Szerettem volna olyan párt, aki szintén szűz, és elsők lehetünk egymásnak, de a mostani barátom már nem az, és zavar. Aki volt hasonló helyezetben bármi tanács, hogy érezzem magam kevesbé rosszul?
Többnyire hasonló mentalitású srácokkal randiztam, akik komoly kapcsolatot kerestek, és nem volt még senkijük, de ez 1-2 randi volt max.
A mostani a barátomról feltételeztem, hogy szintén ez a helyzet, félénk volt, és nem nagyon válaszolt a kérdéseimre.
Vele volt az első csók is.
Aztán 1,5 hónap után , első együttalvásnál rámmozdult, én mondtam hogy ez még nekem korai, viszont kiderült, hogy neki volt több csaja is, ami lesokkolt.
Már lassan 5 hónapja együtt vagyunk, mert 1,5 honáp alatt ködni kezdtem, ő pedig mindig azt mondogatja hogy egész eddig engem keresett, és nagyon szeret...
DE, úgy érzem nem tudok továbblépni azon, h ez nem az amit elképzeltem, és felesleges vártam egészen idáig (25 évig), ha most olyannal vagyok, aki nem osztja az elveimet.
Ha belegondolok, hogy sokadik vagyok a sorban görcsbe rándul a gyomrom.
Ugyankkor meg, az első gondolta mindekinek, mennyi az esély olyat találni aki szintén várt elvből és már 25 feletti, és még a személyiségünk is passzol.
Kérem csak olyanok válaszoljanak, akik átérzik, hasonlóan gondolkodnak és tudnak tanácsot adni, aki teljesen más, és sérti kérdésem az önérzetét, az lapozzon tovább.




válasza:Akkor ülj a szüzességeden 40 éves korodig vagy köss rá masnit és tedd a vitrinbe... 🤦
Ki a pék phaszát érdekel, hogy nem veled veszti el??? Neked valami bekattant, amit kezeltetni kéne, hogy túllépj ezen. Csoda, hogy eddig megmaradt veled a srác, ami nagy szó, biztos VALÓBAN SZERET, te meg eldobod majd valakiért, aki szűz, de tizedennyire se becsül.
Te egy barom vagy, már ne is haragudj. Az értékrended valahogy nagyon elcsúszott, ha neked ez a fontos.




válasza:#7:
Igen, teljes mértékben át tudom érezni. Mondjuk, ha tényleg szereted, akkor ezen túl fogsz/kell tudnod lépni, és így a probléma már meg is oldotta önmagát. :)




válasza:



válasza:



válasza:"feleslegesen vártam"
Mire vártál? Mert nem házasságig/eljegyzésig várnál a szexre. De akkor mire? Az első pár hónapos kapcsolatodra? Nem értem mire kellett volna várnia a másik félnek. Milyen elvet/értékrendet kérdőjelezel meg.
Persze tök szép dolog együtt felfedezni a szexualitást. De nem annyira, hogy tönkretedd emiatt a kapcsolatot. És az is szép, ha balaki vezet be téged. Minden helyzet, minden szerelem egyedi. És ezáltal mindegyik egyedien szép. Sosem lesz semmi olyan pontosan, ahogy elképzelted.
Szerintem lépj túl ezen (akár segítségge). Nem érdemes ezen problémázni. De lehet, hogy csak én nem értem pontosan az elveidet




válasza:Más 25 éves pasi csak azért szűz, mert még nem talált olyat, aki szexelne vele. Ergo te sem fogsz rajongani érte.
25 évesen már illene kilépni a mesevilágból.
Mire vártam, várok?
Arra, hogy olyat találjak, akiben meg tudok bízni, és akivel el tudom képzelni a jövőt.
Talán azt az elvet, hogy a fizikai kapcsolat közel sem jelenti azt számara, amit számomra, nem képvisel értéket, nincs szüksége arra a mély érzelmi kötődésre, amire nekem szükségem van.
Neki ez csak, egy cselekvés, nekem viszont annál sokkal több, és ezt a különbséget, nem tudom feldolgozni.




válasza:



válasza:Te lenézed ezt a férfit? Honnan tudod, hogy te hú de milyen mély vagy? Akinek a szüzen házasodni olyan igazán fontos, az 99 százalékban már házas a te korodban. Igen, elköteleződnek az első szerelemben, és nem válogatnak. Megjegyzem, még ők is, bár első partnerük a házastársuk, nem biztos, hogy nem vesznek egy kis előleget, a jegyesség során.
Vagy provokálsz, vagy csak a kifogást keresed.




válasza:"Arra, hogy olyat találjak, akiben meg tudok bízni, és akivel el tudom képzelni a jövőt."
És ha valaki szexelt már 25 éves kora előtt, az szerinted azt jelenti, hogy olyannak szexelt, akivel nem tudta elképzelni a jövőt?
Én értem, hogy ez egy fontos értékrendbeli dolog. Csak nem látom az ellentmondást. Azt tudjuk, hogy a srác szexelt már. Nem tudjuk hogy egyéjszakása volt, barátság extrákkal, vagy komoly kapcsolat. Azt meg pláne nem, hogy milyen érzelmi és bizalmi kapcsolat volt közöttük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




