Szerintetek van olyan szerelem ami nem mulik el? Erdekel a tapasztalatotok, megha titkon is gondoltok arra az illetore es talan mar nem is vagytok egyutt vagy x eve, de gondoltok ra nap mint nap. Volt hasonlo erzes? Reszleteket varok miert?

Felreertes ne essek, szerelmes vagyok a gyermekem apjaba, aki a jelenlegi parom, de ez mas szerelem, mint a kamaszkori elso nagy O iranti erzelmek.

Ha nemis nap mint nap, de nagyon sokszor gondolok ra. 3 evig tartott, 20 voltam, amikor szetmentunk, mert megfaradt a kapcsolat. Azota sokszor szerettek es szerettem, de senki irant nem maradt ennyire mely erzelem bennem. Persze tisztaban vagyok vele, hogy nem mukodne ujra, mert egy idealizalt "szerelem" ez. A ferjem iranti szerelem volt az egyetlen, ami ezt ha nem is tulszarnyalja, de valahogy teljesen mas oldalrol mutatja meg a szerelmet.

Biztos létezik, néha időseknél olyan jó látni, hogy milyen szépen, szerelmesen néznek egymásra...

Nálam eddig még mindig elmúlt.

Azért ha meglátom a régi szerelmemet, megdobban a szívem, de nem vagyok már szerelmes belé.

31/n

Nincs. A szerelem varázslat, amit a te vágyaid, álmaid tartanak fenn. Ha te változol (márpedig ahogy körülöttünk minden, mi magunk is folyton változunk) a vágyaid, álmaid is változnak, úgy múlnak-cserélődnek-élednek a szerelmek.

Plátói szerelmem volt már több évig tartó is, de valódi szerelem néhány hónapnál tovább soha nem tartott nálam. Amikor már nem illett bele az álmaimba, akkor a szerelem érzése is elmúlt mindig.

Sajnálom is, hogy fiatalon ennyire a szerelem rabja voltam. Túl nagy jelentőséget tulajdonítottam neki...és ezért hány, de hány normális férfit küldtem el magam mellől... :(

A mai fiatalok úgy látom reálisabban gondolkodnak és nem a nagy-nagy-nagy és örök Ő-re várnak, úgy mint mi évtizedekkel ezelőtt.

Sziasztok!

Én 24 évesen ismertem meg életem nagy szerelmét, 7 évig voltunk együtt. De a 7 év alatt kicsináltuk egymást rendesen lelkileg. Konkrétan mindkettőnkből a legrosszabb oldalunkat hozta elő ez a nagy szerelem, lassan már legszívesebben pórázt kötöttünk volna egymás nyakára, hogy ne is mozduljunk ki egymás nélkül. Nem éltünk együtt, hiába találkoztunk minden nap, amikor mindenki otthon ült, akkor telefonon-smsben-msn-en mentek az ellenőrizgetések, vallatások, hát szörnyű volt már a végére. Gyereket nem akart tőlem, igazából kezdtem belátni, hogy ennek így nem sok értelme van sajnos. Közben elkezdett udvarolni nekem a srác, aki mára a férjem és gyermekem Apja, először még nem vettem tudomást róla, de aztán szép lassan behálózott, és én kiadtam a Nagy szerelmem útját. Persze akkor rögtön jött, hogy mégis legyen gyerek és elvesz feleségül, amiben már nem nagyon hittem, de meg kell mondjam, majdnem visszatáncoltam Hozzá.

De jól döntöttem.:) 3 éve felhőtlen boldogságban, bizalomban, szeretetben, szerelemben élünk, és van egy 1 éves kisfiunk:)

Megérte várnom, és olyan férfit találnom, aki nem a játékszerének tekint, hanem igazi Anyának-feleségnek-nőnek!:)

Amúgy a mai napig eszembe jut az Ex. Ha nem is minden nap. Mondjuk megpróbáltunk emberi módon elválni, és havi szinten azért néha megejtünk egy-egy telefont egymásnak, de ennyi.