Miért kellett ennek így alakulnia?

elég késő kezdtem el csajozni. 21 évesen. és észrevettem egy jelenséget, aminek az egyik szemem sír a másik meg nevet.

amikor elkezdtem, minden lányt nagyon megbecsültem, mindenkivel kedves voltam, és az eszem ágában sem lett volna több vasat tartani a tűzbe.

de teltek múltak a hónapok, sehol semmilyen eredmény. sok visszautasítás, sokan szórakoztak csak velem. voltam emiatt depressziós meg minden, durván 1 évig.

szó mi szó, sikerült a lányoknak elérniük azt, hogy már egyet sem tudok tisztelni, viszont nagyon ügyesen tudom eljátszani a szerepemet.

ami félelmetes: az eredményeim fordított összefüggésben állnak a nők felé érzett érzelmeimmel. pl. nem nagyon tudnék a nőkre semmi pozitívat mondani, mégis több kapcsolatom volt velük. mert amikor még törékeny virágszálként kezeltem őket, csak belém rúgtak.

mivel alapvetően komoly kapcsolatról és családról álmodoztam nagyon rosszul esik ez a felismerés, mert így már nem tudom egy lány mellett sem elképzelni az életemet. hiszen kisebb nagyobb különbséggel, de mindegyik egyforma.

és értetlenkedve állok az előtt, amikor sírnak hogy miért nincs egy jó és rendes pasi.

azért nincs, mert valójában nem is olyat szeretnének és képtelenek megbecsülni ha valaki olyan. én soha sem fogom elfelejteni hogy miket kaptam tőlük anno...

23F