Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Összezavarodtam! Kezdenek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Összezavarodtam! Kezdenek érzéseim lenni felé, vagy csak a magány miatt esik jól a közeledése?

Figyelt kérdés

3 éve vagyok egyedül, a csalódásaim után nem vágyom kapcsolatra. Sosem voltam az a nagy szerelmes típus, kevés páromra mondhatom, hogy na igen belé szerelmes voltam, a szeretlek szó elég ritkán hagyta el a számat.


1,5 éve van egy szeretőm, ami számomra megfelel, mivel neki van háttere, így nem kell félnem attól, hogy esetleg többet is akarna, tudom undorító vagyok, de számomra jelenleg így megfelel, és ahogy látom neki is..


Viszont az elmúlt félévben elkezdett egyre erősebben kötődni felém. Pár napja nálam aludt, éppen pihentünk, amikor azt mondta, hogy be kell vallania, hogy nagyon megszeretett engem, majd a szemembe nézett, és azt mondta nagyon szeretlek XY, elismételte kétszer is.


Valahol belül jól esett, de leblokkoltam, nem tudtam mit mondhatnék rá, nem tudtam azt mondani, hogy én is szeretlek, nem éreztem volna őszintének részemről, így csak megcsókoltam, ő pedig visszacsókolt. Majd utána fürkészte a tekintetem és láttam rajta, hogy várta, hogy reagálok-e valamit, de nem igazán tudtam.


Utólag belegondolva 3 év egyedüllét után, érthető, hogy jól esik valakinek, ha valaki azt mondja neki, hogy szeretlek, függetlenül attól hogy igaz-e vagy sem, viszont az meglepett, hogy belül jól esett hallani tőle. Bár őszinte leszek veletek, én már azt se tudom milyen az, ha valaki szerelmes, ha szeretsz valakit, meg hinni sem tudok abban, hogy valaki képes szeretni engem. Én azóta nem is kerestem őt, de ő tegnap keresett, jövőhéten találkozni szeretne.


Köszi a válaszokat előre is!


2021. júl. 10. 09:23
 1/9 anonim ***** válasza:
88%
Nem szereted, mert nem tudtad kimondani. De a hiúságodnak jól esik, hogy magadba tudtad bolondítani. Ezt egyszerűen sikerélménynek hívják, nem szerelemnek.
2021. júl. 10. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
85%
Szóval te nem vagy szerelmes (vagy nem akarsz az lenni),de a hapsi kezd beléd szeretni. Érdekes helyzet, mert fordítva szokott lenni. Lehet felebresztetted a hódítási ösztönét ezzel a viselkedéssel.
2021. júl. 10. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem azzal jövünk össze, akibe szerelmesek vagyunk? O.o nem mondok véleményt rólad, 1#-es leírta amit gondolok
2021. júl. 10. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
A szeretői viszony tudtommal nem a szerelemről szól, legalábbis nekem. Van egy olyan érzésem, ahogy arról lehet szó, amit az első írt, viszont abban nem vagyok biztos, hogy ő tényleg szerelmes-e belém, vagy kezd, mert mondani mindent lehet. Köszi a 3 választ, ment a hasznos értékelés!
2021. júl. 10. 09:55
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Miért ne lehetne őszinte? Azért elég régóta ismer, nem két hét után dobálózik ilyen szavakkal. Amúgy hány éves vagy? Ezt már felnőttként át lehet látni szerintem.
2021. júl. 10. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
A "mivel neki van háttere, így nem kell félnem attól, hogy esetleg többet is akarna" mit takar? Ha egy családos férfi jár hozzád, hát, nem lehet túl őszinte az a "szeretlek".
2021. júl. 10. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
76%
1.5 éve van szeretőd te meg 3 év egyedüllétről beszélsz.. Ez minden csak nem az ! Magányos az akit semmilyen ember nem keres és nem érintkezik közelebbről senkivel.
2021. júl. 10. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Ha neked is jól esne, most repdesnél a boldogságtól és nem csak jól esne. Ha ő érezni kezdett feléd, egyre többször fogsz ilyen kellemetlen helyzetbe kerülni, hogy ő vallomást tesz, aztán fürkészi a tekintetedet, te meg nem tudsz mit mondani. Én ezért szakítottam a szexkapcsolatos pasimmal, mert ő is ezt csinálta és baromi kellemetlen szituációkba hozott a vallomásaival és hogy várta a viszonzást.
2021. júl. 10. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

A 8-as átlátja a helyzetemet, és elgondolkodtam, hogy lehet jobb véget vetni a dolognak, időre van szükségem úgy érzem a folytatást illetően.


Egyébként 3 éve nincs kapcsolatom, 1,5 éve lett egy szeretőm, előtte szingli voltam, és tulajdonképpen most is az vagyok, erre értettem a magányt, de akkor javítom, egyedülállóra ha így jobb!


Családja nincs, de több éves kapcsolata van, ahonnan lépni nem fog, és nem is szeretném, hogy lépjen. Szóval abban is van valami amit a 6-os írt, ezért sem hiszek annyira ebben a szeretlek dologban.


Egyébként délután fel is hívott, hogy mi van velem, hogy vagyok, hiányzom neki, várja, hogy találkozzunk. Nem szokott hívni, főleg sms-ben meg messengeren értekezünk, szóval megint meglepett.

2021. júl. 10. 20:24

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!