Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Létezik, hogy egy felnőtt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik, hogy egy felnőtt férfi éjszakáig játszik, majd késő este szakít csak időt a barátnőjére? Vagy megcsalásról van szó?

Figyelt kérdés

27 éves férfiről van szó.


A kapcsolat elején vagyunk még (2 hónap). Eddig távkapcsolat, de pár hét múlva költözik vissza ebbe a városba, ahol élek.


Nagyon sokat játszik egy bizonyos játékkal. Munka után bevásárol, majd játszik (elmondása szerint).


Az esetek döntő többségében este 10 után “kerül rám a sor”, mert délután a vásárlás után játszik, majd 8-kor jut eszébe, hogy másnapra főznie kellene valamit (ezt sem nagyon értem). Már szóltam neki, hogy ez nekem késő, mert a munkám miatt másnap hajnalban kelek és komoly szellemi munkát végzek, ha elnézek valamit, azt emberi életek bánhatják. De ebből sem értett. Volt, hogy vártam, hogy videóhívás legyen, de 10 után jutott eszébe szólni, hogy nagyon elmerült a pakolásban.


Volt már példa arra is, hogy a szakadó eső miatt nem mert egy péntek este haza jönni (250 km-es táv pályán).


Már utaltam rá neki, hogy “ha kapcsolatban vagyok, nálam csak az adott fél van, más nem”. Azt mondta, hogy nála is.


Létezik, hogy a játék szippantotta be ennyire vagy nem érdeklem és más csaj van a dolgokban?



2020. szept. 30. 22:13
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
85%
Van rengeteg függő, aki ennyire az. Nekem pl. olyan barátnőm volt (nem párkapcsolat, barát barátnő, mert mindketten heteroszexuális nők voltunk), akivel nem lehetett semmiről sem beszélni, ha épp ment a Barátok Közt... na, az kicsiben, de ilyesmi volt. Ezek a dolgok tényleg tudnak függőséget okozni. Ettől függetlenül sztem az nem szeret annyira, aki ennyire nincs rád tekintettel.
2020. szept. 30. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
82%

Mindkettő lehetséges, de szokásos módon megint nem jó a kérdés. Sz*r a kapcsolat, tesz rád, a te igényeid nem számítanak, nem érdekled. Van így értelme folytatni? Ez a lényeg és elég egyértelműen kukának érződik a gyerek; ha függő, akkor se fogsz vele mit tudni csinálni, ha meg megcsal, szót sem érdemes rá pazarolni. Tök mindegy visszaköltözik-e pár hét után, ugyanilyen sz*r marad minden, ha nem rosszabbodik még inkább.


"Már utaltam rá neki, hogy “ha kapcsolatban vagyok, nálam csak az adott fél van, más nem""


Ez sem fog viszont működni, mindenkinek megvan a maga élete. Ha játékkal akarja tölteni, akkor azzal fogja, ha kirándulással/sörözéssel és haverokkal, akkor azzal. Persze meg kell találni az egyensúlyt, de az egyik legmérgezőbb dolog a világon, mikor el van várva, hogy csettintésre minden el legyen dobva a másikért. Ezt csak a jövőre nézve jegyeztem meg, nyilván a jelen helyzetben nem aktuális - magasról tesz rád.

2020. szept. 30. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm #2-es, az a helyzet hogy én is így érzem 2 hónap után :(


Azt úgy értettem, hogy nem kacsintgatok más felé (és elmondása szerint ő sem)

2020. szept. 30. 22:36
 4/13 anonim ***** válasza:
75%

"Volt már példa arra is, hogy a szakadó eső miatt nem mert egy péntek este haza jönni (250 km-es táv pályán)."

Miért, te vállaltad volna? Sötétben, szakadó esőben a legrosszabb vezetni.

A játékfüggőség valós dolog. A gond ezzel, hogy családalapítás vagy éppen csak komolyabb kapcsolat, együtt élés, nem fér el mellette. Túl sok "én időt" igényel és sok jó hozománya nincs.

Majd amikor hazaköltözik, próbáld meg kizökkenteni belőle.

2020. szept. 30. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
57%
Xarik rád. Miért tepersz ilyen után?
2020. szept. 30. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
57%
Nem érdekled igazán.
2020. okt. 1. 04:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
48%
Gyerekes felnőtt a személye, az ilyen totál nem érdemel meg társat magának, hanem inkább csak játsszon.
2020. okt. 1. 05:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
75%
Értelmes ember nem választ semmilyen függőt. Bármilyen függőségtől nehéz megszabadulni, majd csak egy pillanat, és vissza is esik.
2020. okt. 1. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%
Hol lehet ilyen alacsony önbecsülésű barátnőt találni, mint amilyen te is vagy? Mert ha én ezt megcsinálnám akármilyen lánnyal, úgy vágna ki az első napokban, hogy a lábam sem érné a földet.
2020. okt. 1. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
9-es. Igazat adok, sőt! Én a fejem fogom, hogy a női kérdések többségénél mennyire alacsonyan van a szint.
2020. okt. 1. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!