Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak ezzel a helyzett...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak ezzel a helyzettel? Hogyan felejtsem el?

Figyelt kérdés

November elején szakítottam a barátnőmmel. Csak 3 hónapot voltunk együtt, de elég toxic volt a kapcsolat. Ugyanis én voltam az aki nagyon szerelmes volt, a bnőm semmit nem érzett irántam. Az egész kapcsolat abból állt, hogy én mindent megtettem érte, és azért, hogy ez a dolog működjön kettőnk között. De ő viszont ezalatt más csávókkal flörtölgetett, és kb. csak kihasznált. Én viszont ezeket a dolgokat mind elnéztem neki, mert teljesen el volt akkor borulva az agyam. Viszont így az egésznek az lett vége, hogy ő szakított velem, mert összejött az akkori exével(akivel aztán 1 hónap múlva szintén szétmentek).


Ezek után nagyon nehéz volt, mert nem tudtam sehova se menni, és otthon kellett ülnöm a gondolataimmal, nem tudtam elfelejteni. Ráadásul mindketten egy társaságba tartoztunk, így jóba kellett maradnunk... Tehát kb. hetente beszélgettünk mindig egy pár szót, és snapeltünk minden nap. Küldözgette, ahogy palizik, én meg néztem... Bár ezt januártól abbahagyta hálistennek.


Na de ez ment egészen így februárig, amikor már kezdtem teljesen túltenni magam az egészen. Utána ugyanis a semmiből, kb. 3 hét után valentin napon rámírt, hogy legszívesebben velem töltené a napot, és nagyon sajnálja, hogy otthagyott engem az exéért. Nem mondtam rá semmit, beszéltünk pár szót, és ennyi. Próbáltam rideg lenni felé. Azóta viszont semmit nem küldött, semmit nem írt, pedig előtte mindig szokta. Én meg úgy érzem, hogy ezzel most felszakított bennem egy sebet, és egész nap csak arra gondolok, hogy miért írt rám, és hogy most tényleg össze akar-e jönni velem. Nem tudom mit csináljak, elég volt abból, hogy kihasználnak és semmibe vesznek, de sajnos az érzéseimet nem tudom kikapcsolni...



2021. febr. 17. 23:42
 1/8 anonim válasza:
100%
Nekem egyszer egy régi ismerős akart egy régen működő (egyébként baráti) kapcsolatot újraéleszteni, de ami egyszer már meghalt, sosem lesz olyan, mint régen. Nem hiszem, hogy sokkal tovább tartana a kapcsolatotok, ha újrakezdenétek, szerintem csak te vagy neki a következő, akivel flörtölgethet.
2021. febr. 17. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Hány éves vagy?
2021. febr. 17. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
20/F
2021. febr. 17. 23:59
 4/8 anonim ***** válasza:

És a lány hány éves?


Ez csak azért érdekes mert lehet ki akarja élni magát csak egyedül érzi most magát ezért keres téged.

2021. febr. 18. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Ő most lett 20 januárba.
2021. febr. 18. 00:08
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Próbálj meg te is mással ismerkedni. Egyenlőre meg szedd össze magad az is sokat segít ha újra írna leírnád neki amit gondolsz. Nem szabad hagyni hogy kihasználjanak. Nőként tudnék mesélni milyen rossz is ez, de ez egyik féltől sem szép. De ilyen ez a mai fiatalság... nem tudsz elmenni a másikon mikor mit akar, mi jó neki. Ne legyen rossz kedved miatta nem ér annyit. Ha ő tovább lépet rajtad az exe miatt akkor lépj te is át rajta!
2021. febr. 18. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Jaj, nehogy írj neki, igazi ribikóka, tökéletes, hogy leszállt rólad. Ugyanúgy kihasználna és az első alkalommal otthagyna megint, amikor csak tehetné. Szóval ne. Így jó ez, hidd el. Lépj tovább, sok jó nő van még. Fel a fejjel!
2021. febr. 18. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 kerjoz ***** válasza:
felejtos! .igen nem konnyu de meglehet csinalni és továbblépni! sok sikert!
2021. febr. 20. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!