Tényleg nem illünk össze?

Azt mondta a barátom, akivel járunk egy pár hónapja, hogy azért nem illünk össze szerinte, mert nagyon érzékeny vagyok és mindig kimondok mindent, amit gondolok, amivel állítása szerint párszor összetörtem már a szívét. (Ennek jelét egyébként sosem adta, hogy bármivel is megbántottam.) Illetve, hogy egy-egy dolgon túl sokáig rágódom, agyalok. Általában az érzékeny emberek ilyenek.

Miért probléma az, ha mindig kimondom, amit gondolok? Nem bunkón szoktam tenni, de határozottan. Tény, hogy, ami nem tetszik, azt gyorsan szóvá teszem, mert úgy vagyok vele, hogy közös erővel majd változtatunk rajta.

Ő pedig ilyen laza, éljünk a mának típus, aki akármi történik vele, mindenen mosolyog...Legalábbis a felszínen. Soha semmin nem pörög, tök nyugis. Nem mond ki semmit. Szerintem azt sem, ami bánja.

Alapvetően úgy érzem, amióta ismerem, hogy kiegészítjük egymást. Jól kijövünk, ha együtt vagyunk, mindig sokat nevetünk, bohóckodunk és sosem gondoltam, hogy azért kellene más nekem, mert nem vagyunk egyformák. És nem értem, hogy miért akar ennyire magához hasonló barátnőt, ha alapvetően jól érzi magát velem. Ezt mondta is. De azt is hozzátette, hogy szerinte én annyira más vagyok, hogy lehet hosszabb távon nem leszünk boldogok.

Én dolgoznék ezen a kapcsolaton, keresném a kompromisszumot is, próbálnék változtatni is, ha tudnék konkrétumokat ezen kívül. De sajnos Ő nem beszél, csak így rebuszokban.

Én nagyon szeretem Őt és nem szeretném elveszíteni, de igazából nem tudom, mit csináljak így. Valami tanács? Vagy így felvezette a szakítást a jövőre?

Kicsit úgy érzem, hogy Ő eldönt nélkülem valamit, de nem beszéljük meg.