Éreztél már fellángolást egy másik férfi iránt, miközben kapcsolatban voltál?

Képzeld el nagyon valósághűen, hogy a párod mindezt megtudja és szakít veled, sőt már ő is másról álmodozik és egyáltalán nem érdekled.

Utána gondolj bele, hogy tényleg ezt szeretnéd vagy sem.

Kétszer előfordult a 12 év alatt.

Első esetben még szerelmes voltam a páromba, az első 2 év vége felé jártunk, amikor a hülye viselkedésével egy nagyon mély hullámvölgybe kerültünk, amiből csak azért tudtunk kijönni, mert még szerelmes voltam. Ekkor került nálam képbe egy srác, aki talán külsőre is jobban az ideálom volt, de hiányzott belőle valami kisugárzás, ami a páromban meg volt. Ennek ellenére elég messzire mentem vele a közeledésben és leginkább rajtam múlt, hogy nem lett az egészből semmi. A srác annyira gáz volt több tulajdonságában is, hogy kiábrándultam belőle még mielőtt túlságosan is belebolondultam volna. Mondjuk az is benne volt, hogy 2 éve szerettem bele utoljára valakibe és a hátam közepére se kívántam azt a felfordulást, amit ez az érzés okoz az ember életében. Igazából nem volt nehéz ezen a fellángoláson túljutni, mert a srác nem fogott meg eléggé és taszított is sok tulajdonsága. Odáig eljutottunk, hogy megbeszéltük, hogy találkozunk valamikor valahol (egy fősulira jártunk, de nem egy évfolyamra és életemben csak egyszer találkoztam vele). Aztán konkretizálni valahogy nem volt kedvem és talán neki se. Szóval azzal vége is volt a levelezésünknek. Igaz, sok évvel később a közösségi oldalakon keresztül újra elkezdtünk beszélgetni időnként, de mindig ugyanoda jutottunk, egyszerűen elviselhetetlen számomra a személyisége.

A kapcsolatom 10. évében jött egy más jellegű fellángolás. Mivel lassan 3. éve tart, nem is hiszem, hogy fellángolásnak kéne nevezni. Pedig úgy kezdődött, hogy belém csapott a villám, amikor bemutattak neki és a második találkozón már összeugrott a gyomrom, tehát gyakorlatilag belezúgtam negyven éves létemre egy vadidegen emberbe.

Ezt a kapcsolatomban megelőzte 1,5 év nihil egy nagy konfliktus után, ami után azonnal szakítottam volna, ha nem lett volna gyerekünk és ha nem lettem volna anyagilag kiszolgáltatva. Tehát amikor a villám belém vágott, akkor én már meggyászoltam és lezártam a kapcsolatomat akkor is, ha a külső szemlélő ebből nem sokat vehetett észre.

Ez egy új szerelem az életemben. De ilyenkor már késő. Ő is családos. Hát ezen nem tudok túljutni sehogy. Odáig már eljutottam, hogy elvágtam minden utat magamhoz, de lélekben nem vagyok túl és szerintem nem is leszek soha.

"amikor a hülye viselkedésével egy nagyon mély hullámvölgybe kerültünk, amiből csak azért tudtunk kijönni, mert még szerelmes voltam"

Nyilván, minden az ő hülye viselkedése miatt volt. Gyújtsd fel magad, azt lángolhatsz bármikor :)

Kezdj el arra koncentrálni, ami a kapcsolatotokban jó, különleges, amit szeretsz benne. Ki is mondhatod ezeket neki, ha őszintének érzed, ezáltal interakciók keletkeznek a mostani kapcsolatodban is, kicsit feléleszted a szerelmet, amit a másikkal kapcsolatban most erősebben érzel, mert az új és izgalmas.

Gondold végig, hogy mi lenne, ha szakítanál, és a másikkal lennél, vagy akár ha megcsalnád, teret adnál a fellángolásnak. Valószínűleg nem akarnád megbántani a barátodat, és ha ezt át is gondolod, jobban át fogod érezni, miért is mondasz nemet a másikra.

