Csak azok az emberek találtak valódi szerelmet, akik nagyon sokáig együtt vannak, akiknek meg sok rövid kapcsolatuk volt, azok valójában sosem voltak szerelmesek?

Életem legnagyobb szerelmével 3 hétig jártam.

2 férjem volt már, 10+ éves kapcsolatok, a mostani férjembe még mindig szerelmes vagyok, de életem legnagyobb szerelme ő volt és kész.

Sokan túlmisztifikálják a szerelmet.

A szerelem egy puszta fellángolás, amiben az ember kap egy nagy hormon fröccsöt és kicsit megkattan.

Az igazi kérdés az, hogy mi jön a szerelem után.

Egy stabil, egymás tiszteletére és megbecsülésére alapozott, szeretetteljes kapcsolat (amiből nyilván nem tűnik el teljesen a szenvedély és a vágy, de azért jelentősen alább hagy) vagy jön a szomorú felismerés, hogy a rózsaszín köd elfedte az inkompatibilitás jeleit.

És hogy egy picit más példát is mondjak: én sosem voltam elsöprően szerelmes a páromba. Nyilván nagyon tetszett, igazott, érdekelt, vártam a találkozásokat, de azt a mindent elsöprő, felforgató elmebajos őrületet nem éreztem iránta.

Évek óta együtt vagyunk, rengeteg közös programunk, projektünk van, a legapróbb dolgokon is fulladásig tudunk nevetni együtt és a szex is jó vele.

Mindent elmondhatunk egymásnak, nincsenek nagy drámák, és egymás mellett álltunk a nehezebb időszakokban.

Ezt csak annak alátámasztásaként mondom, hogy a kirobbanó szerelem semmire sem biztosíték, ahogy annak részleges (!) hiánya sem feltétlenül pecsételi meg a kapcsolatot.

Úgy van, ahogy a 4-es mondja.

Mivel még most is elítélik azt, ha valakinek sok partnere van, azért az emberek körítenek hozzá egy ilyen rózsaszín valamit, hogy én szerelmes vagyok. Közben meg egyszerűen megkívántad az illetőt. Kémia, semmi több. Ez viszont elmúlik, és ha utána ébredsz rá, hogy voltaképpen nem illetek össze, akkor jön a szakítás.