neki nem szimpi a csaj és szerinte nem illenek össze. Nagyon depressziós a lány és merev. Röviden azt mondta, unalmas, és nem érti, hogy nem unta még meg az exem mert nagyon egyszerű. Én nem tudok ehhez hozzászóni, csak hallottam. Viszont egy egy említésből, háttérképekből az exem telefonján... úgy jön le, hogy szereti a lányt, de mivel ezt nem tudom, nem tudom ezt a lehetőséget kizárni teljesen. De nem lép semmit, teljesen baráti közeledésnek tűnik.

Nem nagyon szeret írásban beszélni, és nagyon jól ismerem. Ennyit a kapcsolat alatt nem keresett, így pontosan tudom, hogy van valami szándéka, de mi lehet az? Ha rákérdezek(többször előfordult) miért keres, annyival lezárja, hogy hiányoztam neki és eltereli a témàt. Emellett azt mondja mindig, hogy jó nő vagyok és szinte bárkit megkaphatnék. Tehát a kérdés, mégis mit akarhat? Sajnálom, hogy nagyon hosszú lett a leírás, de nem ment rövidebben. Megköszönöm annak, aki segíteni tud!



2020. jan. 10. 08:16
 1/6 anonim ***** válasza:
Igen .mi a kérdés?
2020. jan. 10. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Az, hogy mit akarhat, mert teljesen nem értek semmit és jelenleg nincs feltételezésem sem, mert egyik sem túl valószínű.
2020. jan. 10. 08:29
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Végigolvastam, és hát annyi minden lehetőséget végigvettél, hogy ennél több ötletem nekem sincs. Lehet, hogy csak hiányzol neki mint ember, és nem feltétlen a pozitív energiád miatt, hanem mert megszokta, hogy az élete része voltál másfél éven át. Vagy tényleg többet akar, és újrakezdené.


Viszont felmerült bennem, hogy és vajon te mit akarhatsz. Te szakítottál vele, mégis láthatóan sokat agyalsz azon, hogy most beszélgetni szoktatok. Te újrakezdenéd vele? Vagy barátkozni akarsz? Vagy azt akarod, hogy kopjon le? Ha nem akarsz tőle semmit, akkor igazából teljesen mindegy, hogy mik a szándékai, elég, ha nem engeded közel magadhoz. Ha viszont többre vágysz baráti beszélgetéseknél, lehet, hogy érdemes lenne nyíltan megbeszélned vele, hogy hova tovább.

2020. jan. 10. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszod és hogy elolvastad!

Igen, én szakítottam, de szerettem akkor még, csak olyan borzasztóan lekezelő volt velem az utóbbi időben, hogy rengeteg gondolkozás után erre a megoldásra jutottam. Viszont nekem azóta nem volt senkim, és így, hogy valamilyen szinten újra az életemben van, úgy érzem, hogy többet szeretnék, mint barátság, annak ellenére is, ahogy viselkedett.

2020. jan. 10. 08:48
 5/6 anonim ***** válasza:

Lehet, hogy rájött, hogy hibázott, mert nem becsült téged és nem beszélt veled szépen.

Szóval megjött az esze.

2020. jan. 10. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
De jó is lenne... remélem így van
2020. jan. 10. 09:10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!