Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Tetszik egy nő, viszont van...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tetszik egy nő, viszont van barátnőm. Mi a legjobb teendő ebben az esetben?

Figyelt kérdés

Három éve vagyunk együtt a párommal. A kapcsolatunk nem felhőtlen, néhányszor már a szakítás szélére kerültünk, ami hagyott már bennem nyomokat, de végül mindig kibékültünk.

Három év alatt eddig egyszer sem éreztem ilyet, kicsit bűntudatom is van miatta.

Eszem ágában sem volt soha megcsalni a páromat, sem más nők után járni, viszont a szóban forgó lánnyal szoktam találkozni és egyre inkább úgy veszem észre, hogy én sem vagyok neki közömbös. Régebben is bejött, míg nem volt barátnőm, de akkor jórészt csak képeken láttam, élőben ritkán találkoztunk.

Van, hogy napokat, heteket nem találkozunk, de ha igen, akkor egész nap és még utána is a gondolataimban van.

Viszont a barátnőmet szeretem, ő az első kapcsolatom, de mintha már nem lenne olyan erős az érzés, mint eleinte és sokat romboltak rajta a viták. Ezt annak tudom be, hogy a rózsaszín köd már elillant.

Ne lépjek semmit, csak hagyjam, hogy sodródjak, aztán úgyis úgy lesz minden, ahogy lennie kell?

Jártatok már így? Hogy sült el a dolog?



2022. márc. 18. 21:10
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
67%
Szakits a mostanival és próbáld ki az új lánnyal.
2022. márc. 18. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
23%
Engedd el az újat, maradj a régivel, ha vele összepasszoltok.
2022. márc. 18. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
67%
Szerintem próbáld meg az új lánnyal!
2022. márc. 18. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 A kérdező kommentje:

Összepasszolunk, nem mondom, hogy nem, csak kicsit úgy érzem, hogy benneragadtam ebben a kapcsolatban, s mivel még eddig nem volt, így nem tudom, hogy ettől nem-e lehetne jobb is, mert mint mondtam, nem mindig jó minden. Elmúlt a pezsgés az életemből.

Igaz, lett volna már lehetőség kiszállni, ahogy bármikor lehetne egyébként, csak sajnálnám nagyon a barátnőmet, olyan értelemben, hogy nagyon fájna neki és szeret engem.

Rosszul érzem magam emiatt, biztosan történt már pont ilyen mással is.

2022. márc. 18. 21:33
 5/28 anonim ***** válasza:
94%
Döntsd el melyik lánnyal akarsz lenni, a másikkal meg zárd le a dolgot. Azt neked kell tudni, hogy kit válassz.
2022. márc. 18. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
0%
Próbáld ki az új lányt az ágyban és tudni fogod mit kell tenned.
2022. márc. 18. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
100%
Ez az első kapcsolatod, nagyon valószínű, hogy nem az utolsó. A helyedben nem ragadnék benne, ha eleve sok a vita, és ennyire megmozgat valaki más. A másik lánnyal lehet, hogy semmi sem lesz, de ideje átgondolnod, hogy a barátnőddel mi köt össze, mert sokszor csak a megszokás.
2022. márc. 18. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
8%
Ha van odahaza egy fél rúd téliszalámid, de megkívánod a hurkát, akkor mit csinálsz? Ugye nem dobod ki a fél rúd szalámit?
2022. márc. 18. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
5%
#8 :) igazat szólt
2022. márc. 18. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim válasza:
81%
ha szeretsz valakit akkor nem tetszenek neked mások, csak ő. szerintem ha egy lány így el tudja vonni a figyelmed akkor nem a legjobb a kapcsolatod a barátnőddel… de meg előtted az élet nem kell egy kapcsolatban ragadni örökre.
2022. márc. 18. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!