Pár hónap beszélgetés(és egyéb) után véget ért. Nem beszélünk már. De bele tudnék őrülni abba a gondolatba, hogy más emberhez is köze lesz(már pedig lesz).Ez normális? Mikor múlik el?

Én úgy voltam ezzel az egésszel, hogy nem igazán akartam esélyt adni ennek az egésznek...úgy gondoltam esélytelen az, hogy mi valaha is jól kijöjjünk az életben. Voltak alkohol problémái is, és ezeket meg egy-két viselkedését bizonyos emberekkel nem néztem jó szemmel. Ezért el is döntöttem magamban, hogy bár vonzó számomra, és a kelleténél már első pillanattól jobban kedveltem, nem akarom ezt az egészet. De Ő nagyon ragaszkodott a további ismerkedéshez. Nem tolakodott soha, nem nyomult... nem tett szexuális utalásokat.. nem akart soha megdumálni mézes-mázas szavakkal azért, hogy ágyba csaljon... még akkor sem, ha nagyon szerette volna. Belementem a további beszélgetésbe, és közelebb került, akaratom ellenére. Beszéltünk egy hónapot, és vége szakadt a dolognak, mert rosszul érintette a távolságtartó viselkedésem és így nem kerestük egymást. Én abban a hitben éltem hogy ha nem beszélünk, és nincs kontakt elmúlik a hiányérzet, Ő meg abban élt, hogy Ő számomra nem fontos... Közel félév után újra beszélni kezdtünk, és immár részemről nagyobb reményekkel.... nyitottabb voltam, kedvesebb, elfogadóbb, és már én is kerestem Őt. Így nem csak rá hárult az egész beszélgetés kezdeményezés, mint korábban. Beláttam hogy ő nekem fontos...akárhogy is tagadom magam előtt, és előtte is természetesen... Ez az időszak is tartott egy hónapig, de szinte mindenen besértődött.. hiába igyekeztem a kedvébe járni, neki minden kevés volt... nem vettem fel a telefont percre pontosan, vagy megnyitottam a beszélgetést úgy hogy 2 percet késtem a válasszal(mert dolgom volt) probléma volt....amit éreztetett is. A találkozó is elmaradt... és beszélgetésünk is úgy ért véget, hogy megsértődött rám..