Illetve tarts távolságot a másikkal (ha van vele kapcsolatod egyáltalán). Ha muszáj, vagy mindenképpen szeretnéd a fellángolástól függetlenül is, normál ismerősi mederben tartsd a viszonyotokat. Ha ez nem megy, akkor csökkentsd a találkozást, kommunikációt.

Én egy nagy fellángolást éltem át, bár először nem tudatosult bennem, azt hittem baráti a kapcsolatunk. Sajnos kölcsönös érdeklődés volt, ő felfedte előttem, én pedig nem visszakoztam, úgy, ahogy illett volna. Mélyen belementünk, bár megcsalás nem történt. Onnan nagyon nehéz volt visszajönnöm, nekem a fenti technikák segítettek, legalábbis ezek azok, amiket ajánlanék is.

Őszintén szólva az én konkrét helyzetemben volt más is, ami könnyebbé tette, viszont sem abban nem vagyok biztos, hogy én helyesen cselekedtem, sem abban, hogy ez másnak (vagy akár nekem) is jó lenne.

Mi (a "másikkal") nagyon sokat beszélgettünk őszintén az érzéseinkről, a kétségeinkről, és ezáltal én nagyon sok mindenre rájöttem saját magamról is, ahogy ezeket végiggondoltam. Viszont lássuk be, ez valahol olaj a tűzre, nem biztos, hogy megfelelő technika.

Ezen kívül pedig még amikor elengedtük egymást, akkor is beismertük, hogy valós érzéseket ébresztettünk a másikban, tényleg jónak láttuk azt a lehetőséget, és valójában az érzéseink nem múltak el 100%-ig. Bármennyire is nem helyes erkölcsileg, nekem valahol mégis jó érzés, hogy így tekinthetek vissza erre a fellángolásra, és tudhatom, hogy akkor, ott, úgy gondolt rám ez a személy, ahogy, hogy neki is jelentettem valamit. Ezen kívül a másik oldalról pedig - és nekem ez volt az egészben a legnehezebb - jobb érzés úgy visszatekintenem erre az egészre, hogy nem letagadom mindenki és magam előtt, hanem elfogadom a saját érzéseimet is, elfogadom, hogy erős érzelmeket ébresztett bennem, de úgy döntöttem, hogy nem a pillanatnyi fellángolást választom. El kellett fogadnom külön azt a tudatot is, hogy nem viselkedtem erkölcsileg helyesen, de ugyanakkor azt is, hogy az érzéseim valós dolgok, amik hozzám tartoznak, nem tehetek róluk és nem tagadhatom meg őket, mert akkor egy részemet tagadom meg. Cserébe azt kell befolyásolnom, amit tudok, mint például a döntéseimet. Amikor ezt sikerült tudatosítanom magamban, az hozott nekem békességet.

Nem telt el annyira sok idő egyébként azóta, viszont elégedett vagyok a döntésemmel, boldog a barátommal, úgy érzem megerősödtek az érzéseim, ezáltal megerősödött a kapcsolatunk is. Szintén nem ajánlom, de én nem bírtam ki, és elmondtam neki is, így aktívabban tudtunk dolgozni a kapcsolatunkon, viszont ez azért olyan sérelmeket ébreszt, amit nem könnyű feldolgozni.

Összességében nekem az teszi könnyebbé, hogy nagyon sokat gondolkoztam a helyzeten, a lehetőségeimen, és így bármikor vissza tudok emlékezni, hogy mit miért tettem, melyik döntésemet mi indokolta, így aztán nem is vágyok már el onnan, ahol vagyok.

Igen. Hiába tökéletes a párkapcsolatom éreztem már fellángolást többször is más férfi iránt, munkatárs, közös ismerős, stb... de soha nem történt semmi. Nálam ez szinte már normális dolog, ilyen személyiség vagyok, könnyen vonzódok más emberekhez is. Viszont utálom a megcsalást, soha nem vetemednék rá és soha nem is fordult elő mert a párom fontosabb.

A legjobb amit tehetsz, hogy úgy könyveled el ezt a helyzetet, hogy ebben az életben nem fog megtörténni. Majd idővel csillapodik a hév és már nem fog annyira érdekelni.