Együtt lennétek még ha nem lenne gyerek?

Együtt vannak, amíg az egyiknél el nem szakad a cérna, majd elválik.

Ezért kell alaposan megismerni egymást, egymás nézetét a világ minden dolgára. Amiben lényeges a nézetkülönbség, ott abba kell hagyni a kapcsolatot.

A 3-as válaszadó válaszát továbbgondolva:

Sokan vannak, akik alaposan megismerték és szerelemmel szerették egymást, de az évek/évtizedek alatt simán változhat annyit az ember személyisége, hogy hiába illettek össze értékrend és világnézet szempontjából és szerették egymást x évvel ezelőtt, mára ebből semmi nem marad.

A másik, hogy a gyereknevelés lutri. Sok szempontból megismerheted másikat/láthatod rengeteg szituációban, mégis egy zsákbamacska a közös gyerek, nem tudhatod, mit hoz ki a másikból. Nem értem azokat, akik pl. a gyerekvállalástól várják a kapcsolat megmentését...hatalmas konfliktusforrás lehet a gyerekvállalás. A kialvatlanság miatt ingerültebb, fáradtabb a másik, kevesebb a minőségi idő, amit a felek egymással tölthetnek, lehet, hogy olyan dolgokban nem értenek egyet a nevelést illetően, amire korábban nem is gondoltak volna,stb.

Szerintem rendkívüli szerencse kell ahhoz, hogy tényleg szerelemben, szeretetben tudjanak egy egész életet leélni a felek és nem csak elvegetálva egymás mellett.

Sajnos sokan a gyerektől remélik, hogy majd az rendbehozza a kapcsolatukat. Vagy még rosszabb esetben: azzal próbálja az egyik fél magához láncolni a másikat.

Tapasztalataim alapján ez a lehető legrosszabb döntés. A kapcsolat nem fog megjavulni, ellenben lesz egy gyerek, ami még nagyobb köteléket jelent, és még nehezebb külön folytatni. Nagyon rossz az ilyen házaspárokra nézni, akik tényleg csak azért vannak együtt, mert van egy közös gyerek, de egyébként meg egy boldogtalan házasságban sínylődnek.

Nem is olyan rég volt egy hasonló kérdés, ahova válaszoltam, hogy fogalmam sincs, mi lenne, ha nem lenne gyerekünk. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a férjem, kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatunk van, nem csak a kirakatban, hanem tényleg jó a házasságunk, a családi életünk, csodás férjem nekem, a gyerekeknek kívánni sem tudnék jobb apát, szóval nem csak azért vagyunk együtt, mert nehéz lenne a gyerek miatt válni vagy akármi.

Viszont ha nem lenne gyerekünk, fogalmam sincs, milyen emberek lennénk, milyen terveink lennének, ezek egy irányba mutatnának-e, és hogy ennek ellenére vele maradtam volna-e. Én mindig is szerettem volna gyereket, így ha ő nem akart volna, akkor el se jutottunk volna addig, hogy összejöjjünk, már az első randin tisztáztuk a kérdést, ha ő akkor és ott mondja, hogy neki eszében sincs szaporodni, akkor ennyiben maradt volna az ismerkedésünk. Tehát ha így nézzük, akkor nem, gyerek nélkül biztosan nem lennénk együtt.

Viszont ha mondjuk én sem akartam volna gyereket sosem, és ebben lett volna egyetértés, akkor is kérdés, hogy a céljaink, terveink mennyire egyeztek volna meg. Mert most így, hogy családban gondolkodtunk, nem is volt soha egy pillanatig sem bizonytalankodás, hogy itthon vagy külföldön, hogy ilyen-olyan önmegvalósítás és huszadik egyetem vagy munka, tapasztalatszerzés, ingatlanvásárlás, stb, tehát egy csomó olyan dolgot meghatározott már önmagában az a tény, hogy mi gyereket akartunk, ami egyébként rengeteg konfliktusforrást és esetleges szakítást okozott volna, ha másként gondoljuk (teszem azt én mindenáron külföldön szerettem volna folytatni a tanulmányaimat, ő meg maradt volna itthon, mert barátok, család, akármi, az szintén egy összeegyeztethetetlen ellentét). Szóval nem tudom, hogy ha nem a gyerek, akkor mik lettek volna a vágyaink, a céljaink és terveink, amikért dolgozunk nap mint nap, és hogy ezek egyeztek volna-e vagy sem. Így most egyeztek, mert mindketten ugyanazt akartuk, és így könnyű volt tervezni mindig is, de ha nem így lett volna, nem biztos, hogy együtt lennénk. Nem tudhatom.

De ha teszem azt minden ugyanaz, mint most, csak nem akar egyikünk sem gyereket, akkor is tuti együtt lennénk. Szeretjük egymást, és nem csak bebeszéljük magunknak, hogy jó az élet együtt, mert gyerek van.