Az erdélyiek milyenek lehetnek férjnek, jobbak mint a magyarok?

Ismerek itt a városomban "erdélyi" apukát.

Alkesz. Önbizalom hiányos. Nincs állása, és a feleség tartja el az öt gyereket meg az apukát. És apuka folyton morcos, mert ugye állás nélkül nem tartja el a családot, így nem érzi magát férfinak, ezért eléggé frusztrált.

Nem "jobb" mint egy "magyar" férj. Bár sztem egy erdélyi is magyar. Nem tudom miért teszel különbséget.

Nem hiszem, hogy amiatt szar apa és férj a fickó, mert Erdélyi. Hanem azért, mert alkesz.

24f

Nekem egyetlen ilyen ismerősöm van, ő székely konkrétan és tök jó fej, tisztességes, szorgalmas meg minden, nagyon kedves és normális felesége van, szóval olyan tök normális, tiszta család.

De ez csak egy példa, a többiek közt bármilyen lehet. Szerintem a legtöbb olyan, mint a tipikus vidéki, falusi pasik, csak hatványozottan, mivel az már durván kelet-Kelet-Európa, és sajna az érződik az életmódon is. Gondolom a legtöbb pasi egyszerű, mint a bot, időnként piálnak, normális álláslehetőség az alig van, szóval vagy kétkezi munkát végeznek, vagy felmennek nagyvárosba, ahol a románok haddnemondjammilyenek, vagy külföldön keresnek valami gagyi munkát a jobb fizuért.

Romániában felnőni azért nem lehet valami kecsegtető továbbra sem, az ember meg olyan lesz, amilyen a környezete, meg tudtommal ott az oktatási rendszer is egy kalap sz-r, így kitörni is nehéz.

Nekem értelmes szorgalmas remek erdélyi rokonaim és barátaim vannak, egyáltalán nem extrán kelet-kelet kis falu, Erdélyben is vannak falvak és városok. Talán annyi, hogy nálunk a városok sokkal baloldalibbak, mint Erdélyben, itt kb. 50-50% ott majdnem 90-10 a jobboldal javára - a szavazatok alapján is, és mi tényleg gyakran azonosítjuk a jobboldali szemléletmódot a falusival. De egy kolozsvári ember gondolkodásmódja nem falusias.

Szerintem azért nehéz együttélni erdélyiekkel, mert sokkal hagyománytisztelőbbek, ami a hétköznapokban is látszik és ők nem tartják hagyomànynak, hanem udvariasságnak.

Gyerekkoromból úgy van meg az összes erdélyi látogatás, hogy gyomorgörccsel mentem, mert sosem tudtam, hogy mit szabad és mit nem. Budapesten udvariasnak számítok, Erdélyben kőbunkónak érzem magam, sosem tudom, hogy kinek-mit-mikor kell mondani.

Pl. majdnem egy évbe telt, mire rájöttem, hogy mikor a közeli barátaink, akikkel rendszeresen összejártunk, felajánlják éjfélkor, hogy együnk még egy kicsit, akkor az azt jelenti, hogy “ideje menni”. Pedig állítólag a feleség nem szereti az udvariaskodást.

Az én erdélyi ismerőseim soha semmire nem mondanak nemet, pl. volt, akihez egy hónapra becuccolt minden bejelentés nélkül rokona, mi meg összeültünk sörözni egy este és az ott levő három erdélyi pár egymást erősítve magyarázták, hogy “nem illik megmondani neki, hogy zavar” (apuka jött látogatóba), de “milyen tényleg nehéz, hogy ott lakik, ha gondoljátok addig átköltözhettek hozzánk”. Mi meg nem értettük a férjemmel, hogy miért nem lehet neki megmondani, hogy a jelenléte kezd terhes lenni.

Ezen kívül rettenetesen gyorsan vezetnek. Nekünk kétszer annyi idő odaérni Erdélybe, mint nekik, ők megálló nélkül/egy megállóval nyomnak végig ilyen 8 órákat.

Szóval az én tapasztalataim szerint sokkal magasabbak az elvárásaik a párjuk felé, mint nálunk, de lehet, hogy csak azért érzem ezt, mert minden ismerősöm diplomás onnan.

Nem lehet általánosítani, mert Erdélyben sem egységes a szociokulturális környezet, pl. Kolozsváron már gyakorlatilag nyugatias az életvitel, míg mondjuk Gyimes azért egy teljesen más világ.

Az hogyan viselkedik valaki férjként, az nem csak attól függ honnan származik, hanem inkább, hogy milyen családi mintákat látott. Igen, a vidékies életvitel valóban hagyománytisztelőbb és a nemi szerepek jobban le vannak osztva, mint egy nagyvárosban, de ez máshol is így van.

Annyi különbséget azért látok és ezt az erdélyiek javára írnám, hogy náluk a család stabilitása nagyon fontos, ezért aránylag még mindig sokkal kevesebb a válás, mozaikcsalád, mint Magyarországon.