Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Írkàlt nekem egy foglalt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Írkàlt nekem egy foglalt pasi, ezt megtudta a barátnője és megkeresett engem. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

A helyzet a következő: Két évvel ezelőtt megismertem egy férfit, akitől nem akartam a kezdetekben semmit, de hónapokon keresztül nyomult, írogatott nekem és elkezdtem megkedvelni, azonban összejönni nem akartam vele így sem egyéb okok miatt. Meg is mondtam ezt neki. Aztán sokkal később lett egy kapcsolatom egy másik férfival, ami több, mint egy évig tartott, a kapcsolat nem volt sem boldog, sem jó, igazából szenvedtünk egymás mellett a pasival már az első hónapok után, nem illettünk össze. Eközben viszont írt az előző pasas is, akit dobtam, nagyon ritkán (3-4 havonta) váltottunk néhány mondatot(hogy vagytok, mi újság, dolgozol, átlagos témák), közben ennek a férfinak is kapcsolata lett, aminek nagyon örültem. Én januárban szétmentem a párommal, és rá 2-3 hétre megjelent az előző férfi, beszéltünk egy pár órát, majd kérte, hogy találkozzunk, belementem. A találkozón rákérdeztem, hogy mi lett a barátnőjével, azt mondta, hogy készül ott hagyni, nem érzi magát jól vele, meg hasonlók. Mondtam neki, hogy akkor nem velem kéne itt lennie, hanem legyen a barátnőjével, ekkor mondta, hogy de velem jobban érezte magát mindig, stb. DE nem történt közöttünk semmi, még azon a találkozón sem, még egy csók sem volt. Ezelőtt(még mielőtt bármelyikünknek is kapcsolata lett volna) sem feküdtünk le, csak "udvarolt" akkor, voltam vele randizni és volt köztünk néhány csók.

A találkozó után még írkàlt néhány napig, aztán összevesztünk, mondtam neki, hogy neked a barátnőd van, ezért kérlek ne írogass. Megsértődött, kb 2 hónapig nem beszéltünk, aztán néhány hete ràmírt, megkérdezte mi újság, megint váltottunk néhány mondatot, de a nője nem került szóba, nem flörtölgettünk egymással. Tudtam, hogy még kapcsolatban van.

Ma azonban rám írt a nője, hogy mit képzelek, tud mindent, beszélt rólam a pasija, én meg akartam dugatni magamat az ő pasijàval, de most már meg is tehetem, mert ő dobta őt, stb.

Nagyon félek ettől a nőtől, mert az anyám lehetne olyan idős, és hát nem olyan munkával keresi a kenyerét ami tisztesség, ki tudja mikben van benne.

Nem mertem visszaírni sem. A pasival hetek óta nem beszéltem egy szót sem. Nem tudom mit csináljak, nagyon félek, és azt hiszem, hogy jelenleg pánikrohamom van.

Mit tegyek? Visszaírjak? Felhívjam a pasit?

Kérlek ne vessetek rám követ! Tudom, hogy a pasinak visszaírni sem kellett volna, de nem hittem, hogy ebből ez lesz!


2020. ápr. 5. 01:55
 1/7 anonim ***** válasza:
80%
Nyugalom. Szerintem adj neki egy diplomatikus-semleges stílusú választ (ami nem olaj a tűzre). Ne legyél se kedves, se lekezelő."Xyra sosem tekintettem úgy, mint egy lehetőség kapcsolati téren. Csupán jóban voltunk." Se több, se kevesebb. Köszönés sem kell.
2020. ápr. 5. 05:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Ne írj semmit, ne reagálj, azzal csak tovább szítod a tüzet.

A legjobb az lenne, ha mindkettőt elkerülnéd messzire.

2020. ápr. 5. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
28%

"irákál nekem"


Ez milyen aranyos megfogalmazás. Mert csak a pasi irkál, te sosem írsz vissza, így ilyen kilomter hosszú monológokat nyom ugye?


Mert a leírásodból úgy tűnik, hogy itt csak a pasi a bűnös, neked semmi szereped ebben az egészben. Mit is kellene vajon kezdeni a barátnővel, ha már ilyen ártatlanul csöppentél ebbe a helyzetbe :)

2020. ápr. 5. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Normális,tárgyilagos stílusba írd le neki azt,amit ide írtál.
2020. ápr. 5. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Egy dolog biztos: a pasit kerüld nagyon nagy ívben. A nőnek meg mondj valamit, hogy a pasi nyomult vagy ilyesmi.


Nem annyira vérmesek az emberek, mint amilyennek látszanak. Aki rádír valszeg sose tesz többet.

2020. ápr. 5. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%

Max egy képernyőfotót küldenék neki az egyik olyan beszélgetésről, amiben te határozottan visszautasítottad a közeledését (akár az egyik elsőt, ha még megvan), de ha ilyened nincs, akkor semmit nem reagálnék a helyedben.

Viszont a pasit se hívnám fel, és nem is folytatnám tovább vele ezt a valamit, amit csináltok, mert nyilvánvalóan téged mószerolt be a csajnak, és egyébként sem volt egy pillanatig korrekt egyikőtökkel sem.

2020. ápr. 5. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
Felejtsd el ezt a hülye pasit.
2020. ápr. 5. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!